Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ha kell, az ellenzék ellenében is elindul a Kétfarkú Kutya Párt


Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke (k) a párt eredményváró rendezvényén a Teleki Blanka utcai irodájuk előtt az EP-választás napján, 2019. május 26-án
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke (k) a párt eredményváró rendezvényén a Teleki Blanka utcai irodájuk előtt az EP-választás napján, 2019. május 26-án

Az MKKP korábban azon az állásponton volt, hogy ott, ahol van esélye az ellenzék közös jelöltjének, nem állítanak sajátot. A választási törvény újabb várható módosítása miatt azonban kénytelenek lesznek legalább 71 körzetben jelöltet indítani, ha országos listát akarnak.

Nemrég nagy felháborodást keltett ellenzéki körökben, hogy november 11-én éjfél előtt egy perccel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy törvénymódosító javaslatot terjesztett be, amely komoly változásokat javasolt a választási törvényben. A javaslat egyik legtöbbet vitatott pontja a következő:

„Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.”

A kormány azzal indokolta a törvényjavaslatot, hogy így akarnak fellépni az állami támogatásra játszó, komoly politikai programmal nem rendelkező „kamupártokkal” szemben.


Jelenleg 27 egyéni választókörzetben kell indulni a listaállításhoz, amely a pártoknak járó állami támogatás feltétele is. Ahogyan arról részletesebben is írtunk, már az ötven egyéni választókörzetes megoldás is jelentős kihívás elé állítja az ellenzéki pártokat, arra kényszerülnek, hogy közös listával induljanak, másként nem tudnának koordináltan jelölteket állítani a körzetekben, muszáj lenne nekik egyes helyeken egymással is versengeni, ami szétforgácsolná az ellenzéki szavazatokat.

A hírre a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd be is jelentette, hogy közös listával vágnak neki 2022-nek.

Váratlan fordulat

Bár arra az elemzők és maguk a pártok is számítottak, hogy lehetnek újabb módosítások a választási törvényben, az mégis némileg meglepetés volt, hogy éppen Volner János független képviselő lett az, aki beadott egy módosító javaslatot.

Volner korábban a Jobbik politikusa volt, majd függetlenként a Mi Hazánk képviselői csoport tagja volt az országgyűlésben, később a Mi Hazánkot is otthagyta, és jelenleg a saját magáról elnevezett Volner Párt színeiben politizál.

Volner javaslatát, hogy a megyék és a választókörzetek kétharmadában, azaz 14 megyében és 71 választókörzetben kelljen a listaállításhoz egyéni jelöltet állítani a kormánypárti tagok szavazatával jóváhagyta a parlament igazságügyi bizottsága.

Volner nem tartja magát „fideszbérencnek”

„SIKER! Volner Párt a kamupártok ellen!” – írta a képviselő a Facebook-oldalán a javaslat jóváhagyása után. A lépésben főleg az volt szokatlan, hogy a kormánypárt támogatta egy ellenzéki képviselő javaslatát, az ellenzék javaslatait jellemzően el szokták kaszálni a kormánypárti többségű parlamenti bizottságok.

Több ellenzéki is kritizálta Volnert a lépés miatt, Keresztes László Lóránt LMP-s országgyűlési képviselő az Azonnalinak adott interjúban egyenesen a Fidesz „strómanjának” nevezte a politikust.

Volner János a Facebookon azt írta a vádakról, hogy „Akik hisztiznek és „fideszbérenceznek” azoknak üzenjük: a baloldali összefogásnak nem mindegy, hogy egy lista vagy két lista, ha kormányzás esetén úgyis együttesen alakítanának kormányt?”

Fekete-Győr: az MKKP vagy együttműködik, vagy nem indul

Felmerült a kérdés, hogy mi lesz azokkal a pártokkal, amelyek kormányváltást szeretnének, de nincsenek benne az ellenzéki összefogásban. Ezek közül inkább a Magyar Kétfarkú Kutya Párt az érdekes, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom esetén fel sem merül az összefogás lehetősége.

A Klubrádió egyik műsorában beszélve Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke azt mondta, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak Volner javaslatával nem marad más választása, „vagy nem állítanak saját listát, vagy az ellenzékkel működnek majd együtt”.

A Momentum elnöke a kormányváltásról
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:30:58 0:00

Az MKKP más véleményen van

Megkerestük Kovács Gergelyt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét, aki korábban azt nyilatkozta, hogy az MKKP biztosan nem indul közösen a jelenlegi ellenzéki pártokkal, de azt elképzelhetőnek nevezte, hogy csak azokon a helyeken indítanak saját jelöltet, ahol az ellenzéknek nincs esélye. Ezt már az eredeti módosítás is nagyon megnehezítette volna, Volner János javaslatával pedig lényegében lehetetlenné vált.

Kérdésünkre Kovács Gergely azt mondta, hogy így nem maradt más választásuk, kénytelenek lesznek olyan helyen is jelöltet állítani, ahol van esélye az ellenzék közös jelöltjének is. A pártelnök azt mondta, hogy bár örülne neki, ha valaki leváltaná a Fideszt, abban egyáltalán nem biztos, hogy lenne az MKKP és az ellenzék között átjárás.

Kovács Gergely úgy gondolja, hogy akik rájuk szavaznak, döntést hoznak, és tudatosan választják a Kutya Pártot, így nem vesznek el ott sem szavazatokat az ellenzéktől, ahol az összefogás és az MKKP is elindítja a saját jelöltjét.

A Kutya Párt elnöke azt mondta, amennyire tudja, egyetértés van a párton belül afelől, hogy továbbra sem szándékoznak az ellenzékkel közösen politizálni.

Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát! Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG