Kínzásokról és brutális fellépésről beszélnek azok a tüntetők, akik az augusztus 9-ei belarusz elnökválasztás utáni demonstráción kerültek szembe a rendőrökkel.
A Szabad Európa belorusz szerkesztőségének olyan emberek meséltek, akik állításuk szerint áldozatai lettek a központilag jóváhagyott erőszaknak az utcákon és a fogdákban.
“Megegyeztünk, hogy csendben maradunk, így talán mindenkinek jut levegő."
Janát akkor fogták el, amikor éppen egy barátját próbálta kimenteni a tömegből. A rendőri furgon már tele volt. A minszki Akreszcina börtönbe vitték, ahol ötvened magával zsúfolták egy hatszemélyes cellába. A börtönben tartották a tárgyalását is, négy napos elzárásra ítélték.
“A cellámban velem volt egy angoltanárnő, egy tervező és egy ötgyermekes családanya. Nem kaptunk enni, a mosdóból lehetett inni, de a csapból ihatatlan víz folyt. Egy napig bírtuk víz nélkül. Ahogy tudtunk, megpróbáltunk aludni is éjszaka. Megegyeztünk, hogy csendben maradunk, így talán mindenkinek jut levegő."
“A férfiakat kivezették a cellákból, és az udvaron verték meg. Főleg éjszaka, hogy senki se hallja. De mi még így is hallottuk őket, a kinti tüntetések zaján át. Amikor a Zsocina börtön dolgozóinak elmondtuk, hogyan bánnak velünk [az Akreszcinában] elsírták magukat. Három nap után kaptunk enni. Amikor kiengedtek, kaptunk egy számlát a Zsocinában kapott ételről."
“Csütörtök éjszaka engedtek ki, akkor kezdtem el összeszedni a dolgaimat. Azt mondták nekünk, hogy akik Auschwitzből [azaz az Akreszcina börtönből] ]jöttek, ne is keressenek semmit. Olyan érzés volt, mintha minden jogunktól megfosztottak volna, mintha azt tehették volna velünk, amit csak akartak. A harmadik nap már nagyon kétségbe estem. Azt hittem, örökre ott maradok."
“Megkérdeztem a rendőröket, hogyan jutok haza. Verés volt a válasz."
Hanna hazafelé tartott augusztus 11-én éjfél körül. A 30 éves grafikus egy útlezárásba botlott, és megkérdezte a rendőröket, merre kerülhetne. Felajánlották, hogy elkísérik, de egyben az iratait is elkérték. A hazafelé vezető út helyett egy térre vitték, ahol több rendőrkocsi állt. Belökték az egyikbe, és ütni-verni kezdték.
“Belém rúgtak, gumibottal vertek, az egyik ütés a fejemen ért. Rögtön véraláfutás nőtt a homlokomon. Azt kiabálták, hogy a tüntetők vezetője vagyok. Azt követelték, hogy ismerjem ezt be, és mondjam meg, ki fizetett. Azt válaszoltam, fogalmam sincs, miről beszélnek. minden ilyen válaszra csak egy újabb ütést kaptam. Életemben nem féltem még ennyire."
Hanna úgy emlékszik, ezután egy rendőrőrsre vitték, ahol negyven ember szorongott egy teremben. Vér és hányás borította a padlót. A földre dobták, és azzal fenyegették, hogy levágják a haját. Egy kihallgatószobába vitték, ahol hét rendőr vette körbe. Folyton ugyanazt kérdezték, "ki fizette a lázadó tevékenységért". Azt mondja, ha nem válaszolt, derékon alul ütötték meg egy gumibottal ütötték. Ezután egy nagy terembe vezették, ahol már mások is voltak. Bejött egy rendőr, és festékszóróval egy számot fújt a ruhájára. Később megtudta, hogy ez a szám arra utalt, a tüntetések legaktívabb résztvevői közé tartozik.
Másnap reggel az Akreszcina börtönbe vitték. Egy vékony pólóban és rövidnadrágban töltötte az éjszakát a hideg, tető nélküli betonzárkában. Két másik nő volt még a cellában, egész éjszaka hallották a férfiak kiáltásait és nyögéseit, akiket a szomszédban vertek. Másnap egy négyszemélyes zárkába került, ahol 30-40 ember volt még. Volt köztük olyan, akinek két napja nem adtak enni. Egy asszony, akit a férjével együtt fogtak el, kétségbeesetten könyörgött, hogy telefonálhasson otthon az egyedül maradt gyerekeinek. Hannát az őrizetbe vétele után három nappal engedték el, de előtte aláírattak vele egy nyilatkozatot, hogy ha ismét rendőrkézre kerül, vádat emelnek ellene.
“Letérdeltettek minket, és a belarusz himnuszt kellett énekelnünk, miközben gumibotokkal vertek."
A munkából indult edzeni Kiril, amikor mellégördült egy lesötétített ablakú busz, és megparancsolták, hogy szálljon fel. A 21 éves bolti eladótól elvették a mobiltelefonját, és többször fejbe vágták. A busz megállt egy rendőrségi furgon mellett, őt pedig a padlóra lökték, rugdosni kezdték. "Változást akarsz?" -kérdezgették közben. Őt és húsz másik embert egy kerületi rendőrőrsre vitte a furgon. Elvették a személyiét és a többiekkel együtt a földre fektették. "Válogatás nélkül mindenkit ütöttek és rugdostak. Valószínűleg akkor tört el az orrom."
Később, Kirilt és 15 társát levezették egy pincébe, ahol földre kényszerítették őket, és térdepelve a himnuszt kellett énekelniük, miközben ütötték-verték őket. Innen az Akreszcina börtönbe kerültek, de csak az udvaron jutott hely nekik. Amikor kapott egy cellát, akkor már csaknem 35-en voltak a hét-nyolc személyes helyiségben. Aznap már nem is számított ételre, inni azonban tudtak a zárka mosdójának csapjából. Hajnali kettőig tartották ott, majd mindenkit elengedtek. Bár többször mondta, hogy neki semmi köze a tüntetésekhez, aláírattak vele egy papírt, amelyben vállalta, hogy nem vesz részt későbbi megmozdulásokban.
Kiril elmondása szerint édesanyja semmit sem tudott, hová tűnt, és kétségbeesetten kereste őt a kórházakban és börtönökben.
"Be kellett látnom, egy olyan országba n élek, ahol még munkába menni is veszélyes. Bárkit elfoghatnak. Jobban aggódom a rokonaim miatt. Ha eltűnnek, senki sem fogja tudni, mi lett velük."
Olyanokkal is találkoztunk, akiket a választások éjszakáján egy vicebszki szavazóhelyiség környékén vettek őrizetbe. Megverték és elzárták őket. Úgy bántak velük, mint a bűnözőkkel. Ők semmilyen törvényt nem szegtek meg, jogaiktól mégis megfosztották őket.
“Olyan érzés, mintha egy koncentrációs táborokról szóló filmben szerepelnél.”
Makszim Zsukau a szavazóhelyiség közelében videóra vette, ahogy a rendőrök elviszik az embereket. A 45 éves polgárjogi aktivista pár percen belül szintén egy rendőrségi furgonban találta magát. Nem engedélyezett tüntetésen való részvétellel vádolták.
Már éjfél is elmúlt, amikor egy fogdába vitték. Heten voltak még a cellában. "Olyan meleg volt, mint egy szaunában. A sarkokban feketepenész borította a falat. Egy wc-kagyló volt a helyiség közepén, válaszfalak nélkül. Pár embernek azt mondták, vegyék le a cipőjüket. Nem volt lepedő az ágyakon, a fémágyakon fekve húsz perc múlva már mindenem fájt."
Másnap egy új helyre vitték át őket. "Meztelenre kellett vetkőznünk, hogy átkutathassák a holminkat. Folyamatosan szidtak és becsméreltek minket." Még aznap bíróság elé állították, amely 15 napos elzárást szabott ki rá nem engedélyezett tüntetésen való részvételért.
"Lehajtott fejjel kellett járnunk, szemünk a padlón. Lökdöstek. Megaláztak. Olyan érzés, mintha egy koncentrációs táborokról szóló filmben szerepelnél. Az emberek rettegtek. Semmit sem értettünk. Négy napig enni sem kaptunk."
A fogda nagyon félelmetes hely: be vagy zárva, mindenhol fegyveresek és rendőrkutyák. Bármit megtehetnek veled, senki sem fogja megtudni." De mi szerencsésebbek voltunk, a minszkihez képest a mi fogdánk ötcsillagos hotel volt, még a megaláztatások ellenére is."
Zsukaut öt nap után engedték szabadon. Panaszt tett jogtalan fogva tartás miatt. Szerinte hírt kell adni a rendőri brutalitásról. "Ezeket az embereket bíróság elé kellene állítani, és börtönbe küldeni. Néhányukat egész életükre."
"Imádkoznunk kellett, miközben vertek minket."
az orosz Znak.com weboldal munkatársa. Augusztus 10-én este vették őrizetbe Minszk belvárosában, miközben egy SMS-t írt a telefonján. "Azt hitték, a Telegramon (egy csevegő applikáció - a szerk.) írok valamit. Azt hitték, mindenki a tüntetés szervezője, aki a telefonján matat valamit" - mondta Cselizsenka.
"Bevittek a rendőrőrsre. Kivétel nélkül mindenkit megvertek. Az emberek kiabáltak a fájdalomtól, mások bevizeltek".
"Mindezt a rendőrök felettesei ölbe tett kézzel nézték végig, pedig nekik kellett volna védeniük minket. Az embereket felszólították, hogy imádkozzanak, miközben gumibottal verték őket. Ütötték a fejüket, a lábukat, mindent amit értek. Egy férfit teljes erővel az ajtófélfának löktek."
"Azzal kezdték, hogy a földre kellett feküdni, arccal lefelé. Ha megmozdultál, már ütöttek is. Úgy látszott, mintha a mellettem fekvő férfinek kiverték volna a fogait. 16 órát kellett ebben a helyzetben eltölteni. A kiabálásokból úgy tűnt, hogy a börtön két-három szintjén is verhették a foglyokat."
"Csak másnap reggel vittek le minket a pincébe, ahol a cellák vannak. Két-három főre tervezték ezeket, de most 20-30 ember volt mindegyikben. Megtiltották, hogy bárki leüljön, vagy mozogjon, mindegy volt, idős-e vagy fiatal. Csak állni lehetett az elviselhetetlen melegben. Többen elájultak, mert nem kaptak levegőt. Másoknak vérzett a háta, keze, agyrázkódástól szenvedtek. Senkihez nem hívtak orvost."
"Elvesztettem a bizalmamat a kormányban."
Jurij Sziras a minszki Baleseti Intézet intenzív osztályának vezetőjeként közelről látta, milyen sérülések érték azokat, akik szembe kerültek a Készenléti Rendőrséggel.
Sziras szerint a mentőket nem engedték a sérültek közelébe. Arról is hallott, hogy a készenlétisek önkéntes orvosokat vertek meg, vagy a sérülteket is bántották. Borzalmas állapotban kerültek hozzá az Akreszcina börtön foglyai. Azt mondta, elvesztette bizalmát a kormányban.
"Augusztus 11-én a mentők nem láthatták el a[z utcán megsérült] embereket. Csak akkor mehettek a tüntetések közelébe, ha a rendőrség ezt megengedte. Nem engedték oda őket! Ezen nagyon felháborodtunk, mivel már akkor látszott, hogy ezek harci sebek az embereken. Minél hamarabb kapnak orvosi ellátást, annál nagyobb eséllyel élik túl a sérüléseiket."
"De nem tétlenkedtünk. Az önkéntes orvosok megragadták felszereléseiket, és vöröskeresztes jelzésekkel vonultak a frontvonalba."
"Aztán az összecsapások újabb fázisba léptek, már elkezdték az orvosokat, nővéreket, ápolókat is őrizetbe venni, és az Akreszcinába vinni őket. Ez azt jelentette, hogy a sérültek is ellátás nélkül maradtak."
"Gyanítom, hogy a sebesültek többsége otthon bujkál. Félnek, hogy újabb büntetéseket kapnak a hatóságoktól. De ez csak ront a helyzeten: komplikációk léphetnek fel, és ezeket már sokkal nehezebb lesz meggyógyítani."
Sziras emlékeztet, hogy a nemzetközi egyezmények szerint a Vörös Kereszt orvosait nem szabad akadályozni munkájukban a fontvonal egyik oldalán sem.
"Az önkéntesek arról beszéltek, hogy megverték őket, hiába volt rajtuk a Vörös Kereszt emblémája!"
Sziras szerint az egyik önkéntest és a betegét is gumibotokkal verték meg, amikor az orvos megpróbálta elmagyarázni a készenléti rendőröknek, hogy csak a munkáját végzi.
Orvosi pályafutása során ritkán látott Sziras olyan sebeket, mint a tüntetések után.
Az Akreszcina börtönből érkezett betegek sérülése "borzalmasak voltak. Amikor a beteg levette a pólóját, egész teste kék-zöld volt." Üvöltöttek kínjukban, amikor áttették őket a hordágyról a kórházi ágyra.
"Emellett valamilyen festékkel jelölték meg őket a homlokukon és a karjukon. Miért? Elképzelni sem tudom."
"Ez ellen kellett fellázadnunk. Ez már túlment minden határon."
"Ha mindannyian kimegyünk az utcára, és azt mondjuk, 'Elég volt', akkor mi leszünk az erősebbek. Csak együtt tudunk ezen a helyzeten változtatni" - mondta Sziras. "Az emberek elvesztették a bizalmukat a kormányban. Ha a bizalomnak vége, mindennek vége."