Nem így nézne ki a piac, ha bajban lenne Magyarország, ezért pénzügyi értelemben nincs jelentősége az amerikai védőpajzsról szóló megállapodásnak. Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke szerint ezt bizonyítja az is, hogy a forint árfolyama érdemben nem reagált a megállapodás hírére.
Évek óta az esélyesek között emlegetik. Miért épp most kapta meg Krasznahorkai László a Nobel-díjat? Mit jelent az országimázs szempontjából ez az elismerés? A Címlapban a Krasznahorkai szövegeit is gondozó Szegő János, a Magvető szerkesztője és Boros Tamás, az Egyensúly Intézet társalapítója.
Orbán Viktor szerint "általános és időkorlát nélküli mentességet" ígért neki Washingtonban az amerikai elnök az orosz gázra és kőolajra. Lehűtötte a Tomahawk rakétákkal kapcsolatos ukrán reményeket Trump. A polgármester kihívója nyerte a csalás gyanúja miatt megismételt időközit Tiszaburán.
Roman Szopin halála rávilágít Ukrajna munkaerőproblémáira és az erőszakra, amelyet a toborzók időnként alkalmaznak a hadseregbe besorozni kívánt férfiakkal szemben.
A forradalom utáni megtorlásról több műsort is készített a Szabad Európa Rádió. Most két, 1989-ben sugárzott adást idézünk fel. Az elsőben a mosonmagyaróvári sortűzt követő 1957-es perről lesz szó, a másodikban a kivégzett budapesti forradalmár, Tumbász Ákos sorsát meséli el özvegye.
Forgattunk a Dunakanyar településein az oda tervezett, turizmust növelő építkezésekről, mutattunk képeket földrengésről és bebörtönzött orosz énekesről, de elemeztük az ukrajnai háború helyzetét is. Heti közösségi- és multimédia összefoglalónk következik.
Amikor a 21 éves Danijl Mukametov megkapta az értesítést, hogy jelentkezzen az orosz hadseregbe, úgy döntött, hogy kiugrik egy mozgó vonatból, ezzel elindítva egy embervadászatot, amelynek célja az volt, hogy megtalálják őt.
Áldás vagy átok a Mesterséges Intelligencia? Sokak szerint embertelen, mások szerint megkerülhetetlen. Tény, hogy tíz év múlva, amikor a mostani gyerekek kikerülnek a munkaerőpiacra, az MI használata teljesen általános lesz. A Szelfiben Nyírő András MI-fejlesztő, történész.
A Török Áramlaton érkező orosz gáz és a Barátság vezetéken érkező kőolaj esetében is mentességet kapott Magyarország az amerikai szankciók alól. Orbán Viktor kormányfő szerint általánosan és időkorlát nélkül, több sajtóhír szerint csak egy évre.
Még inkább perifériára szorulunk vagy megerősödnek a kötelékek az EU-val? Magyarország EU-n belüli (vagy kívüli) jövőjének hat gazdasági forgatókönyvét mutattuk be az előző részben. Most az Orbán-kormány szövetségépítésével, EU-n belüli taktikájával és mozgásterével foglalkozunk.
Egy német-amerikai gyártásban készülő rakétarendszer fejlesztésének Magyarországra hozása – ez lenne az igazi bravúr Orbán Viktor washingtoni látogatása kapcsán. Valószínűbb ugyanakkor, hogy a napirenden végül a „prózai” energetikai ügyek dominálnak majd.
Az egyik véglet: újra perifériára szorulunk, a gazdasági teljesítmény a Covid alatti leállás többszörösével zuhan. A másik véglet: megerősödnek a szétzilált kötelékek az EU-val. Egy tanulmány Magyarország EU-n belüli (vagy kívüli) jövőjének gazdasági következményeit modellezi.
Továbbiak betöltése