Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A "Kígyó" volt a lemondott koszovói elnök egykori mozgalmi neve


Hashim Thaci beszél egy pristinai sajtótájékoztatón, miután kiderült, hogy korábban elkövetett háborús bűnökkel vádolják. 2020. november 5.
Hashim Thaci beszél egy pristinai sajtótájékoztatón, miután kiderült, hogy korábban elkövetett háborús bűnökkel vádolják. 2020. november 5.

​​​​​​​Hétfőn kezdődik Hashim Thaci volt koszovói elnök hágai büntetőpere, akit a koszovói háború alatt elkövetett háborús bűnökkel vádolnak. A politikus, saját szavai szerint „magánemberként” áll a bíróság elé.

Thaci még csütörtökön jelentette be lemondását, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat.

Nyilvános bírósági meghallgatással kezdődik november 9-én a volt koszovói államfő pere a hágai nemzetközi bíróságon, háborús és emberiesség elleni bűnök miatt. Az ENSZ Nemzetközi Bíróságán 2017-ben hoztak létre egy koszovói különleges törvényszéket (Kosovo Specialist Chambers, KSC) azért, hogy kivizsgálják a koszovói albán szakadárok által a délszláv háborúk alatt elkövetett bűncselekményeket.

A hágai törvényszék különleges ügyészsége a közelmúltban közölte, hogy Hashim Thaci mellett még kilenc ember ellen emeltek vádat. A függetlenné vált koszovói állam korábban nemzetközi szerződésben vállalta, hogy lehetővé teszi az 1998 és 2000 közötti időszakban történt bűncselekmények kivizsgálását, és a bűnösök felelősségre vonását. A vádemelés után Hashim Thaci rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azonnali hatállyal lemond tisztségéről, elmondása szerint azért, hogy megőrizze országa hírnevét, és ne elnökként, hanem magánemberként álljon a bíróság elé.

Szakadár milíciából az állam élére

A KSC a jugoszláv háborúk utolsó, koszovói szakaszában, 1998 és 2000 között történt bűncselekményeket vizsgálja. A koszovói háború előzménye az volt, hogy az albánokat képviselő Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) gerillaháborút indított a Milosevic vezette, szétesőben levő szerb-jugoszláv állam ellen, hogy elérje Koszovó függetlenségét és egyesülését Albániával. A felkelésre válaszul a jugoszláv hadsereg etnikai tisztogatásba kezdett Koszovóban, aminek a NATO beavatkozása és Milosevic bukása vetett véget.

Koszovó a konfliktus után autonóm státuszt kapott, majd független állammá vált, de ahogy azóta fény derült rá, a szerb-albán konfliktus alatt mindkét oldal követett el háborús bűnöket. A koszovói albánok oldaláról a szakadár fegyveres szervezet, az UCK tagjai bűnrészesek voltak több szerb és roma civil, valamint velük szemben álló albánok meggyilkolásában, ennek ellenére az UCK egyes vezetői később magas pozíciókra tettek szert a koszovói politikában.

"Kígyó" volt a mozgalmi neve
Hashim Thaci (középen) a koszovói albánok tárgyalócsoportjának vezetőjeként egy titkos helyen tartott sajtótájékoztatón Koszovóban 1999. március 13-án.
Hashim Thaci (középen) a koszovói albánok tárgyalócsoportjának vezetőjeként egy titkos helyen tartott sajtótájékoztatón Koszovóban 1999. március 13-án.
Közülük a legismertebb és legbefolyásosabb Hashim Thaci nemrég lemondott államelnök az UCK egyik legfontosabb politikai és pénzügyi vezetője volt. A szervezetben a Gjarpëri („Kígyó”) mozgalmi nevet használta, és fontos szerepe volt abban, hogy az UCK fegyvereket, pénzügyi támogatást és önkénteseket kapjon Albániából. Thachi később részt vett a koszovói háborút lezáró tárgyalásokon, ez idő alatt az UCK elsőszámú vezetőjévé lépett elő, és a szervezet segítségével a Koszovó vezetését átvevő ügyvivő kormány miniszterelnökévé is kikiáltotta magát. Thaci 1999 és 2001 közötti politikai szerepének megítélése erősen vitatott: a gyanú szerint hatalma biztosítása érdekében nem riadt vissza politikai ellenfelei kiiktatásától sem, miközben állítólag szoros kapcsolatokat épített ki szervezett bűnözői körökkel is. Hashim Thaci frissen alapított pártja, a Koszovói Demokrata Párt végül az első, 2001-es választáson vereséget szenvedett, a 2007-es választáson azonban visszatért a hatalomba, és a függetlenné vált Koszovó első miniszterelnöke lett, elnökké 2016-ban választották.

Háborús bűnök és maffiavádak

Szintén az UCK tagja volt a jelenlegi koszovói miniszterelnök, Ramush Haradinaj, akit 2010-ben szintén bíróság elég állítottak Hágában, a koszovói háborút vizsgáló első törvényszék idején, de felmentették a vádpontok (háborús és emberiesség ellenes bűnök) alól. Hasonló pályát futott be Agim Çeku volt miniszterelnök és Fatmir Limaj, a koszovói Szociáldemokrata Kezdeményezés (NISMA) vezetője.

A 2017-ben létrehozott újabb törvényszék a koszovói felkelés és háború alatti bűncselekmények mellett különböző maffia-bűncselekmények, például szervkereskedelem gyanúja miatt is nyomoz a volt UCK-tagok ellen. A vizsgált személyekkel szemben egyelőre nem született ítélet, a legtöbb ügy még ügyészségi szakaszban van. A törvényszék egyelőre nem közölt részleteket a Thaci és 10 társa elleni vádakról, csupán annyit mondtak, hogy a vádlottak közösen több mint 100 ember haláláért lehetnek felelősek.

Thaci lemondása előtt ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, „önként vesz részt” a tárgyaláson, mert biztos benne, hogy nem követett el bűncselekményt.

XS
SM
MD
LG