Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lazít a halálbüntetés szabályozásán a leköszönő amerikai kormány


Az Oklahomai Állami Büntetés-végrehatjási Intézet kivégzőszobája 2014. október 9-én.

Csendben megváltoztatta az amerikai igazságügyminisztérium a szövetségi bíróságokon meghozott halálos ítéletekre vonatkozó szabályokat. A leköszönő Trump-adminisztráció egyik utolsó intézkedéseként újra egyedélyezett a korábban betiltott módszereket, a golyóval és mérgező gázzal történő kivégzést.

Az amerikai szövetségi közlönyben pénteken jelent meg az Iazságügyi Minisztérium rendelete, amely lehetővé teszi, hogy a szövetségi törvényszékeken hozott halálos ítéleteket ne csak méreginjekcióval hajthassák vére, írja az AP.

Míg az egyes államokban (már ahol engedélyezett a halálos ítélet) még elvileg használhatnak villamosszéket, gázt és lőfegyvert, a korábbi halálbüntetés-rendelet a szövetségi bíróságon elítélt bűnösök esetében csak a leginkább fájdalommentesnek tartott méreginjekciós kivégzést engedélyezte.

Ötven éve nem végeztek ki ennyi elítéltet

A döntést nem sokkal azután hozták nyilvánosságra, hogy az Igazságügyi Minisztérium elrendelte öt korábban már meghozott halálos ítélet végrehajtását.

Bár az amerikai szövetségi bíróságoknak joguk van halálra ítélni a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit, 2003-tól kezdve, 17 éven keresztül nem hajtották végre ezeket az ítéleteket (az elkövetők ettől mé börtönben maradtak, és a halálos ítéletük is érvényes maradt).

A kaliforniai San Quentin börtön gázkamrája 1972. január 14-én.
A kaliforniai San Quentin börtön gázkamrája 1972. január 14-én.

Tavaly júliusban azonban az új legfőbb ügyész, William Barr bejelentette, hogy folytatják a szövetségi halálos ítéletek végrehajtását. Ennek következtében idén 7 elítéltet végeztek ki, akiket még a 2000-es években ítéltek el gyilkosságokért.

A január 20-a előtti időszakban (az új elnök, Joe Biden hivatalba lépése előtt) 5 kivégzésre adott utasítást az amerikai igazságügy, hármat ezek közül csak pár nappal a beiktatási ceremónia előtt hajtanak végre. Az elmúlt 50 évben eddig összesen nem hajtottak végre ennyi kivégzést az Egyesült Államokban szövetségi ítélet alapján.

A mostani, december 24-én életbe lépő módosítás a halálos ítélet módját állami hatáskörbe helyezi át: eszerint attól függően, hogy melyik tagállamban történik a kivégzés, a büntetés-végrehajtók az adott államban engedélyezett módszert alkalmazhatják.

Nem tudták beszerezni a mérget

Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államok minden államában elsősorban méreginjekcióval végeztek ki elítélteket. Azonban a közelmúltban a büntetés-végrehajtó intézetek nehezen tudták beszerezni a kivégzéseknél használt vegyszereket, ezért egyes államokban elkezdtek alternatív megoldások után nézni.

Alabamában, Oklahomában és Mississippi államban 2018-ban engedélyezték a nitrogéngázzal történő kivégzést (abban az esetben, ha nem hozzáférhető a méreg), ami az elítélt fulladásos halálát okozza.

Wyoming halálraítéltjeit végezték ki ebben a gázkamrában, amit Denverben állítottak ki 1936. november 17-én.
Wyoming halálraítéltjeit végezték ki ebben a gázkamrában, amit Denverben állítottak ki 1936. november 17-én.

Néhány államban, például Floridában és Washingtonban az elítélt megválaszthatja a kivégzés módját. Utah államban pedig a 2004 előtt halálra ítélt elkövetőket sortűzzel is kivégezhetik, ha az illető ezt kéri, vagy, ha nincs raktáron méreg.

A méreginjekicós kivégzéseknél egyébként korábban három vegyületet használtak, ezek közül az első hatására az elítélt már elveszíti az eszméletét, így az eljárás elvileg teljesen fájdalommentes.

William Barr főügyész tavalyi döntése nyomán, a méreghiányra hivatkozva ezen is változtattak, a jelenlegi protokoll szerint egy halálos mérget injekcióznak az elítélt testébe.

A halálos ítéletek engedélyezése kiváltotta a kormányzást átvevő, hagyományosan halálbüntetés-ellenes Demokrata Párt haragját. Joe Biden szóvivője úgy nyilatkozott, a megválasztott elnök ellenzi a halálbüntetést, és fellép a megszűntetése érdekében. Azt viszont nem árulta el, hogy Biden hivatalba lépése után utasítást ad-e majd a hátralevő kivégzések leállítására.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG