Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Izraeli kémfegyvert vethettek be civilek és az Orbán-kormány kritikusai ellen


Az izraeli NSO csoport logója egy herzlijai épületen, ahol a cég korábban irodát bérelt, 2016. augusztus 25-én
Az izraeli NSO csoport logója egy herzlijai épületen, ahol a cég korábban irodát bérelt, 2016. augusztus 25-én

Az izraeli NSO cég kémfegyverét Magyarországon is számos célpont ellen bevethették egy kiszivárgott adatbázis szerint. Varga Zoltán médiatulajdonos, Chikán Attila volt gazdasági miniszter és több hazai újságíró is a megfigyeltek között lehet.

A Forbidden Stories nemzetközi újságírói oknyomozó szervezet és az Amnesty International olyan telefonszámokhoz jutott hozzá, amelyeket az izraeli NSO vállalat ügyfelei célpontként figyelhettek meg az NSO kémszoftverével, írja a Direkt36.

Az NSO ismertebb, lehallgatással és megfigyeléssel foglalkozó cég, több korábbi botrányban is érintett volt, például Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró brutális meggyilkolása kapcsán.

Hatice Cengiz, a meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi menyasszonya 2020. július 3-án Isztambulban. A nő telefonját ismeretlenek sikeresen feltörték a Pegasus nevű fegyverrel, négy nappal vőlegénye meggyilkolása után.
Hatice Cengiz, a meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi menyasszonya 2020. július 3-án Isztambulban. A nő telefonját ismeretlenek sikeresen feltörték a Pegasus nevű fegyverrel, négy nappal vőlegénye meggyilkolása után.

Az NSO ügyfeleinek több mint 50 ezer célpontját szerezhették meg az adatbázissal az újságírók. Az adatbázis feltárásában 17 szerkesztőség működött közre, a Direkt36-ot a Süddeutsche Zeitungtól figyelmeztették, hogy magyar érintettjei is vannak az ügynek.

A Pegasus nevű kiberfegyver
A nevezett fegyver a Pegasus nevű szoftver, androidos telefonok és iPhone-ok ellen is hatékony. Lényegében mindent meg lehet vele tudni, ami az adott okostelefon képernyőjén megjelenik, így az olyan titkosított csatornákról is, mint például a Signal. Távolról be lehet kapcsolni a telefon kameráját vagy mikrofonját, majd a tartalmat rögzíthetik a lehallgatók. A lehallgatók tudják azt is, hogy hol van a telefon, és mikor használja a tulajdonosa. Új szoftvereket is telepíteni lehet az eszközre. A fenti körülményekből adódóan a hétköznapi felhasználók szinte semmilyen módon nem tudnak védekezni ellene. A használata viszont drága, korábbi hírek szerint egy célpont is több tízmillió forintjába kerülhet a megfigyelőknek.


A Pegasust elvileg csak kormányoknak adja el az NSO, az izraeli kormánnyal együttműködve. A lap információi szerint Magyarországon azután jelent meg a kémszoftver, hogy 2017-ben és 2018-ban magas szintű találkozók voltak az izraeli és a magyar kormány között.

Az eddig azonosított érintettek többek közt:

  • Varga Zoltán, a Central médiacsoport tulajdonosa. Ő 2018 nyarán szervezett egy közéleti témájú beszélgetést más üzletemberek és közgazdászok részvételével. A találkozó résztvevői közül legalább egyikük telefonját feltörték az eszközzel a beszélgetés előtt. Varga azóta telefont váltott, de biztos benne, hogy régóta figyelteti őt a magyar kormány. A többek közt a 24.hu-t is kiadó Central médiacsoport nem tartozik a kormány által irányított sajtóbirodalomba.
  • A találkozón részt vett Chikán Attila közgazdászprofesszor, volt gazdasági miniszter is. Chikán nem akarta megtudni, hogy őt is lehallgatták-e. Chikán az első Fidesz-kormány alatt volt gazdasági miniszter, de kritikusan állt a Fidesz-kormányokhoz is.
  • Simicska Lajos fia. Apja nem használ okostelefont, de Simicska Ádám igen. Simicska Lajos egyik bizalmasát, Nagy Ajtony Csaba ügyvédet is célba vették Simicska Ádámmal együtt még 2018 elején.
  • Több újságíró, köztük a Direkt36 két újságírója. Utóbbiak telefonját megvizsgálták, telefonjukat feltörték az eszközzel, az iMessage nevű applikáció egyik hibáját felhasználva.

Néhány nappal ezelőtt a Microsoft jelentette be, hogy egy másik hasonló izraeli cég, a Candiru szoftverét is felhasználhatták a cég ügyfelei emberi jogi aktivistákkal, újságírókkal, akadémikusokkal, nagykövetségi dolgozókkal, politikusokkal és emigránsokkal szemben.

Más európai országokhoz képest Magyarországon különösen lazán szabályozott, hogy kiket és hogyan figyelhetnek meg a hazai nemzetbiztonsági szolgálatok.

Az újságíró-hálózat és az Amnesty International négy kontinensen több mint 50 országban azonosított több mint ezer Pegasus-célpontot. Legalább 65 vállalati vezető, 85 emberi jogvédő, 189 újságíró, több száz politikus és kormányzati tisztviselő szerepel közöttük. Utóbbiak között számos kormányfő is szerepel.

Az újságírók közül – a teljesség igénye nélkül – a CNN, az AP, a Voice of America, a New York Times, a Wall Street Journal, a Financial Times, a Bloomberg, a Le Monde vagy az Al Jazeera munkatársai is a célpontok közt voltak. Az adatbázis 2016-tól tartalmazott adatokat, írta a Washington Post.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG