Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A tizenhatból kilenc túlélte: helikopterbaleset az orosz Távol-Keleten


Túlélők után kutatnak a vulkáni tóban 2021. augusztus 12-én
Túlélők után kutatnak a vulkáni tóban 2021. augusztus 12-én

Kilenc embert élve találtak meg, miután lezuhant egy helikopter augusztus 12-én a Kamcsatka félszigeten, az orosz Távol-Keleten – jelentette az orosz média helyi kormányzati illetékesekre hivatkozva. Még kutatnak hét ember után, akik szintén a fedélzeten voltak.

A helikopter helyi idő szerint röviddel 10 óra előtt zuhant le a Kronotszkij Természetvédelmi Területen. A veszélyhelyzetek minisztériuma azt közölte, hogy a helikopteren tizenhárom utas és háromtagú legénység volt. Marina Volkova, a kamcsatkai terület egészségügyi miniszterhelyettese elmondta, hogy kilencen élték túl a katasztrófát, a TASZSZ szerint hét utas és ketten a legénységből.

A hatóságok azt közölték, hogy az Mi–8 helikopter a természetvédelmi területen a vulkáni kráterben található Kuril-tóba zuhant, és elsüllyedt. A mentők csónakokkal kutatnak újabb túlélők után, a keresésbe búvárokat is bevetettek. A Kamcsatka félsziget Moszkvától több mint hatezer kilométerre keletre található, nagyon népszerű a turisták körében a festői táj és a természet szépsége miatt.

XS
SM
MD
LG