Elképzelések szerint egy 2035-re üzembe helyezendő atomerőmű építését tervezik Kazahsztán növekvő energiaszükségletének kielégítésére. A helyszínen, Ulken faluban azonban az ezerötszáz lakos nem tud konszenzusra jutni arról, mit jelentene nekik a nukleáris komplexum.
Ulkenben – ahol valószínűleg megépül az erőmű – megoszlanak a vélemények a falu ezerötszáz lakosa között arról, milyen lenne elszegényedett tóparti településük nukleáris jövője.
A mára elszegényedett falu 330 kilométerre északnyugatra fekszik a volt kazah fővárostól, a Balkas-tó partján.
A falut a nyolcvanas években hozták létre egy tervezett vízerőmű munkásainak elhelyezésére. A projekt a Szovjetunió összeomlásakor félbemaradt, az emeletes panelházak az egyetlen befejezett építkezés ebből az időszakból.
Ha panelházak állnak itt, akkor miért falu Ulken? Mert hivatalosan ez a státusza, bár a településen nincsenek családi házak, csak lakások. A helyiek nem tartanak állatokat és nincs mezőgazdasági termelés sem, mert a sziklás talaj nem teszi lehetővé.
A kilencvenes években Ulken lakói halászatból éltek, a legtöbb ember még most, harminc évvel később is a tóból él. A kifogott halat a falu három gyárának egyikébe szállítják.
Natalja Hajrulina kávézót és boltot üzemeltet Ulkenben. Azt mondja, kevés ember jár a kávézójába. A helyiek otthon esznek, a falun kívüli vendég pedig ritka. A túlélés érdekében több vállalkozást is működtet.
Hajrulina iskolásként érkezett a faluba. A szülei ideköltöztek és lakást vásároltak, mert arra készültek, hogy részt vesznek az erőmű építésében. Amikor a projekt elakadt, lehetetlen volt eladni a lakásukat a távoli, kilátások nélküli faluban, így maradtak.
„Akkoriban senki sem vásárolt lakást – meséli. – Végül a szomszédos falvakból jöttek emberek, és beköltöztek. A falu megmenekült a telepeseknek köszönhetően.”
Hajrulina szeretné, ha megnőne Ulken lakossága, ha felújítanák a falut, és életet lehelnének az elhagyott lakásokba. Emiatt támogatja az atomerőmű építését.
„Ha a projekt elindul, jön a civilizáció – mondta. Bár aggódik a környezetért, hozzátette: – Nem félünk a környezeti problémáktól, most már minden modern technológiával készül.”
Az ulkeni halászok nagyrészt ellenzik az atomerőmű-projektet, mert attól tartanak, hogy káros hatással lesz a Balkas-tóra, és végül betilthatják a halászatot.
Nem nehéz megtalálni a halászokat. Az egyik elhagyott lakás előtt drótra lógatott, szárított halak lengenek a szélben.
Az ingatlan tulajdonosa egy Rinat nevű fiatalember. A 34 éves halász fél életét a szakmának szentelte, mindennap halászik a tavon. Rinat határozottan ellenzi az atomerőmű építését.
„A tó tart el minket – mondta. – Idén a Balkas vízszintje súlyosan lecsökkent, és a halállomány is. Ha megépül az atomerőmű, nem marad víz a tóban” – állítja.
Az élelmiszerboltban találkoztam egy másik helyivel, Alekszej Losevvel. A 35 éves férfi hat évvel ezelőtt költözött Ulkenbe, hogy leendő feleségével éljen. Nem halász, de az atomerőmű építésétől nem feltétlenül vár jót.
„Egyfelől támogatom az építését, mert új munkahelyek jönnek létre, külföldről is jönnek majd emberek, és fejlődik a falu. Másrészt az ökológiáról van szó” – mondta, mielőtt egy nyugat-kazahsztáni, szovjet korszakbeli és jelenleg leszerelés alatt álló, problémás atomerőműre utalt.
„Három kilométerre Aktautól található a mangisztaui atomerőmű. Ott rossz a környezeti helyzet. Miért? A szennyvíz miatt. Kihalnak a halak és a fókák… Ugyanez lesz itt is” – mondta.
Azok, akik a szovjet időszakban érkeztek a faluba, hogy az építkezésen dolgozzanak, határozottan támogatják a projektet.
A hetvenéves Vlagyimir Braun egy Almati melletti kisvárosból, Kaszkelenből költözött ide.
„Nem hiszem, hogy az atomerőmű hatással lesz a tóra. Jó mérnököket kell alkalmazni, hogy elkerüljék a szabálysértéseket. Az egész világ atomerőműveket épít, mi miért ne tehetnénk?” – mondta, miközben frissen fogott halat tett a hátizsákjába.
Arra a kérdésre, hogy részt vesz-e a tervezett építkezésről szóló nyilvános vitán, azt válaszolta: „Öreg vagyok, döntsenek a fiatalok.” Aztán meggondolta magát. „Talán elmegyek. Különben lehet, hogy felháborodom, hogy nem építkezünk. Minden szavazat fontos egy ilyen ügyben.”
Az ulkeni gimnázium kis dísztermében, ahol augusztus 21-én az atomerőmű-projekt vitáját tartották, csak állóhely volt. Az Almatiból a gyűlésre érkező környezetvédelmi aktivisták plakátokat feszítettek ki, amelyek a projekt leállítására szólítottak fel, miközben a lakosok azt skandálták: „Támogatjuk a békés atomot!”
Amikor a vita megkezdődött, nyilvánvalóvá vált, hogy kevés konstruktív beszélgetésre lehet számítani. A tömegben elszabadultak az indulatok.
„Ellenezzük az atomerőművet, el fogja pusztítani a Balkas-tavat!” – kiabálták az aktivisták.
„Ti nem vagytok nukleáris szakemberek, honnan tudjátok, hogy káros lesz? Ti nem Ulkenben éltek” –válaszoltak néhányan.
„Ez nem csak Ulken problémája, ezt a témát egész Kazahsztánnak meg kell vitatnia!” – ellenkeztek az aktivisták.
A hangosítás minősége rossz volt, a felszólalók szavait elnyomta a zaj. Még akkor is nehéz volt megérteni az emberek mondanivalóját, amikor elült a hangzavar. Egy harmincas éveiben járó, fekete hajú férfi jelentkezett. Ruszlan Kurakovként mutatkozott be.
„Három éve élek Ulkenben, a házak üresek, az infrastruktúra nem fejlődik – mondta a tömegnek. – Az atomerőmű lendületet fog adni, új munkahelyek jönnek létre, megélénkül az élet Ulkenben. Azok az emberek, akik zajonganak, csak megosztani akarnak. Arra kérem a helyieket, hogy ne hallgassanak rájuk. Csak azért jöttek, hogy vitatkozzanak önökkel, és provokáljanak” – kiabálta Ruszlan a zajos teremben.
Egy másik helyi férfi abban reménykedett, hogy az energiaszektorban dolgozhat majd.
„Mi, helyiek, negyven éve várunk erre az építkezésre” – mondta.
„Az erőmű építésével kezdtük, napokat töltöttünk fűtés és áram nélkül, sok mindent éltünk át együtt. Ulkennek szüksége van erre az energiára, ez Kazahsztán központja. A mi régiónk szeizmológiailag stabil! Japánban 15 atomerőmű van, ahol minden hónapban van egy földrengés. Az energia kevés és nagyon drága hazánkban. Mindannyiunknak szükségünk van áramra. Támogatjuk a békés atomot!” – mondta.
A teremben összegyűltek tapsolni kezdtek, miközben valaki megkérdezte: „Mi van a napenergiával?” Úgy tűnt, senki sem hallotta a kérdést a „Békés atom, békés atom!” skandálása közepette.
Ezután Szvetlana Mogiljuk környezetvédő szólalt fel. Sokakhoz hasonlóan Szvetlana is azért jött Ulkenbe, hogy részt vegyen a vitán.
„Kedves lakosok, nagyon figyelmesen hallgattuk az elhangzottakat – mondta. – Nem kaptak alapvető, valós információkat. Azzal az állítással szemben, hogy az atomenergia nem káros az egészségre, léteznek minősített tanulmányok, amelyek azt mutatják, hogy az atomenergia igenis káros! Számos tanulmány megerősíti, hogy az atomerőművek közelében élő gyerekeknél nagyobb valószínűséggel alakul ki leukémia, és 24 százalékkal nő a rák okozta halálozás.”
Miközben ezeket sorolta, elhallgatott a mikrofonja. Hangosítás nélkül folytatta.
„Az atomerőművek károsak, radioaktív kibocsátással járnak. Polgárok! Önöknek hazugságot mondtak! A meghallgatásokat alapvető információknak kell kísérniük! Meg kell érteniük, hogy az atomerőművön kívül más lehetőségeik is vannak, lehetőségük van más típusú villamos energia fejlesztésére. Ezek nem lesznek kevésbé erősek, nem lesznek kevésbé hatékonyak, de biztonságosabbak lesznek!”
Alekszandr Klepikov, a kazahsztáni Nukleáris Technológiák Biztonságával Foglalkozó Tudományos és Technikai Központ igazgatóhelyettese szintén részt vett az Ulkenben tartott nyilvános vitán. Nem ellenzi az atomerőmű megépítését, de szerinte egy sor kérdést figyelembe kell venni.
„Egy atomerőmű építése drága, és hosszú időbe telik, amíg megtérül – mondta. – Amikor a japánok tanulmányt készítettek egy atomerőmű építésének lehetőségéről Kazahsztánban, megkérdezték, hogy mi az ipari fejlesztési terv. Ebből kiderülne, hogy az energiaforrás mellett van-e elegendő fogyasztónk is ahhoz, hogy az atomerőmű hatékonyan működjön.”
„Kazahsztán nem tudott válaszolni erre a kérdésre” – tette hozzá.
Zsandosz Nurmagambetov kazah energiaügyiminiszter-helyettes Asztanában újságíróknak elmondta, hogy „az erőmű megépítése előtt megvalósíthatósági tanulmányt és környezeti hatásvizsgálatot készítenek, és minden érdekelt fél véleményét begyűjtik”.
Kazahsztánban azonban sokan úgy érzik, hogy az atomerőmű építése a kormány számára már eldőlt, és sokkal több múlik a kabinet döntésén, mint azon, hogy mi történhet a Balkas partján fekvő kis falu lakosaival.