Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Boston Globe átírhatóvá teszi régi cikkeit


Fekete es fehér amerikaiak összeláncolva a New York-i varosháza előtt térdepelnek 1963. augusztus 23-án, hogy így tiltakozzanak a szegregáció ellen az Egyesült Államok bizonyos államaiban.

A nagy múltú amerikai napilap a faji egyenlőségre vonatkozó új irányelve alapján lehetővé teszi múltbeli cikkeinek alanyai számára, hogy kérelmezzék a róluk szóló anyagok frissítését vagy anonimizálását – közölte pénteken az újság.

A lépés kezdeményezői arra a problémára akartak megoldást keresni, hogy a zavarba ejtő helyzetekről, hibákról, enyhébb bűncselekményekről szóló tudósítások hosszan tartó kihatással lehetnek az érintettek életére.

Brian McGrory szerkesztő szerint ez a jelenség ráadásul aránytalanul súlyosan érinti a színesbőrűeket.

„Soha nem volt célunk, hogy egy rövid és viszonylag lényegtelen sztori befolyásolja az abban szereplő emberek jövőjét” – írta közleményében.

A kérelmeket az interneten lehet kitölteni, az űrlapon mindenekelőtt magyarázatot kérnek a változtatási igényt illetően, illetve fel kell tölteni a vonatkozó jogi dokumentumokat.

Az újság az értékelést követően például törölheti a neveket a cikkből, vagy eltávolíthatja azt az online keresési találatokból. A Boston Globe jelezte: a közszereplőkre vagy a súlyosabb bűncselekményeket elkövetőkre az Új Kezdet nevű programban is ennél szigorúbb előírások vonatkoznak.

Készült az AP tudósítása alapján.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG