Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A jobboldal esélyt lát a választást követő politikai bénultság feloldására Spanyolországban


Santiago Abascal, a Vox vezetője Madridban 2023. július 19-én
Santiago Abascal, a Vox vezetője Madridban 2023. július 19-én

Elképzelhető, hogy mégis a konzervatív Néppárt kerülhet hatalomra, miután az ultranacionalista Vox bejelentette, hogy támogatásáért cserébe nem feltétlenül kér magának helyet a kormányban.

Santiago Abascal, a szélsőjobboldali Vox vezetője közölte, hogy harminchárom parlamenti képviselőjük akkor is támogatni fogja a Néppárt mögötti többséget, ha nem jut nekik hely a kabinetben, megelőzvén ezzel a baloldal ismételt hatalomra kerülését, vagyis szavai szerint „a nemzeti pusztítás kormányának” megalakulását.

Ehhez kapcsolódóan: Halványulni látszik a jobboldal hatalomra kerülésének esélye Spanyolországban

A júliusi előrehozott választást megnyerő, többséget azonban nem szerző Néppárt koordinátora, Elías Bendodo kiemelte, hogy az ultranacionalisták formális kimaradása lehetővé tenné a tárgyalásokat más, kisebb erőkkel.

„Megváltoztak a játékszabályok, így a korábban bizonyos álláspontokat elfoglaló pártok most eltérő körülményekkel néznek szembe” – mondta.

Ezzel szemben a Baszk Nacionalista Párt azt írta Twitteren, hogy álláspontjuk változatlan, márpedig korábban leszögezték, hogy nem segédkeznek olyan kormány felállításában, amelynek tagja a Vox is.

Ehhez kapcsolódóan: Franco óta először kerülhet kormányra a szélsőjobb vasárnap Spanyolországban

Spanyolországban az előző havi voksolás nem hozta el sem a jobboldal, sem a baloldal többségét, így az elemzők hetekig vagy hónapokig tartó politikai bénultságra, sőt akár új választás kiírására készültek.

A Néppárt és a Vox 170 hellyel rendelkezik a 350 fős parlamenti alsóházban, ami nem elég a többséghez. VI. Fülöp király első körben várhatóan a győztes Néppártot fogja megbízni kormányalakítással, amikor a törvényhozás augusztus 17-én összeül.

Az öt mandátumhoz jutó Baszk Nacionalista Párt korábban többször a Néppártot támogatta, az utóbbi években azonban közelebb került a most a második helyre befutó Spanyol Szocialista Munkáspárthoz.

Ehhez kapcsolódóan: A spanyol választás elcsalásáról szóló dezinformációk terjednek az interneten

A Néppártnak emellett még szüksége lenne az egyik blokkot sem támogató kanári-szigeteki Koalíció parlamenti képviselőjére is.

A baloldali tömb 152 helyet nyert a választáson, így esetében sem kizárt a kormányalakítás, amennyiben sikerül megegyeznie a katalán szeparatistákkal, köztük a keményvonalas, függetlenségi referendum kiírását követelő Együtt Katalóniáért párttal.

A szövetségépítésre legfeljebb három hónap áll rendelkezésre, ha ez kevésnek bizonyul, új választást írnak ki.

Szertefoszlani látszik a Vox azon reménye, hogy királycsinálóként a koalíciós kormány tagja lehet. Most először került volna hatalomra a szélsőjobboldal Francisco Franco 1975-ig tartó diktatúrája óta.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG