A kínai hatóságok a demonstráció hatására némileg enyhítettek a korlátozásokon. Ezen túl azonban a kínai kormány semmi jelét nem mutatja annak, hogy teljesen átalakítaná koronavírus-stratégiáját. Elemzők arra számítanak, hogy a hatóságok gyorsan elhallgattatják majd az ellenkezőket. A Reuters amatőr helyszíni fotókat gyűjtött, ezekből válogattunk.
A kínai Covid-tüntetések testközelből
Kína rendkívül szigorú vírusellenes intézkedései miatt több városra kiterjedő tüntetések kezdődtek november végén. Évtizedek óta ez a legnagyobb demonstrációs hullám az ázsiai országban. A tüntetők később már magát a kormányzó Kommunista Pártot is kritizálni kezdték.

5
A koronavírus-korlátozások miatt tiltakozók üvegpalackokkal dobálják a rohamrendőröket egy kantoni utcán

6
Ezen a közösségi médiában terjedő videóból kivágott képen rohamrendőrök védőruhában, pajzsot tartva, alakzatban vonulnak a demonstrálók ellen

7
A délen található fontos tengeri kikötőben, Sencsenben is utcára mentek az emberek

8
A Covid első hulláma által erősen sújtott Vuhanban is felvonulások voltak. A tüntetők kordonokat rongáltak meg