Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A korábbiaknál is átláthatatlanabbak az oroszországi választások


Oroszország 41 régiójában tartanak helyhatósági választást.
Oroszország 41 régiójában tartanak helyhatósági választást.

Oroszország több régiójában már elkezdődött a szavazás a helyhatósági választásokon. A kormány a járványhelyzetre hivatkozva tette lehetővé a korai voksolást, de választási megfigyelők szerint a lépés csak megkönnyíti a választás manipulálását.

Oroszországban szeptember 13-án, vasárnap tartják a helyhatósági választásokat, sok helyen azonban már korábban megkezdődött a szavazás. A választók mintegy harmada, 35 millió ember adhatja le korábban a voksát, a hivatalos magyarázat szerint a korai szavazással a koronavírus terjedését hivatott megakadályozni a szavazókörökben.

Az ország 41 régiójában a régiós és a városi törvényhozás képviselőire szavazhatnak, és több helyen új tartományi kormányzót is kineveznek. Emellett négy körzetben időközi parlamenti választást is tartanak.

Csökkent a Putyin-féle párt népszerűsége

Az Golos nevű választási szakértői szervezet, amely az egyetlen, a kormánytól független választási megfigyelőcsoport Oroszországban, úgy véli azonban, a korai szavazás célja a választás és a szavazatszámlálás átláthatatlanabbá tétele lehet. A csoport már júliusi jelentésében is felhívta rá a figyelmet, hogy a döntéshozók „arra használják a járványhelyzetet, hogy zavarosabbá és manipulálhatóbbá tegyék a választást, lehetőséget adva akár a konkrét hamisításra.” A Golos szerint a mostani választások rosszabb jogszabályi feltételek mellett zajlanak majd, mint bármikor az elmúlt 25 évben.

A Vlagyimir Putyin-féle Egységes Oroszország párt számára a szokásosnál nagyobb a tétje a jelenlegi választásnak, hiszen az utóbbi hetekben a támogatottsága történelmi mélypontra esett vissza. Egy szeptemberben nyilvánosságra hozott, a független Levada Center által végzett felmérés szerint a választók csak 31 százaléka szavazna a kormánypárt jelöltjeire. Ezzel párhuzamosan Putyin népszerűsége is jelentősen csökkent, részben a közelmúltban előkészített alkotmánymódosítás miatt, ami lehetővé tenné, hogy az elnök akár 2036-ig is megtarthassa hivatalát. A kormány népszerűségét szintén kikezdte, amikor megemelték a nyugdíjkorhatárt, csakúgy, mint a COVID-járványt követő gazdasági visszaesés, ami miatt ismét a figyelem középpontjába került a politikai és gazdasági elit köreiben virágzó korrupció.

Mennyire működik a Navalnij-féle stratégia?

Az elégedetlenség különösen a szibériai választásokon mutatkozhat meg, ahol már nyár óta folyamatos ellenzéki demonstrációkat tartanak. Ezek egyik kiváltó oka az ellenzéki kabarovszki kormányzó, Szergej Furgal elmozdítása és letartóztatása volt. Furgalt júliusban azzal gyanúsították, hogy köze lehetett helyi üzletemberek meggyilkolásához 2004-ben és 2005-ben, de a tiltakozók szerint az eljárás hamis vádra alapul, és valójában csak a politikai bosszúról szólt. A Financial Times cikkében idézett, neve elhallgatását kérő orosz állami tisztviselő szintén azt mondta, Furgal azért került célkeresztbe, mert túl népszerűvé vált, és a Kreml korábbi lejáratási kísérletei nem jártak sikerrel. „A letartóztatásnak semmi köze a gyilkosságokhoz, csak a politikáról szól” – fogalmazott.

Szibériában szintén rendkívül aktív volt az egyik legismertebb orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij, mielőtt megmérgezték. Navalnij és csapata Novoszibirszk város tisztviselőinek korrupciós ügyeiről készített oknyomozó anyagot, ahol egyben az „okos szavazás” jelöltjeinek támogatására biztatott. Ez valójában nem egy hivatalos jelölőszervezet, hanem egy választási stratégia, ami Putyin és az Egységes Oroszország párt hatalmát hivatott csökkenteni a rezsimtől független jelöltek támogatásával, pártállástól függetlenül. Tavaly ezzel a stratégiával, helyi szinten már sikerült megtörni az Egységes Oroszország hatalmi monopóliumát.

Arra ugyanakkor a stratégia a követői szerint is csak a rezsim gyengítéséhez elég, arra nem, hogy egyik napról a másikra megdöntse Putyin hatalmát. Egyrészt a legnagyobb, úgynevezett ellenzéki pártok (mint a Kommunista Párt vagy az Igazságos Oroszország párt) valójában szintén a Kreml befolyása alatt állnak, másrészt azért, mert már a korábbi választásokon is sokszor felmerült a csalás gyanúja – a mostani korai szavazással pedig a korábbiaknál is nehezebben ellenőrizhetőbbé válik a választás tisztasága

Forrás: AFP és Meduza
XS
SM
MD
LG