Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A kormány szerint egészségtelen a töltött tészta és a müzli, ezért megadóztatja


A népegészségügyi termékadónak nevezett adó emelése és kiterjesztése új árukra is szerepel az extraprofitadókról szóló rendeletben. Emiatt július 1-jétől az olyan, kevésbé egészségtelennek gondolt áruk, mint a müzli, a gabonapehely és például a spenótos töltött tészta után is adózni kell. Durván emelkedni fog néhány élelmiszer ára.

Június 4-én jelent meg az extraprofitadókról szóló kormányrendelet, amely a korábban bejelentett különadók részletszabályait tartalmazza. Ebben szerepel az is, hogy a kormány július 1-jétől megemeli a népegészségügyitermékadó-köteles (neta) termékek adómértékét, és számos új termékcsoportra kiterjeszti a hatályát.

Drágul a tészta és a müzli

Szük Balázs, a PwC Magyarország adótanácsadó vezető menedzsere szerint új elem a szabályozásban, hogy míg eddig a cukortartalom miatt adóztatott termékkörök esetében az határozta meg, hogy a neta hatálya alá tartozik-e az adott áru, hogy a cukortartalma meghaladott-e egy meghatározott szintet, a módosítás alapján az előírt limitnél kevesebb cukrot tartalmazó termékek is adókötelessé válnak.

Az üdítők esetében például az volt a szabály, hogy akkor kellett adót fizetni, ha száz milliliterenként nyolc grammnál több cukrot tartalmazott az ital, míg az ennél alacsonyabb cukortartalom esetében nem.

„A mostani jogszabályváltozás alapján az érintett termékkörökben minden olyan termék adóköteles lesz, amely hozzáadott cukrot tartalmaz, vagyis bármilyen mennyiségű hozzáadott cukortartalom esetén netát kell fizetni” – mondta a Szabad Európának Szük Balázs. A szakértő hozzátette, hogy a határértéket meg nem haladó cukortartalmú termékek a normál adómértéknél alacsonyabb kulccsal adóznak.

Szük Balázs szerint szintén új fejlemény, hogy a jogalkotó a cukor és édesítőszer minden kombinációját lefedte, vagyis míg korábban azok a gyártók, amelyek édesítőszerrel pótolták a termékek receptúrájában a cukrot, mentesülhettek a neta megfizetése alól, most már viszont adókötelezetté váltak.

„Ez a módosítás rengeteg terméket beemel az adó hatálya alá – tette hozzá. A PwC szakértője azt is elmondta, hogy új elemként bekerültek a sós snack kategóriába például a puffasztott gabonatermékek is. – Szintén nagy horderejű változás, hogy két kategóriával bővül az adóköteles termékek köre. Új termékkörként ugyanis bekerül az adóköteles termékek közé a csemege és az előrecsomagolt édes, sós tészta termékkör” – mondta.

Szük Balázs szerint a csemege termékcsoportba olyan áruk tartoznak, mint például a müzlik és a gabonapelyhek, kandírozott gyümölcsök, gyümölcspépek; a tészták esetében pedig például a töltött tészták.

Bonyolult szabályozás

Nem egyszerű meghatározni a gyártóknak és az importőröknek, hogy melyik termékük kerül a neta hatálya alá. „Az adókötelezettség több tényezőtől függ: egyrészt a vámtarifaszámtól, másrészt a termék összetevőitől, vagyis elsősorban attól, hogy mennyi sót vagy cukrot tartalmaz. Utóbbi esetében még az is kérdés, hogy ez hozzáadott cukor, vagy a termék valamelyik összetevőjében természetesen módon előforduló cukorról van szó” – mondta.

A szakértő szerint emellett olyan fogalmakkal is tisztában kell lenni, amelyeket a Magyar Élelmiszerkönyv definiál. „A termékek besorolása nagyon komplex feladat. Nem egyszerű megállapítani egy adott termékről, hogy kell-e utána netát fizetni, vagy sem, és ha igen, akkor melyik termékkörbe tartozik, azon belül pedig az alacsonyabb vagy a magasabb kulcson adózik” – mondta.

Nem minden cukor adóköteles

Kikerülnek viszont a neta hatálya alól a jövedéki törvény szerinti alkoholtermékek, mint a pálinka, whisky, rum és hasonló szeszes italok, mert a jövedéki adó szabályozásában megemelték ezeknek a termékeknek az adómértékét. Vagyis ami eddig netaként folyt be a költségvetésbe, azt júliustól jövedéki adóként kell megfizetni.

A netatörvény a népegészségügyi termékadó bevezetésekor deklarálta, hogy a cukor és a só egészségtelen. „Továbbra is igaz ugyanakkor, hogy nem minden cukor- és sótartalmú termékre vonatkozik a jogszabály. Például a cukrozott tejtermékek, a Túró Rudi, a kakaó, a joghurt cukrot, a felvágottak sót tartalmaznak, egyik termékkör sem adóköteles” – mondta. Szük Balázs szerint önmagában a só és a cukor sem adóköteles, vagyis ha valaki a boltban vesz egy kiló cukrot, nem fizet netát.

Jelentős áremelkedések jönnek

A népegészségügyi termékadót az első belföldi értékesítőnek kell megfizetnie az adóhatóság felé, vagyis Magyarországon előállított termékek esetén a gyártónak, a külföldről importált termékek esetén pedig az importőrnek. Ezzel a költséggel a gyártó vagy az importőr biztosan kezdeni akar valamit, ez komoly pluszelem. Az üzletlánccal folyó tárgyalások alatt dől el, hogy milyen mértékben építi be az eladó az áraiba.

„Ezt elég keményen meg fogja mindenki érezni a pénztárcáján, nagymértékű áremelés lesz” – mondta a Szabad Európának egy, a nagy élelmiszerláncoknak beszállító importőr vezetője. A neve elhallgatását kérő szakember szerint a gyártók és a forgalmazók egyértelműen beépítik az áraikba a netaadó-emelés költségeit.

Mivel a jogszabály mindenkire vonatkozik, az üzletek sem tiltakoznak, vagyis jelentős mértékben emelkedhet bizonyos élelmiszerek ára. „Mi megemeljük az árat, az üzletlánc ráteszi a nem kicsi árrést, és erre jön még a 27 százalékos áfa. A vásárlók majd fogják a fejüket, hogy a kedvenc kekszük, müzlijük vagy tésztájuk miért lett hirtelen olyan drága” – mondta az importőr.

Az adóemelés és annak kiterjesztése nagyon rosszkor jött a gyártóknak és a forgalmazóknak. „Most zárjuk a karácsonyi megrendeléseket. Általában ilyenkor, nyáron véglegesítik az üzletláncok, hogy az ünnepek előtti rohamra miből mennyit rendeljenek. Mindenki elfoglalt, a jogászok vért izzadnak, hogy be tudják azonosítani a népegészségügyi termékadó hatálya alá újonnan bekerülő áruk körét” – tette hozzá.

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG