Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A magány is annyira rongálja az egészséget, mint a dohányzás


Az Egyesült Államokban oly gyakori magány ugyanolyan halálos egészségügyi kockázatot jelent, mint napi egy tucat cigaretta elszívása, és több milliárd dollárjába kerül évente az egészségügyi ágazatnak – mondta kedden az amerikai tiszti főorvos, kihirdetve a legújabb közegészségügyi járványhelyzetet.

A felnőttek körülbelül fele mondja az Egyesült Államokban, hogy megtapasztalta már a magányt – közölte dr. Vivek Murthy a hivatala által kiadott 81 oldalas jelentésében.

„Ma már tudjuk, hogy a magány egy olyan általános érzés, amelyet sok ember átél. Olyan, mint az éhség vagy a szomjúság. Olyan érzés, amit a testünk küld nekünk, amikor hiányt szenvedünk valamiben, ami elengedhetetlen a túléléshez – mondta Murthy az Associated Pressnek adott interjúban. – Amerikában emberek milliói küzdenek az árnyékban, és ez így nincs jól. Ezért adtam ki ezt a tanácsadó füzetet, hogy lerántsam a leplet egy olyan küzdelemről, amelyet túl sokan tapasztalnak meg.”

A nyilatkozat célja az, hogy felhívja a figyelmet a magányra, de közben nem szabadít fel szövetségi pénzeket és nem indít el olyan programokat, amelyek a probléma leküzdését segíthetnék.

A kutatás azt mutatja, hogy az amerikaiak, akik az elmúlt évtizedekben kevésbé foglalkoztak az egyházakkal, közösségi szervezetekkel vagy akár a saját családtagjaikkal, folyamatosan a magányérzet növekedéséről számoltak be. Az elmúlt hatvan évben az egyszemélyes háztartások száma is megduplázódott.

A válság még tovább mélyült, amikor elterjedt a Covid–19, az iskolákat és a munkahelyeket bezárták, és amerikaiak milliói maradtak egyedül otthon, távol a rokonoktól vagy a barátoktól.

A koronavírus-járvány idején az emberek hanyagolták baráti közösségeiket, csökkentették a barátokkal eltöltött idejüket – állapítja meg a tiszti főorvos jelentése. Az amerikaiak 2020-ban körülbelül napi húsz percet töltöttek személyesen a barátaikkal, szemben a csaknem két évtizeddel korábbi napi hatvan perccel.

A magányosság járványa különösen a 15 és 24 év közötti fiatalokat sújtja, ennél a korcsoportnál ugyanebben az időszakban hetven százalékkal csökkent a barátokkal töltött idő.

A magány csaknem harminc százalékkal növeli a korai halálozás rizikóját, a rossz szociális kapcsolatokkal rendelkezőknél nagyobb a stroke és a szívbetegség kockázata – tárja fel a jelentés. Az elszigeteltség növeli annak valószínűségét, hogy megtapasztaljuk a depressziót, a szorongást és a demenciát.

A tiszti főorvos arra kéri a munkahelyeket, iskolákat, technológiai cégeket, közösségi szervezeteket, szülőket és másokat, hogy hajtsanak végre olyan változtatásokat, amelyek elevenebbé teszik a kapcsolatokat az országban az emberek között. Azt tanácsolja mindenkinek, hogy csatlakozzon közösségi csoportokhoz, és ne telefonon tartsa a kapcsolatot a barátaival; a munkáltatók alaposan gondolják át a távmunkát érintő politikájukat; az egészségügyi rendszerek pedig biztosítsanak képzést az orvosoknak a magány egészségügyi kockázatainak felismeréséhez.

A technológia fejlődése is felgyorsította és súlyosbította a magány problémáját – a jelentésben idézett egyik tanulmány szerint azok az emberek, akik napi két vagy több órát használták a közösségi médiát, több mint kétszer több esetben számoltak be szociális elszigeteltségről, mint azok, akik harminc percnél rövidebb ideig használták naponta ezeket az alkalmazásokat.

Murthy szerint a közösségi média különösen hozzájárul a magány növekedéséhez. Jelentésében azt tanácsolja, hogy a technológiai vállalatok nyújtsanak védelmet a gyermekeknek, különösen a közösségi média használatában.

„Valójában semmi sem helyettesítheti a személyes interakciót – mondja Murthy. – Ahogy egyre inkább a technológiát használjuk a kommunikációnkhoz, sokat veszítünk a személyes interakcióból. Hogyan tervezzünk olyan technológiát, amely erősíti kapcsolatainkat, nem pedig gyengíti őket?”

Készült az AP beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG