A miniszterelnök szerint egész rendőrhadsereg száll szembe a zavargókkal Nagy-Britanniában
Rendőr akcióban egy bevándorlásellenes tüntetésen a brit Rotherhamben 2024. augusztus 4-én
Keir Starmer brit miniszterelnök hétfőn azt mondta, hogy a különleges rendőrök reguláris hadseregét hozzák létre a zavargások kezelésére, az igazságszolgáltatás rendszerét pedig megerősítik, hogy foglalkozni tudjanak az erőszakos zavargásokban letartóztatott több száz emberrel.
Starmer sürgős tanácskozást hívott össze a törvénytelen akciók miatt, amelyekért a szélsőjobboldali aktivistákat és a közösségi médiában megjelent téves információkat okolta, amelyek magasra korbácsolták az indulatokat, miután egy táncórán késelő ölt meg három kislányt, és többeket megsebesített. Az interneten hamis pletykák terjedtek el arról, hogy a támadó muszlim menedékkérő, ami a bevándorlók és muszlimok elleni támadásokhoz vezetett.
„Bármi is a látszólagos motiváció, ez nem tiltakozás. Ez tiszta erőszak. Nem tűrjük el a támadást a mecsetek vagy muszlim közösségeink ellen – mondta Starmer. – A törvény teljes erejével lecsap mindazokra, akikről megállapítják, hogy részt vettek ezekben a tevékenységekben.”
Vasárnap dühös tömegek támadtak két szállodára, amelyekben korábban menedékkérőket szállásoltak el – ablakokat törtek be, és gyújtogattak, mielőtt a rendőrség feloszlatta őket, a lakókat pedig evakuálták. Az elmúlt hat napban több tucat sérült rendőr került kórházba, miután téglákkal, palackokkal és nagy fapóznákkal verték őket.
Oliver Coppard, Dél-Yorkshire polgármestere – itt érte támadás az egyik szállodát – „szélsőjobboldali gengsztereknek” tulajdonította az erőszakot.
„Ahogy Keir és minden tisztességes ember mondta, úgy gondolom én is, hogy szélsőjobboldali gengszterekről van szó, akik megtámadták közösségeink legsebezhetőbb embereit, és erre semmi mentség nincs – mondta a BBC-nek. – Soha nem lehet mentség arra, hogy megpróbálunk halálra égetni kétszázat közösségünk legsebezhetőbb tagjaiból.”
Starmer szóvivője azt mondta, hogy nem kérték a hadsereg közbelépését.
A közrendért felelős belügyminisztérium nagyobb védelmet ajánlott a mecseteknek egy új gyorsreagálási eljárás keretében, amelynek célja, hogy haladéktalanul elhárítsa az újabb támadások veszélyét az istentiszteleti helyek ellen.
Starmer szóvivője a találkozó után kijelentette, hogy a közösségimédia-cégek nem tettek eleget a szélsőjobboldali erőszakot szító félretájékoztatás terjedésének megakadályozására, és megígérte, hogy bárki, aki rendbontást szít – online vagy az utcán –, börtönbüntetésre számíthat. A hamis és félrevezető információk egy része külföldi államokból származik.
„Az a félretájékoztatás, amit az interneten láttunk, az ismert bottevékenység felerősítését vonja maga után, ami, mint mondtam, államilag támogatott tevékenységhez köthető” – mondta a szóvivő a találkozóról tartott tájékoztatóján.
Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Rotherham utcáin
1/8A bevándorlásellenes tüntetők a rendőröket dobálták és több ablakot betörtek egy szállodánál, amelyet menedékkérők elhelyezésére használtak
Vasárnap folytatódtak a zavargások a közép-angliai Rotherham utcáin, miután múlt hétfőn Southportban egy ruandai származású fiatal megölt három kislányt, és többeket megsebesített egy táncrendezvényen. A közösségi médiában az a hamis hír terjedt el, hogy radikális iszlamista.
2/8Miután elterjedt az a téves információ, hogy a feltételezett támadó bevándorló és radikális iszlamista volt, bevándorlás- és muszlimellenes csoportok vonultak utcára
Vasárnap folytatódtak a zavargások a közép-angliai Rotherham utcáin, miután múlt hétfőn Southportban egy ruandai származású fiatal megölt három kislányt, és többeket megsebesített egy táncrendezvényen. A közösségi médiában az a hamis hír terjedt el, hogy radikális iszlamista.
3/8A brit rendőrök kutyákat is bevetettek. A késelés gyanúsítottja Nagy-Britanniában született, ráadásul sajtóértesülések szerint a családja keresztény
Vasárnap folytatódtak a zavargások a közép-angliai Rotherham utcáin, miután múlt hétfőn Southportban egy ruandai származású fiatal megölt három kislányt, és többeket megsebesített egy táncrendezvényen. A közösségi médiában az a hamis hír terjedt el, hogy radikális iszlamista.
4/8A hétvégi tüntetés előtt már több napja zavargások voltak Nagy-Britannia más városaiban, többek között Liverpoolban, Bristolban és Manchesterben
Vasárnap folytatódtak a zavargások a közép-angliai Rotherham utcáin, miután múlt hétfőn Southportban egy ruandai származású fiatal megölt három kislányt, és többeket megsebesített egy táncrendezvényen. A közösségi médiában az a hamis hír terjedt el, hogy radikális iszlamista.
5/8Keir Starmer brit miniszterelnök a nemzethez intézett beszédében elítélte a bevándorlásellenes zavargásokat, „szélsőjobboldali gengszterkedésnek” nevezve
Vasárnap folytatódtak a zavargások a közép-angliai Rotherham utcáin, miután múlt hétfőn Southportban egy ruandai származású fiatal megölt három kislányt, és többeket megsebesített egy táncrendezvényen. A közösségi médiában az a hamis hír terjedt el, hogy radikális iszlamista.
6/8A brit miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a zavargók gyors bírósági intézkedésre számíthatnak
Vasárnap folytatódtak a zavargások a közép-angliai Rotherham utcáin, miután múlt hétfőn Southportban egy ruandai származású fiatal megölt három kislányt, és többeket megsebesített egy táncrendezvényen. A közösségi médiában az a hamis hír terjedt el, hogy radikális iszlamista.
7/8A tüntetések zavargásokba csaptak át hétvégén Rotherhamben is, ahol üzleteket rongáltak meg és fosztottak ki, és több rendőr megsérült
Vasárnap folytatódtak a zavargások a közép-angliai Rotherham utcáin, miután múlt hétfőn Southportban egy ruandai származású fiatal megölt három kislányt, és többeket megsebesített egy táncrendezvényen. A közösségi médiában az a hamis hír terjedt el, hogy radikális iszlamista.
8/8Az erőszakos tüntetők, akik közül sokan maszkot vagy símaszkot viseltek, téglát dobáltak a rendőrökre, és több szálloda ablakát betörték – mondta a Reuters szemtanúja –, majd kukákat gyújtottak fel egy, a menedékkérőket elszállásoló hotel közelében