Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A költő, aki annyi nyugtatót vett be az első felolvasóestjén, hogy majdnem elaludt a színpadon


A költő, aki annyi nyugtatót vett be az első felolvasóestjén, hogy majdnem elaludt a színpadon
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:37:01 0:00

Izraelben kezdett el verseket írni, amelyeket először Facebookon publikált. Később ennek kapcsán derült ki, hogy ADHD-s és Asperger-szindrómás. Barukh-kal beszélgettünk az első felolvasásáról is, amitől annyira félt, hogy végül a saját közönsége nyugtatta meg: nem kell félni, senki sem bántja.

45 évesen, a születésnapján fogadta meg, hogy nem fog többé maszkolni, azaz hazudni sem önmagának, sem másoknak. Fél évvel ezután Izraelben, a sivatagban kezdett el verseket írni kendőzetlenül. Azt mindig is tudta, hogy nem úgy működik, mint mások, és a társadalmi elvárások miatt – amelyeknek próbált megfelelni – sehogy nem funkcionált Magyarországon. Barukh Facebookon kezdte el publikálni a verseit, nem sokkal később ennek kapcsán derült ki, hogy ADHD-s és Asperger-szindrómás. Barukh-kal beszélgettünk az első felolvasásáról is, amitől annyira félt, hogy annyi nyugtatót vett be, hogy majdnem elaludt a színpadon, és arról is, hogy mi változott az életében és a költészetében attól, hogy tudja, mi a diagnózisa.

XS
SM
MD
LG