Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A polgármester szerint hatalomátvételi kísérlet zajlik Balmazújvárosban


Hegedüs Péter, Balmazújváros polgármestere és Tiba István országgyűlési képviselő (Fidesz) a közmeghallgatáson
Hegedüs Péter, Balmazújváros polgármestere és Tiba István országgyűlési képviselő (Fidesz) a közmeghallgatáson

Elfogadott költségvetés hiányában veszélybe került Balmazújváros működése. Már 35 ponton módosították az eredeti tervet, a Fidesz és három független képviselő ugyanakkor még mindig nem ért egyet a városvezetéssel. A helyi ellenzék főképp egy olyan pontot sérelmez, amely alapján a polgármester dönthet egyes források átcsoportosításáról, és amelyet már a korrupció miatt elítélt korábbi polgármester idején is tartalmazott a költségvetés. Ha nem jutnak dűlőre, hamarosan a kormányhivatal állít össze költségvetést a városnak. A debreciner.hu cikke.

Április 13-án közmeghallgatást tartott a 17 ezer lelkes hajdú-bihari település, Balmazújváros képviselő-testülete. Az eseményt azért szervezte Hegedüs Péter (független) polgármester, mert a Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint felfüggesztették a település nettó állami finanszírozását. Ennek az volt az oka, hogy a március 17-i határidőig nem fogadták el a település 2023-as költségvetését, annak ellenére hogy már hét testületi ülésen is tárgyalták.

A balmazújvárosi közmeghallgatás résztvevői
A balmazújvárosi közmeghallgatás résztvevői

A polgármester a közmeghallgatáson elmondta: 35 helyen módosították az eredeti költségvetéstervet. A módosításokat az ellenzékben lévő fideszes önkormányzati képviselők javasolták azon testületi tagokkal együtt (Dobi Sándorné és Ferenczi Mária), akik ugyan korábban a várost irányító Célbakísér Civil Szerveződés színeiben szereztek mandátumot, de már nem támogatják a csoportot, hanem ők is az ellenzékben politizálnak.

Ha nincs megegyezés, a kormányhivatal készít költségvetést

A polgármester közölte, hogy az önkormányzat saját bevételei messze nem elegendők a település egész éves finanszírozásához, így veszélybe került többek között a helyi bölcsőde, óvoda és idősotthon üzemeltetése, valamint a közvilágítás és a szociális ellátás is. Mint mondta, a fizetéseket májusban valószínűleg még tudják biztosítani.

Amennyiben az önkormányzati képviselők nem fogadják el a város költségvetésének tervezetét (ehhez minősített többségre lenne szükség a testületben), a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal alkotja meg.

A fideszes képviselők elégedetlenek

A közmeghallgatáson Tiba István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt állította: a költségvetésben valótlan számok szerepelnek, egyes tételekkel „törvénytelenség elfogadására kényszerítenék a képviselőket”. Tóth Attila (Fidesz) önkormányzati képviselő pedig hangsúlyozta: a városvezetés nem teljesítette minden kérésüket.

Több képviselő is tényként beszélt arról, hogy nem fognak a városban idén költségvetést elfogadni. „Itt megegyezés nem fog születni” – jelentette ki például Dobi Sándorné (független).

A balmazújvárosi politikai konfliktus hosszú évekre nyúlik vissza
Tiba Istvánt, a település korábbi polgármesterét 2014-ben Veres Margit (független), a korábbi jegyző váltotta a város élén. Veresnek 2018-ban azért kellett távoznia, mert a bíróság jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mivel még 2012-ben, Tiba polgármestersége idején jegyzőként hivatali vesztegetést követett el.
Az emiatt kiírt időközi választást Hegedüs Péter nyerte a Fidesz által támogatott, szintén függetlenként induló Nagy Tamással szemben. Ekkor Hegedüs 53,17 százalékot szerzett, 2019-ben azonban már jóval simábban, 64,66 százalékkal tudott újrázni, majdnem kétszer annyi szavazatot begyűjtve, mint a Fidesz akkori jelöltje, Koroknai Imre.
Hegedüs ekkor már a képviselő-testületben is többséghez jutott, Célbakísér nevű szervezetével 8:4 arányban birtokolta a mandátumokat. Ez az előnyük olvadt el mára a 6:6-os patthelyzetig. Hegedüs és Tiba évek óta üzenget egymásnak, a polgármester egy alkalommal azért jelentette fel a fideszes politikust, mert egymilliárd forint ellopásával vádolta meg, de az ügyből nem lett semmi, mivel az Országgyűlés 2021-ben nem szavazta meg a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
A 2022-es országgyűlési választáson Hegedüs Péter volt az Egységben Magyarországért pártszövetség jelöltje, és a térség más ellenzéki indulójához hasonlóan sima vereséget szenvedett, 59,19:31,10 százalékos arányban kapott ki Tibával szemben. A Fidesz politikusa egy, a választás éjjelén rögzített videóban azt üzente Hegedüsnek: őszintén reméli, hogy „elgondolkodik ezen az eredményen és végre békén hagyja ezt a várost”.

A Fidesszel szavazó függetlenek is elégedetlenek

Ferenczi Mária (független) és Dobi Sándorné önkormányzati képviselő április 6-án Facebook-bejegyzésben fejtette ki a költségvetéstervvel kapcsolatos problémáikat. Mint írták, a városnak nincs elegendő bevétele, szerintük azért, mert Hegedüs Péter nem akar bevétel- és munkahelyteremtő beruházásokat.

A poszt szerint Hegedüsék több módosítási kérésüket sem teljesítették, nem vették ki például az anyag azon pontját, amely a képviselő-testületről a polgármesterre ruházná át a kiadási előirányzatok átcsoportosítását. „Ez a költségvetési tervezet egy szakmaiatlan, megalapozatlan, káros terv, ami semmi mást nem céloz meg, mint a jelenlegi áldatlan állapotok káoszba fordulását” – fogalmaztak, majd hangsúlyozták: nincs politikai alku köztük és a Fidesz között, de ebben az ügyben konszenzus van. Közölték, nem fogják a nevüket adni ehhez a költségvetéshez.

Tiba István javaslata

Hegedüs Péter az ügyben levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ezt egy április 14-i, élő Facebook-bejelentkezésben azzal indokolta, hogy úgy látja, Tiba István, a térség országgyűlési képviselője helyi földesúrként irányítja a település fideszes képviselőcsoportját. Mint mondta, azt szeretné, ha Tiba hatna az önkormányzati képviselőkre, hogy támogassák szavazataikkal a költségvetést. „Ha ez nem történik meg, akkor tudni kell, hogy ő az, aki nem akarja ezt a költségvetést elfogadni” – fogalmazott.

Tiba István még aznap egy videóban válaszolt Hegedüsnek. Arról beszélt, hogy a városvezetés akkor is el tudja fogadni a költségvetést, ha a Fidesz három képviselője (a negyedik, Nagy Tamás papíron már nem tagja a Fidesz-frakciónak) nem szavazza meg.

Tiba szerint Hegedüs nem ért a polgármesterséghez, ezt pedig azzal kompenzálná, hogy megkéri Tibát, szóljon a képviselőinek mint biorobotoknak. „Lehet, hogy nála így működik a demokrácia és az önkormányzatiság” – fogalmazott, majd azt mondta, soha nem fogja a fideszes képviselőket arra kérni, hogy olyan előterjesztést szavazzanak meg, amellyel nem értenek egyet.

Az országgyűlési képviselő a konfliktus feloldására azt javasolta, bízza meg őt a polgármester a költségvetés megalkotásával, vagy újra üljön le tárgyalni a költségvetést nem támogató hat képviselővel.

Egy problémás mondat

Hegedüs Péter április 17-én ismét megszólalt élő bejelentkezésében az ügyben. Szerinte Tiba István nyilvánosan elismerte, hogy nem akarja segíteni a várost, amíg ő a polgármester. „Én azt gondolom, hogy ez az országgyűlési képviselői esküjével messzemenően szembemegy” – jelentette ki Hegedüs. A polgármester Tiba videójára reagálva arról beszélt: nem akar az országgyűlési képviselővel csörtézni, a városnak költségvetésre van szüksége, azt pedig nem szeretné, ha a kormányhivatalt vezető Rácz Róbert megyei főispán döntene erről.

A Debreciner kérdésére Hegedüs Péter telefonon felidézte, hogy Tiba István a közmeghallgatáson hangsúlyozta, hogy szerinte mindenekelőtt azt a fentebb már említett pontot kell kivenni a költségvetéstervből, amely szerint a polgármester jogkörébe helyezik át a kiadási előirányzatok átcsoportosítását. Hegedüs szerint ezt a kitételt márpedig hosszú évek óta tartalmazza minden költségvetés, még a korrupció miatt jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt (majd elnöki kegyelemben részesített) Veres Margit polgármestersége idején is így volt.

Veres Margit a balmazújvárosi kormányablak ünnepélyes átadásakor Rácz Róbert megyei kormánymegbízott és Tiba István társaságában
Veres Margit a balmazújvárosi kormányablak ünnepélyes átadásakor Rácz Róbert megyei kormánymegbízott és Tiba István társaságában

Mi a 2015-ös költségvetésben találtuk meg először a szóban forgó mondatot. Ez volt az első olyan költségvetés, amelyet már Veres polgármestersége alatt fogadtak el. Tiba a közmeghallgatáson azzal magyarázta, hogy korábban miért nem volt problémája a most kifogásolt ponttal, hogy Veres idején megvolt a bizalom a polgármester és a képviselők között.

A polgármester nem akar főispáni döntést

Hegedüs Péter szerint a kifogásolt rendelkezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben egy költségvetési soron nem költik el az előzetesen meghatározott összeget, míg máshol többletforrásra van szükség, a polgármester átcsoportosíthatja. „Ha ezt kivesszük, akkor megbénul a város, mert heti három-négy testületi ülésre is szükség lehet” – magyarázta.

Hegedüs kifejtette: nem akarja, hogy Balmazújváros mintaprojekt legyen a kormány számára az önkormányzatiság leépítése során az által, hogy a főispán alkotja meg a város költségvetését. Az utolsó határidő arra, hogy a képviselő-testület elfogadja a költségvetést, április 30., utána intézkedések sorát hozzák meg az illetékes hatóságok, mire végül a kormányhivatal megszabja a város költségvetését. „Annyi tartaléka nincs Balmazújvárosnak, hogy ezt végigvigyük” – fogalmazott.

A polgármester azt is elmondta: a városvezetésben nem kézi vezérelt képviselők ülnek. Ha úgy döntenek, kiveszik a helyi ellenzék által sérelmezett, általuk királycsinálónak nevezett pontot a költségvetésből, hogy el lehessen fogadni az anyagot. Hegedüs azonban úgy látja, a városvezetés már elment a falig, a vita pedig nem a számokról szól, hanem arról, hogy ne legyen mozgástere a polgármesternek. „Ez egy politikai hercehurca, hatalomátvételi kísérlet” – summázta a történteket.

Hegedüs Péter polgármester
Hegedüs Péter polgármester

Tavaly már megpróbálták feloszlatni a testületet

Hegedüs Péter szerint – bár a helyi ellenzék képviselői többször is kifejezték ezt a szándékukat – a testület esetleges feloszlatásának már nem lenne értelme, mert ettől még továbbra sem lenne elfogadott költségvetése a városnak. Úgy gondolja, inkább a költségvetést meg nem szavazó személyeknek kellene lemondaniuk.

Tavaly, 2022. május 25-én egyébként a képviselő-testület a Fidesz három képviselőjének előterjesztésére már tárgyalta a testület feloszlatását. A javaslatot rajtuk kívül Dobi Sándorné, Ferenczi Mária és a Fideszből kilépő Nagy Tamás is megszavazta, de 6:5:1 arányban nem ment át a javaslat, mivel ehhez (a költségvetés elfogadásához hasonlóan) minősített többségre lett volna szükség.

Tóth Attila fideszes önkormányzati képviselő ezt követően tavaly több alkalommal is követelte a testület feloszlatását. A november 25-i ülés jegyzőkönyve szerint például így biztatta a polgármestert: „Ha ön annyira nagy király, meg a képviselőtársai, önöket megválasztják nagy többséggel, és nem folynak ezek a viták, és Balmazújváros tud boldogulni.”

Balmazújváros költségvetése ügyében kerestük Tiba István országgyűlési képviselőt, a helyi Fidesz-frakciót és Ferenczi Mária önkormányzati képviselőt is, de választ mostanáig nem kaptunk.

Polgár Tóth Tamás írása.
  • 16x9 Image

    debreciner.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    debreciner.hu Debrecen és környékének híreit, eseményeit követi.

XS
SM
MD
LG