Az ukrán hadsereg megkezdte a 18–24 éves fiatalok toborzását önkéntes alapon, miután az orosz csapatokat feltartóztató fegyveres erők súlyos emberhiánnyal néznek szembe.
Ukrajna új tervet mutatott be a három éve folyó, teljes körű háborúban megfogyatkozott hadserege feltöltésére. Ez megnyitja az utat a 25 éven aluliak katonai szolgálata előtt.
Milyen előnyöket kínálnak a bevonulásért cserébe?
A múlt hónapban bemutatott kezdeményezés – amelynek a neve A nemzedék, amely most dönt – egymillió hrivnya (24 ezer dollár) bónusszal, támogatott jelzáloghitellel, ingyenes egyetemi oktatással ösztönzi a fiatalokat a bevonulásra, valamint azzal, hogy a szolgálat befejezése után jogot kapnak a külföldre utazáshoz. A haditörvény értelmében a 18–60 év közötti férfiak zöme nem hagyhatja el az országot.
A hadsereg emellett intenzív képzést kínál a fiatal önkénteseknek, akik megválaszthatják, hogy melyik katonai dandárhoz szeretnének csatlakozni, és el is halaszthatják a mozgósításukat egy évvel – amikor betöltik a 25. életévüket.
A szolgálat időtartama e szerződés alapján mindössze egy év, de a honvédelmi minisztérium közlése szerint önkéntes alapon meghosszabbítható. Ukrajnában a többi katona zömmel határozatlan ideig szolgál, ha egyáltalán életben marad.
Néhány nappal a kezdeményezés bejelentése után a minisztérium szóvivője, Dmitro Lazutkin azt mondta a Szabad Európának, hogy a kezdeményezés érdeklődést keltett, sok fiatal vette fel a kapcsolatot a katonai toborzóközpontokkal, vagy hívta a védelmi minisztérium forródrótját információért.
Amióta 2022 februárjában jóval nagyobb szomszédja megtámadta, Ukrajna olyan problémákkal küzd, mint a katonák, a fegyverek és a lőszer hiánya, valamint a hadseregen belüli korrupció.
A katonák nem elegendő száma felmerült abban a heves vitában is, amely Volodimir Zelenszkij elnök, Donald Trump amerikai elnök és J. D. Vance alelnök között folyt a Fehér Házban február 28-án. Trump azt mondta Zelenszkijnek, hogy országa „kifogy a katonákból”, míg Vance arról beszélt, hogy az ukrán hatóságok „körbejárják az országot, és erővel újoncokat küldenek a frontvonalba, mert gondjaik vannak a megfelelő számú ember biztosításával”.
A Biden-kormányzat, amely több tízmilliárd dollárral támogatta Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, novemberben közölte Kijevvel, hogy Ukrajnának megvannak a szükséges fegyverei, és jelentősen növelnie kell katonái számát. „Készek vagyunk arra is, hogy növeljük kiképzési kapacitásunkat, ha megfelelő lépéseket tesznek a hadsereg sorainak feltöltésére” – mondta akkor Sean Savett, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.
Ehhez kapcsolódóan: Trump felfüggeszti a katonai segélyt Ukrajnának a Zelenszkijjel folytatott heves összecsapás után
Miért nem mozgósítja Zelenszkij az ukrán fiatalokat?
Ukrajna ellenállt az Egyesült Államok és más nyugati szövetségesek felhívásának, hogy csökkentse 25-ről 18 évre a kötelező sorkatonai szolgálat alsó korhatárát. Volodimir Zelenszkij elnök kormánya azzal érvelt, hogy a legfiatalabb felnőtt nemzedék tömeges háborúba küldése demográfiai válságba sodorhatja Ukrajnát, és visszaveti az ország képességét a háborút követő újjáépítésre.
Tavaly áprilisban Ukrajna 27-ről 25 évre csökkentette a behívási korhatárt, szigorúbb büntetéseket vezetett be azok ellen, akik kibújnak a katonai szolgálat alól, és lejjebb szállította az alkalmassági követelményeket, lehetővé téve a HIV-vel és tbc-vel fertőzött férfiak sorozását, az intézkedések azonban csak korlátozott eredményeket hoztak.
Az új kezdeményezés máris többeket feldühített Ukrajnában. Oleh Szimoroz aktivista és veterán katona szerint a terv diszkriminálja azokat a katonákat, akik nem jogosultak ilyen juttatásokra. „Nem szabad az életkoruk alapján megosztani az embereket a hadseregben – írta a Facebookon. – Minden katona számára elérhetővé kellene tenni a megfizethető jelzáloghitelt. Ugyanez a helyzet az ingyenes egyetemi oktatással. Miért kellene rosszabb helyzetben lennie egy 55 éves őrmesternek – akinek nincs egyetemi végzettsége, és a sebesülése miatt elbocsátották a hadseregből – egy húszévesnél?”
Ukránok tízezrei, köztük külföldön élők csatlakoztak önként a hadsereghez, hogy megvédjék a hazájukat, amikor Oroszország 2022 februárjában megtámadta, a lelkesedés azonban alábbhagyott a háború elhúzódásával.
Kudarcot vallott Ukrajna az emberhiány megoldásában?
Miután Oroszország megindította az inváziót, „Ukrajnának nem volt nehéz katonát találnia az ország védelmére – írta decemberben Simon Schlegel, a Nemzetközi Válságcsoport akkori ukrajnai vezető elemzője. – Az önkéntesség terjedése, ami gyors volt a Krím 2014-es orosz megszállását és a 2022-es teljes körű inváziót követően, elhalt három év kegyetlen háborúskodás után, amikor nem látszik világos út Ukrajna győzelméhez” – tette hozzá.
Az ukrán média több mint 18 ezer dezertálási esetről számolt be tavaly január és szeptember között, miközben hírek szerint további ezrek fizettek kenőpénzt azért, hogy elhagyhassák az országot.
Ám sok ukrán azt mondja, hogy addig védi a hazáját, amíg kell. Egy katona, Vitalij, aki csak a keresztnevét árulta el, azt mondta a Szabad Európának, hogy üdvözli a kormány tervét, hogy előnyökkel ösztönzi a fiatalokat a belépésre a hadseregbe. Annak ellenére, hogy 21 éves, Vitalij nem jogosult az előnyökre, mert még a projekt bejelentése előtt vonult be. Azt mondja, nem bánja, mert nem a pénz motiválta arra, hogy harcoljon a hazájáért. „Nem vagyok mérges. Voltam nyaralni, utaztam külföldre. Meg fogom hosszabbítani a katonai szerződésemet mindaddig, amíg el nem jutunk a háború logikus befejezéséhez.”
Ehhez kapcsolódóan: Magyar önkéntes katona Ukrajnában: „Az ukrán nép szenved, de nem fogja feladni. Ez a nép nem olyan”