Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A színház, amelyről Novák Katalin megfeledkezett


Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond Debrecen legújabb színházi komplexumának, a Csokonai Fórumnak a megnyitó ünnepségén 2022. augusztus 23-án

Színházat avatott a köztársasági elnök Debrecenben, de egy apróságról megfeledkezett – derül ki a Nyugat.hu cikkéből, amelyet a vidéki független szerkesztőségekkel kezdett Szabad oldal együttműködésünk részeként olvashat.

Debrecen lendületben van. Nemrég arról szóltak a hírek, hogy az alföldi városban valósul meg Magyarország történetének legnagyobb beruházása, tegnap meg felavatták a város második színházát.

A nagy eseményen jelen volt a köztársasági elnök is, aki idézte Cicerót, beszélt a magyar történelem és a kultúra viszonyáról, dicsérte a kormányt és a magyarokat.

„A magyarok azt szeretik, hogy ha valami szól, akkor nagyot szóljon” – mondta az MTI szerint az új színházról. Majd hozzátette: „a vidéki színjátszásra a kelleténél kevesebb figyelem irányul”, ezért is örül annak, hogy 44 év elteltével új vidéki színházat avathatnak.

Ebben azonban tévedett: nem 44 éve avattak legutóbb új vidéki színházat, hanem tizenegy éve. Szombathelyen a Weöres Sándor Színházat.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház átadása előtt készült fotó pár héttel az avatás előtt, 2011-ben
A szombathelyi Weöres Sándor Színház átadása előtt készült fotó pár héttel az avatás előtt, 2011-ben

2011. január 21-én vehette birtokba a felújított HEMO-épületet a társulat és a nagyközönség. A korábbi helyőrségi művelődési otthon átalakítására kilencszázmillió forintot költöttek, és bár megörökölte korábbi struktúráját és néhány stílusjegyét a helyszín, a Nyugat.hu akkori tudósítója szerint Szombathelynek európai színháza lett.

Az épület háromnegyedét őrizték meg, és egy nagyobb stúdióval, öltözőkkel, sminkszobával, díszlet- és jelmezraktárakkal bővítették. Az átépítés az Unico Kft. tervei alapján zajlott. A ZÁÉV Zrt. egy év alatt végezte el a munkát, mintegy 130 ember dolgozott a felújításon. A belsőépítészeti terveket Meláth Szilvia készítette. A társulat akkori igazgatója Jordán Tamás volt (őt tavaly februárban váltotta Szabó Tibor), a nyitódarab pedig Madách műve, Az ember tragédiája volt Szabó Győző és Csonka Szilvia főszereplésével.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház átadása előtt készült fotó pár héttel az avatás előtt, 2011-ben
A szombathelyi Weöres Sándor Színház átadása előtt készült fotó pár héttel az avatás előtt, 2011-ben
Józing Antal cikke alapján.
  • 16x9 Image

    Nyugat.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Nyugat.hu Szombathely és Vas megye híreit, eseményeit követi. 

XS
SM
MD
LG