Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Tiszában találták meg az ukrán diáklány 15 éve küldött palackpostáját


Szofija Szoobscsik
Szofija Szoobscsik

15 éven át hánykolódott a vízben egy kislány üzenete, amíg végül kihalászták a Tiszából - Magyarországon. A szerző immár 18 éves, Lengyelországban tanul és érdeklődni kezdett a magyar történelem iránt.

Kárpátaljáról indult és Magyarországon találtak rá egy 3 éves ukrán kislány palackban küldött üzenetére. Az üveg, benne egy cédulával 15 éven át úszott, vagy legalábbis lebegett az ukrán-magyar határt átszelő folyóban.

“Jó napot, Szonja vagyok, de mindenki Nyonének hív. Három éves vagyok, a Tiszán nyaralok, augusztusban. Aki megtalálta, küldjön ajándékot az alábbi címre! Várni fogom!” – így szól Szófija üzenete, amit a kárpátaljai Vinogradov, azaz Nagyszőlős közelében fogalmazott meg, ott, ahol Bartók Béla is élt egy darabig.

A Szabad Európa utolérte Szofiját, akit elárasztottak az érzelmek a hír hallatán. (Szonja a Szófia ukrán változata, utóbbi a hivatalos, mint az orosz Natasa, ami hivatalosan Natalija - a szerk.)

“Nyáron volt, amikor a Tiszára utaztunk egy üdülőbe. Már nem is emlékszem, hogyan írták le a nővéreim – az én nevemben – az üzenetet. Talán egy filmben látták és azt utánozva dobták az üveget a vízbe. Erről aztán sohasem beszélgettünk. Egyszerűen annyit írtak: aki megtalálja, küldjön ajándékot. Vicc volt, de klassz vége lett" – mondta Szófija Szoobscsnyik.

Ezt az üzenetet, amit egy ukrán nő 15 éve írt, Magyarországon találták meg. Lviv, Ukrajna, 2021. január 9.
Ezt az üzenetet, amit egy ukrán nő 15 éve írt, Magyarországon találták meg. Lviv, Ukrajna, 2021. január 9.

A magyar diplomaták lecsaptak a jó sztorira

2020. decemberében az egyik közösségi média csoportban megjelent egy Szegedről küldött bejegyzés, miszerint valaki kihalászott a Tiszából egy palackba zárt üzenetet” – meséli az ungvári magyar főkonzul, Buhajla József.

Amikor kinyitották a palackot, megtaláltak benne egy jó állapotban lévő üzenetet. A magyarok felkérték az ungvári képviseletet, hogy fordítsák le a szöveget és találják meg a feladót.

Sok ember a gyerekkorából emlékszik Robinson Crusoe, a lakatlan sziget és a palackposta történetére. Üzenet a palackban – ez minden gyerek álma. Amikor valamilyen szöveget tesz az üvegbe és elküldi, akkor őszintén hisz benne, várja és reméli, hogy az üzenet eljut a címzetthez a világ bármely pontjára. Minden várta a csodát és szerintem ez a történet is hihetetlen” – mondta a Szabad Európa ukrán szolgálatának a magyar főkonzul.

Arról, hogy Magyarországon halászták ki az üzenetét a vízből, Szonja Lvov tiszteletbeli magyar konzuljától értesült, aki váratlanul meglátogatta.

Pár napja dudálást hallottam, kimentem az erkélyre, ott állt lent egy nő és kérte, hogy menjek le. Elkezdte magyarázni, hogy valamilyen palackot dobtak a vízbe. Anyukám megijedt, azt hitte biztos eldobtunk egy üveget, valami történt és most engem keresnek. De nem baj volt, hanem egy érdekes történet a Tiszáról. Kaptam ajándékba édességet, de még nagyobb ajándék az a sok érzelem, amit átéltem, amikor felidéztem ezt a klassz történetet! Írtam a nővéreimnek és eszükbe jutott a sztori. Senki sem remélte, hogy valaki megtalálja az üzenetet. Az összes ismerősömet sokkolta a történet, nem hiszik el. A szüleim sem. Senki sem gondolta, hogy Magyarországon találják meg, ők pedig keresni kezdenek engem és eljönnek hozzám. Nagyon örülök, hogy megtörtént” – mondja Szófija, aki maga sem nagyon hisz ebben a karácsonyi csodában.

Ezt az üzenetet, amit egy ukrán nő 15 éve írt, Magyarországon találták meg. Lviv, Ukrajna, 2021. január 9.
Ezt az üzenetet, amit egy ukrán nő 15 éve írt, Magyarországon találták meg. Lviv, Ukrajna, 2021. január 9.

Szófija Szoobscsik jelenleg a lengyelországi Wroclawban tanul marketing és menedzsment szakon. A palack felfedezése után elkezdett érdeklődni a magyar történelem iránt.

A lvovi tiszteletbeli magyar konzul egy 3-4 éves kislánynak szánt ajándékkal érkezett. Mennyire megdöbbent, amikor látta, hogy a gyermek már 18 éves! Kiderült, hogy az üzenet 15 éven át volt a palackban. Megpróbáltuk teljesíteni az azóta felnőtté vált kislány kívánságát és biztos vagyok benne, hogy a Mikulás után a főkonzul is megajándékozza – valami korban jobban hozzá illő dologgal. Megpróbálunk varázsolni, bár egy kis késéssel” – mondja Buhajla József, ungvári magyar főkonzul.

Buhajla József, az ungvári magyar főkonzul
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:30 0:00

Szófija szeretné viszonozni Szegednek a kedvességet

A szegediek gyűjtésbe kezdtek, hogy teljesítsék az ukrán “kislány” kérését. Szófija most azon meditál, hogyan okozzon ő örömet azoknak, akik vették a fáradságot, hogy megkeressék, annyira meghatotta a gesztus.

A Tisza magyar szakaszán rendszeresen úszik több ezer, az ukrajnai Kárpátalján eldobott műanyag palack. A kislány története egy kis mosolyt hozott a két ország között manapság áramló negatív hírek folyamába.

Galina Terescsuk írása

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG