Állatokat ment a síita pap a kutyasétáltatást is tiltó Iránban
A kutyatartást erkölcsi romlottságnak tartó iráni vezetés alatt egy síita lelkész állatmenhelyet nyitott, nagy rajongótábort épített a közösségi médiában, különösen az iráni klerikális intézményrendszer ellen lázadó fiatalok körében.

1
Szajed Mahdi Tabatabaej síita lelkész egy sérült kutyát simogat a Teherántól százhuszonöt kilométerre fekvő Kom város melletti menhelyén május 21-én. Tabatabaejnek több mint nyolcvanezer követője van Instagramon, ahol szívszorító történeteket oszt meg a menhelyén kezelt, korábban bántalmazott és elhanyagolt kutyákról

2
A síita pap két évvel ezelőtt hozta létre a Bamak Paradise menedékhelyet. Az iráni klerikális intézményrendszer – amely az 1979-es iszlám forradalom óta irányítja az országot – a kutyatartást a nyugati dekadencia jelének tekinti

3
Az iszlám tiltja az állatkínzást és támogatja a rászorulók segítését, ideértve az állatok etetését is. Iránban azonban az új rezsim óta a kutyasétáltatás nyugatiasnak, azaz bűncselekménynek számít, a kutyatartók testi fenyítést kaphatnak, és egyesek szerint a hatóságok még egy börtönt is létrehoztak a lefoglalt háziállatok számára

4
Mohammad Reza Pahlavi sah 1979-es megbuktatásáig azonban teljesen más volt a kutyatartás helyzete. A háziállatok a városi élet részei voltak, a királyi család is tartott kutyákat, fotózkodtak velük. Irán volt az egyik első ország a Közel-Keleten, amely 1948-ban állatjóléti törvényeket fogadott el, és a kormány finanszírozta az első intézményt, amely az állatok jogainak előmozdítását szolgálta