Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Andorrától a 0–4-ig – A magyar foci 13 éve az Orbán-rendszerben


A meglepő andorrai vereségtől eljutottunk odáig, hogy egy évvel ezelőtt idegenben vertük az angolokat. Kétszer jutottunk ki az Eb-re, a Fradi Európa-kupa-résztvevő, megújultak a stadionok és az edzőpályák – ezek alapján mintha minden rendben lenne, pedig a sok-sok milliárd focira költött közpénz szakértők szerint egyelőre kevés valódi változást hozott, sok szempontból továbbra is rosszul áll a magyar foci.

Mintha kivette volna a motivációt az utánpótlás-nevelésből a taorendszer – azon túl, hogy több visszaélést is hozott. Hiába az új csapatbusz, a kifogástalan műfüves edzőpálya, a fiatal magyar focisták egyelőre alig robbantak be.

A Szabadonban ezen a héten bemutatjuk a magyar foci 13 évét az Orbán-rendszerben.

  • 16x9 Image

    Kuczogi Jakab

    Kuczogi Jakab a Szabad Európa videós újságírója. 2020-ban végzett a Színház- és Filmművészet Egyetem televíziós műsorkészítő szakán, jelenleg pedig az ELTE politikatudományok szakának hallgatója. Az elmúlt években az ATV és az RTL Híradójának riportere volt. 

XS
SM
MD
LG