Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több ezer magyar ápoló tüntetett a kiszolgáltatott helyzetük ellen


Egészségügyi szakdolgozók tüntetése a jobb munkakörülményeik érdekében a Hősök terén, 2021. július 31-én.
Egészségügyi szakdolgozók tüntetése a jobb munkakörülményeik érdekében a Hősök terén, 2021. július 31-én.

Egészségügyi szakdolgozók és támogatóik ezrei tüntettek szombaton a Hősök terén. Az ápolók méltánytalanul kiszolgáltatottnak érzik magukat a jelenlegi munkafeltételek mellett, és követelik, hogy a kormány érdemben szóba álljon velük.

Sokezres tiltakozást tartott július 31-én az Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) a budapesti Hősök terén. A tüntetésen szolidaritásból más szakmák szakszervezetei is képviseltették magukat.

A fehér ruhában és fehér lufikkal megjelenő ápolók tüntetésén a felszólalók szerint méltatlanok a jelenlegi munkakörülményeik. Egyebek mellett létszámfejlesztést, azaz több ápolót és az orvosokéhoz hasonló mértékű béremelést is el szeretnének érni.

A rendezvényen felszólalt az Magyar Orvosi Kamara elnöke is, aki szerint nem lehet korszerű egészségügyet fenntartani "tisztességesen megfizetett és kipihent ápolók nélkül".

Tüntetők az ápolók tüntetésén, Budapesten, 2021. július 31-én.
Tüntetők az ápolók tüntetésén, Budapesten, 2021. július 31-én.

Az eseményre levelet küldött Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter is. A felolvasott leveleket a közönség azonban végül kifütyülte.

A szervezet már az ápolók új szolgálati jogviszonyának váratlan bejelentésre óta tüntetni akart volna a változtatás egyes elemei ellen. De ezt a járvány és más budapesti tüntetések miatt eddig nem volt módjuk megtenni.

A MESZK tavasszal felmérést is végzett a tagjai körében, a válaszadók elsöprő többsége szerint tovább romlik az ápolók helyzet3 az állam új feltételrendszere nyomán.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG