Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megszüntettek egy autista iskolát, mert a Debreceni Egyetem nem biztosított tovább helyet a működésére


Az autista iskola eddigi székhelye a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula campusan
Az autista iskola eddigi székhelye a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula campusan

A fenntartó Hajdúböszörményi Tankerületi Központ szerint a felsőoktatási intézmény döntése miatt elkerülhetetlen volt a bezárás. Az egyetem nem reagált az üggyel kapcsolatos érdeklődésünkre. A szülők Debrecen vezetésétől kértek segítséget, de úgy tűnik, a városháza nem lobbizott a hatáskörrel rendelkező állami szerveknél.

Az RTL Klub híradója alapján szeptember 1-jén a Debreciner is megírta, hogy a növekvő energiaárakra hivatkozva a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ szünetelteti a Bethlen Gábor Általános Iskola hajdúvidi telephelyének működését. A szülőknek írt tájékoztatás a közösségi médián keresztül hozzánk is eljutott. A levél egy zárójeles részében Tóth Lajos Árpád tankerületi igazgató azt írta, „a hajdúvidi telephely szüneteltetésén túl egy tagintézmény megszüntetésére került sor”.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy melyik volt ez a tagintézmény, továbbá Hajdú-Bihar megyében voltak-e más állami fenntartású iskolák, amelyek hasonló sorsra jutottak, ezért levélben kérdeztük az esetleges bezárásokról a hajdúböszörményi mellett a debreceni és a berettyóújfalui tankerületi központot is. Debrecenből és Berettyóújfaluból azt a tájékoztatást kaptuk, hogy idén egyetlen tagintézményük vagy telephelyük bezárásáról sem döntöttek. A Hajdúböszörményi Tankerületi Központ arról értesített minket, hogy egyetlen intézményüket sem zárták be, a hajdúvidi iskolában pedig, ahová 19 tanuló jár egy összevont osztályba, ebben a tanévben szünetel a nevelő munka. „A tanulók utazásáról, a tanulókíséretről és a nevelési-oktatási feltételek megfelelő színvonalú ellátásáról a székhelyiskola és a tankerületi központ gondoskodik” – írták.

Minden autista tanuló megfelelő körülmények közé került a tankerület szerint

A tájékoztatásból kiderült, hogy a tankerületi igazgató levelében említett megszüntetett tagintézmény a Dr. Molnár István Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium Autista Tagintézmény (ezt sokan úgy ismerik, mint az autistaiskola a Kenézy Gyula Kórházban). A tankerület válasza szerint a feladatellátási hely megszüntetése elkerülhetetlen volt, mert a Debreceni Egyetem nem biztosította tovább a helyszínt. „Az érintett tanulók egy részét – az egyes családokkal folytatott konzultációt követően – más intézményekben, helyeken helyezték el. Minden tanuló szakmailag megfelelő körülmények között folytatja a tanévet” – közölték.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy próbáltak-e más debreceni helyszínt keresni, illetve milyen lépéseket tettek annak érdekében, hogy az autizmussal élő debreceni gyerekek a megyeszékhelyen juthassanak hozzá a szükséges fejlesztéshez és oktatáshoz, de ezekre a kérdéseinkre a tankerületi központ nem válaszolt.

Az autista iskola bezárásáról a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ válasza előtt már tudomásunk volt, ugyanis a napokban az üggyel kapcsolatban egy debreceni, autizmussal élő gyerekek szüleit tömörítő csoport vette fel a kapcsolatot szerkesztőségünkkel. Levelükben azt írták, hogy a gyermekpszichiátria területén több mint húsz évig működő tagintézmény azért szűnt meg, mert a gyermekek otthon gondozási díja (gyod) emelése után a szülők nem járultak hozzá ahhoz, hogy a gyermekpszichiátria – papíron legalábbis – felvegye osztályra a gyerekeket. A hozzánk forduló szülők elmondása szerint ugyanis eddig ez a rendszer működött, a Debreceni Egyetemhez tartozó Klinikai Központ cserébe étkezést és helyszínt biztosított a gyerekeknek. A szülők által küldött levél szerint így 32 autista gyermek és egy 14 személyből álló tanári testület veszítette el az iskoláját.

Mint írták, a Debreceni Tankerületi Központ nem segített, mivel az intézmény a Hajdúböszörményi Tankerületi Központhoz tartozik. „A jegyző, az alpolgármester és a rektor sem segített a szülőknek az iskola megmentésében, hiába kérték többen is” – számoltak be a hozzánk forduló szülők. Megjegyezték: habár a hajdúböszörményi tankerület igazgatója felajánlotta, hogy a gyerekek járhatnak a böszörményi intézménybe, ez a javaslat nem volt megfelelő, hiszen a gyermekek hatvan százaléka debreceni.

A szülők ellenőrizhetik, hogy az új intézményben teljesülnek-e az elvárt feltételek

Az üggyel kapcsolatban a szülők nemcsak minket, hanem a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársait is megkeresték még május végén. A TASZ arról tájékoztatta a Debrecinert , hogy a sajátos nevelési igényű (sni) gyermekek óvodai és iskolai nevelése alapvetően állami feladat, így az önkormányzat nem volt köteles eljárni ebben az ügyben, de ettől még lobbizhatott volna a hatáskörrel rendelkező állami szerveknél. „A két megkeresett alpolgármester válaszleveléből azonban úgy tűnik, hogy nem tettek ilyen lépéseket az iskola megmentése érdekében” – írta érdeklődésünkre Jakkel Barbara, a TASZ jogásza.

Hangsúlyozta: alapvetően a hajdúböszörményi tankerület feladata és felelőssége az étkezés és az oktatás-fejlesztés megszervezése. Mivel – tudomásuk szerint – az egyetem és a tankerület közötti együttműködés fenntarthatatlanná vált, a böszörményi tankerület ennek a kötelezettségének a gyermekek lakóhely szerinti két intézmény (a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium; és a Dr. Molnár István EGYMI) közötti elosztásával tett eleget.

A TASZ szerint a szülőknek arra érdemes odafigyelniük a továbbiakban, hogy az érintett gyermekek intézményi elhelyezésének változását az sni-s gyermekekre vonatkozó szakértői véleményben a jogszabály szerint rögzíteni kell. A szülők így ellenőrizhetik, hogy a szakvéleményben a gyermek számára elvárt feltételek az új intézményben teljes egészében teljesülnek-e.

Fontos nekik a kiszámíthatóság és a stabilitás

2018-ban e cikk szerzőjétől megjelent egy cikksorozat az Azonnalin, amely elkészítéséhez több, autista gyermeket nevelő szülővel és szakemberrel folytatott beszélgetést. A riportalanyok egybehangzóan számoltak be arról, hogy az autizmussal élő gyermekek számára rendkívül fontos a hétköznapokban a rendszer és a kiszámíthatóság. Kérdés, hogy mennyiben sérült ez a debreceni iskola bezárásával.

Az üggyel kapcsolatban szerettük volna megkérdezni Szabó Zoltánt, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnökét, de nem reagált a megkeresésünkre.

Megkérdeztük Papp László (Fidesz) polgármestert és Széles Diána (Fidesz) szociális ügyekért is felelős alpolgármestert, hogy tettek-e konkrét lépéseket a gyermekek érdekében, és ha nem, miért nem. Amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.

  • 16x9 Image

    debreciner.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    debreciner.hu Debrecen és környékének híreit, eseményeit követi.

XS
SM
MD
LG