Alekszandr Haritonov fotós a szibériai Norilszk városában nőtt fel, az északi sarkkörön túl. Képei bemutatják a régió tájait, a szovjet múlt maradványait és az emberek erejét, akiknek el kell viselniük az elszigeteltség nehézségeit – pillanatokat ragadnak meg egy gyorsan változó világban.
Haritonov harmadik generációs norilszki polgár. Nagyapja egy kényszermunkatáborban töltötte a büntetését, de ritka utat választott: úgy döntött, hogy Norilszkben marad, és oda költöztette a családját is.
Norilszkot a húszas évek végén alapították, de hivatalosan 1935-öt tartják számon az alapítás éveként. Ekkor jött létre a Norillag néven ismert Gulag-munkatábor, és a foglyok megkezdték a bányák és fémipari üzemek építését.
Ma Norilszk mintegy 180.000 ember otthona, bár a belépés korlátozott, külön engedélyt kell beszerezni a látogatáshoz.
Haritonov munkássága majdnem 55 évnyi fényképet és történetet ölel fel. Az alábbiakban közreadjuk személyes visszaemlékezését arról, hogyan nőtt fel és él felnőttként a zord északi városban.
Az élet mint kaland
Első benyomásom Norilszkről az volt, hogy sötét és hideg, hatalmas hótorlaszokkal. Emlékszem a hóviharokra és a nagy hópelyhekre, amint a lámpaoszlopok mellett hullanak. Norilszkben több fény és megvilágított reklám volt, mint Moszkvában.
Testvéremmel együtt kalandnak tartottuk az új életünket Norilszkben. Igen, nagyon kevés zöld terület volt, és hosszúak voltak a napok és az éjszakák, de a gyermeki ártatlanságban mindez nem tűnt szörnyűnek.
A napfény pótlására halolajat kaptunk az óvodában, amit senki sem szeretett. De sokat sétáltunk az utcán, és játszottunk, hokiztunk, fociztunk. Boldog gyerekkor volt.
A távolabbi régiókban rosszabb volt az étel. Bárkák szállították a krumplit, aztán márciusban-áprilisban elfogyott. Tojás ritkán volt kapható, és repülőgéppel kellett eljuttatni. Meggy csak egyszer volt évente.
Nyáron Norilszk fele megindult az erdőbe gombát, áfonyát és vörös áfonyát szedni. A vörös áfonya egészen csodálatos. Emlékszem a hatalmas, ötliteres vörösáfonya-lekváros üvegekre, amiket a téli időszakra készítettek elő.
Úton-útfélen árultak őzhúst, de rossz minőségű volt. Megölték az őzet, de nem engedték ki a vért belőle, és a hús feketévé vált. Csak a vadászoknak volt jó minőségű őzük.
Hal ritkán volt kapható. Csak azoknak volt északi haluk, akik maguk fogták ki. A kilencvenes években, a piacgazdaság megjelenésével halfeldolgozó üzemek alakultak Norilszkben, de gyermekkoromban még nem volt ilyen.
Több évig dolgoztam – a katonai szolgálat előtt és után – egy rézüzemben. A hőmérséklet 55 Celsius-fok volt bent, és mérgező gázokat lélegeztünk be. Sokan reumát kaptak. Az olvasztóüzemben a munka még egészségkárosítóbb és nehezebb volt.
A tundra gyakran halványbarna-zöld árnyalatú a norilszki rézüzemek miatt, amelyek kén-dioxidot bocsátanak ki. A mérgező gáz akadályozza az oxigén bejutását a bőrbe, a tüdőbe és a növényekbe. Mobil laborok utaznak Norilszkba, hogy ellenőrizzék a levegő minőségét, de valamiért a jelentések nem térnek ki a kén-dioxid túlságosan magas koncentrációjára.
A mérgező emisszió miatt a fák kiszáradtak, és kivágták őket. A tisztségviselők ígéretet tettek arra, hogy a rézüzemek bezárása után helyreáll a környezet. Szeretnénk hinni benne.
Mivel az emberek lusták maguk után eltakarítani, egyszerűen mindent a folyóba dobnak. Volt egy év, amikor a Norilszk folyó vízszintje nagyon alacsonyra csökkent, és láthatóvá vált a sok beledobált hulladék. A szemetet soha nem távolították el, csak a vízszint emelkedésével tűnt el.
Norilszk a permafroszton ül, és ahogy az olvad, repedéseket okoz az épületek alapjában, ezért elmozdulnak és összeomlanak. A norilszki lakóházak közel harminc százalékát le kell bontani emiatt.
Katonai szolgálatomat egy vegyvédelmi egységnél töltöttem. Mondhatjuk, hogy szerencsések voltunk, mert az afganisztáni háború idején nem használtak vegyi fegyvereket, és talán azért sem küldtek minket oda.
A nyolcvanas évek végén kényszerítettek, hogy csatlakozzak a Kommunista Párthoz, és a rézüzem Komszomol-szervezetének titkára lettem. Ez a szervezet 350 embert foglalt magába. Azokat az embereket, akik csak időt vesztegettek vagy nem vettek részt, arra ösztönöztem, hogy hagyják el a csoportot. Ezután a Komszomol-alapszervezet összeomlása miatt kirúgtak.
Munkahelyem elhagyása és a Szovjetunió összeomlása után egy zenei szövetkezetnél dolgoztam. Lemezeket és CD-ket hoztunk Norilszkba külföldi és hazai rockzenekaroktól, majd élő előadókat is: játszott nálunk a Csaif, a Masina Vremenyi (Időgép), a Voszkreszenyije (Vasárnap, feltámadás), BG, azaz Borisz Grebenscsikov, Dmitrij Revjakin, az Agatha Christie – a lista elég hosszú. Norilszk számára, amely éhezett a modern zenére, ez igazi áttörés volt.
A kilencvenes évek közepén a rendőrök, a védelmi pénzeket szedő maffiózók rászálltak a zenei vállalkozásunkra – ez lett a végzete.
Új hivatás fényképezőgéppel és tollal
A kilencvenes évek közepén – újságírói, sőt felsőfokú végzettség nélkül – elmentem egy helyi újsághoz dolgozni. Rockzenéről és más témákról írtam. Nem volt tabutéma. Írtam a szemétről és a környezeti problémákról is. Ezekben az években a közösségre összpontosítottam.
A politikai klíma megváltozásával új szerkesztő érkezett, akinek nem tetszett a tényfeltáró tevékenységünk. Az egyik utolsó cikkemet annyira átdolgozták, hogy levettem a nevem róla, és elhagytam az újságot.
Az őslakos népek kultúrájának megörökítése
A századfordulón több riportot készítettem a nyenyecekről, egy őslakos csoportról, amely az oroszországi távoli északon honos, és akiknek a világa gyorsan változott. Még mindig rénszarvason utaznak, de rénszarvas-gazdálkodásuk és halászatuk eltűnőben van.
Termelőszövetkezetekbe kényszerítették őket. A falusi életet nagyon nehéznek találták, gyakoriak voltak a bűncselekmények, az alkoholizmus, a szegénység és az, hogy nem tudtak kapcsolatot tartani más őslakos népekkel. A hatóságok igyekeznek segíteni, de a falusi élet még mindig idegen számukra.
A Gulag-táborok: Sztálin öröksége és a rabszolgák által épített város
A Norillag-archívumok szerint több mint 16.000 fogoly halt meg Norilszkben az évek során (1935–56 között) a kényszermunka, az éhezés és az erős hideg következtében. A halálozási arány különösen magas volt a második világháború idején, amikor az élelmiszer-ellátás nagyon akadozott. Még körülbelül 1979-ig halt meg ismeretlen számú fogoly.
A Gulag emlékét gyakran eltörlik vagy elhomályosítják. Az épületeket lebontják, de Norilszk utcáin még mindig láthatók a kényszermunka hagyatékai. Sok ember nem szereti, amikor arról beszélek, milyen következményei voltak a Gulagnak Norilszkra nézve. De nem szabad elfelejtenünk azokat az embereket, akik az életüket adták ezekben a bányákban, és azokat sem, akik életben maradtak, de átélték a szörnyűséget.
A tundrán túli vidék csodálatos. A Juzsno-Portovaja-vidéken jártam, amely tele van élettel. A tundra bámulatosan szép. De Norilszk városában már nem látható a tundra, mert helyet kellett csinálni a bányászati és a fémipari iparváros építéséhez.
A világ szeme
Amikor Norilszkről beszélek, azt mondom, hogy ez egy szokatlan hely. Az ember azt mondja, hogy ez egy lehetetlen hely. De nem olyan rossz. Van valami egyedisége, ami miatt megszerettem. Hogy van miért küzdeni.
Norilszkben az égbolt tiszta és csillagos. Néha megfigyelhetem az északi fényt is. Talán ez az a hely, ahol minden újnak és lehetetlennek tűnőnek meg kell történnie.
Norilszk sokat adott nekem. Talán itt találtam meg a sorsomat. Úgy tűnik, hogy ezen a világon nem mindenre lehet megtalálni a választ, de itt megtaláltam néhányra.