Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az Európai Bíróság napi egymillió eurós pénzbüntetést szabott ki Lengyelországra


Az Európai Bíróság épületének bejárata Luxembourgban 2017. január 26-án
Az Európai Bíróság épületének bejárata Luxembourgban 2017. január 26-án

Napi egymillió eurós pénzbüntetést szabott ki Lengyelországra szerdán az Európai Bíróság mindaddig, amíg a korábbi ítéletnek megfelelően a hatóságok nem függesztik fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését.

A tájékoztatás szerint a most bejelentett intézkedés „szükséges annak megelőzése érdekében, hogy súlyos és helyrehozhatatlan károkat szenvedjen az Európai Unió jogrendje, illetve azok az értékek, amelyeken a közösség alapul, különösen a jogállamiságot illetően”.

Az Európai Bíróság júliusban összeegyeztethetetlennek minősítette a lengyel fegyelmi kamarára vonatkozó szabályokat a közösségi joggal, és elrendelte működése azonnali felfüggesztését. A 2018-ban létrehozott kamara hivatalosan az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokat hivatott kezelni, de a luxembourgi székhelyű törvényszék szerint az igazságszolgáltatás kontrollálására is alkalmas, azaz nyomást tud gyakorolni a bírákra, hogy megváltoztassák a döntésüket.

Az Európai Bizottság később szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a varsói kormány nem hajtja végre az ítéletet. Bár a lengyel vezetés ígéretet tett a kamara felfüggesztésére, a brüsszeli testület szerint egyelőre nem tették meg az ehhez szükséges lépéseket.

Fokozódó feszültség

Elemzők szerint a mostani ítélet tovább fokozhatja a már egyébként is meglévő feszültséget az Európai Unió és a jogállamisági helyzet romlása miatt sokak által bírált Lengyelország között.

Ebben az ügyben nemrégiben a lengyel alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy egyes európai uniós szabályok összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal, a közösségi jog pedig nem élvez elsőbbséget a nemzeti joggal szemben. Sokak szerint ez a határozat rendkívül komoly aggodalmakat vet fel, és ellentmond az EU egész jogi konstrukciójának. Az Európai Bizottság is hangsúlyozta: az EU bíróságának minden határozata kötelező a tagállamok hatóságaira nézve.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG