Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Az FSZB meggyilkolta az apámat” – Meghalt egy őrizetben lévő beteg tudós


Dmitrij Kolker lányával, Alinával egy archív képen
Dmitrij Kolker lányával, Alinával egy archív képen

Július 2-án Dmitrij Kolker szibériai tudós testvére panaszt tett a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB), tiltakozva testvére két nappal korábbi letartóztatása ellen. A tudóst egy novoszibirszki rákklinikán vették őrizetbe, ahol előrehaladott stádiumú hasnyálmirigyrákkal kezelték. Fellebbezésében azt írta, hogy Kolker Moszkvába szállítása végzetes lehet.

De a fellebbezés elküldésének pillanatában Kolker már halott volt.

A tudós családja július 2-án kapott egy szűkszavú hivatalos táviratot, amelyben arról tájékoztatták őket, hogy az 54 éves Kolker a kora reggeli órákban meghalt, miután a moszkvai Lefortovóból, az FSZB hírhedt moszkvai előzetes letartóztatási börtönéből egy helyi kórházba szállították.

„Az FSZB meggyilkolta az apámat – írta Kolker fia, Makszim Kolker a VK orosz közösségi oldalon egy azóta priváttá tett bejegyzésben. – Tudatában annak, hogy milyen állapotban volt, kirángatták a kórházból (…) Még azt sem engedték, hogy elbúcsúzzon a családjától. Remélem, Morozov nyomozót, a novoszibirszki bírót és az egész államgépezetet felelősségre fogják vonni tetteikért.”

„Csak két nap kellett ahhoz, hogy megöljenek egy embert. A családom apa nélkül maradt” – írta.

„Amikor a moszkvai FSZB ügynökei megjelennek, senki sem kérdezi, hogy velük akar-e menni, vagy nem”
– Alekszandr Fedulov ügyvéd

Öt nappal a távirat kézhezvétele után Kolker családja még mindig nem kapott több információt, nem volt hír arról, hogy mikor kapják meg Kolker holttestét.

„Nagyon nehéz kommunikálni Lefortovóval – mondta Kolker ügyvédje, Alekszandr Fedulov a Szabad Európának. – Elvből nem válaszolnak. Nem mondanak semmit telefonon. Amikor személyesen beszélsz velük, azt mondják, hogy beszélj a nyomozóval. De a nyomozó nem válaszol semmilyen üzenetre.”

Fedulov kérelmet nyújtott be a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálathoz (FSZIN), a főügyészséghez és a Nyomozóbizottsághoz, amelyben Kolker útlevelét és földi maradványait kéri. Nem kapott választ.

„Valószínűleg könnyes levelet kell írnunk az elnöki adminisztrációnak, amelyben arra kérjük őket, hogy avatkozzanak be” – tette hozzá.

Kolker ellen, aki számos szabadalommal rendelkezett és a Novoszibirszki Állami Egyetem – egy jelentős orosz tudományos központ – kvantumoptikai laboratóriumának igazgatója volt, hazaárulás gyanújával indult vizsgálat, mert állítólag államtitkokat osztott meg Kínával. A vádak egy előadássorozatból erednek, amelyet 2018-ban tartott Kínában az Orosz Tudományos Akadémia (RAN) szibériai ága és kínai tudósok közötti csereprogram részeként.

Dmitrij Kolker több szabadalom tulajdonosa és a Novoszibirszki Egyetem Kvantumoptikai Laborjának vezetője volt
Dmitrij Kolker több szabadalom tulajdonosa és a Novoszibirszki Egyetem Kvantumoptikai Laborjának vezetője volt

Kolker fia azt állítja, hogy Kolker előadásainak szövegét az FSZB előzetesen jóváhagyta.

Kolkert hazaárulással vádolták meg, ami húsz év börtönbüntetéssel járhat, szemben az államtitkok felfedésének viszonylag enyhe vádjával, ami legfeljebb négy év börtönnel büntethető.

Egy másik tudóst, a RAN szibériai részlegének elméleti és gyakorlati mechanikai intézetének munkatársát, a 75 éves Anatolij Maszlovját a jelentések szerint szintén letartóztatták az üggyel kapcsolatban, és állítólag Lefortovóban tartják fogva.

„Mindenki, aki részt vesz egy ilyen ügy menetében, előléptetésre számíthat”
– Ivan Pavlov ügyvéd

Kolker letartóztatásakor rendkívül törékeny egészségi állapotban volt, intravénásan táplálták és erősen nyugtatózták.

Fedulov elmondta, hogy a család magyarázatot fog kérni arra, hogy engedték ki a kórházból Kolkert, mivel nem volt képes saját maga kijelentkezni.

„Meg fogom kérdezni a kórházat, de úgy tudom, hogy nem volt valós lehetőségük arra, hogy ne engedjék el vagy bármi mást tegyenek – mondta. – Amikor a moszkvai FSZB ügynökei megjelennek, senki sem kérdezi, hogy velük akar-e menni, vagy nem.”

Fedulov hozzátette, hogy kilencven százalékig biztos abban, hogy Kolkert nem kísérte egészségügyi személyzet a három-négy órás, Moszkvába tartó repülőúton.

A beteg Dmitrij Kolker édesanyjával néhány nappal letartóztatása előtt
A beteg Dmitrij Kolker édesanyjával néhány nappal letartóztatása előtt

Az egészségügyi központ tisztviselői nem válaszoltak a Szabad Európa megkeresésére.

Marina Litvinovics emberi jogi aktivista Facebookon azt írta, hogy a novoszibirszki bíróságnak nem volt joga engedélyezni Kolker letartóztatását, ha ilyen beteg volt.

Azzal vádolta a nyomozókat, hogy kizárólag karrierizmusból folytatják az ügyet, mert „minden évben meghatározott számú hazaárulási vagy kémkedési ügyet kell benyújtaniuk”.

Ivan Pavlov orosz ügyvéd, aki ilyen ügyekre szakosodott, mielőtt 2021 szeptemberében állami nyomásra elmenekült Oroszországból, hasonlóan értékelte a helyzetet.

„Mindenki, aki részt vesz egy ilyen ügy menetében, előléptetésre számíthat” – mondta Pavlov a Szabad Európának.

Hozzátette, hogy a novoszibirszki bírónak, aki Kolker letartóztatását elrendelte, nem volt más választása.

„A Szövetségi Biztonsági Szolgálatról beszélünk: a csekisták nem kérnek, hanem követelnek – mondta a biztonsági ügynökökre használt, szovjet korabeli kifejezést használva. – A bíráink már régóta az FSZB foglyai.”

Mire Dmitrij Kolker szibériai tudós panaszt emelt a rákbeteg férfi letartóztatása ellen, az 54 éves Kolker már halott volt
Mire Dmitrij Kolker szibériai tudós panaszt emelt a rákbeteg férfi letartóztatása ellen, az 54 éves Kolker már halott volt
Jóslata az ügy további alakulásáról komor volt.

„Valószínűleg a védőügyvédeket fogják hibáztatni, amiért nem kértek időt az orvosi információk bemutatására – mondta. – Vagy az orvosokat fogják hibáztatni, akik kénytelenek voltak elbocsátani. De egyetlen csekást sem fognak megbüntetni. Épp ellenkezőleg, előléptetik őket.”

Az aktivisták szerint Vlagyimir Putyin elnök alatt, aki 1998–99-ben az FSZB élén állt, a tudósok gyakran kerültek célkeresztbe koholt hazaárulási vádakkal, amelyek alapja a tisztességes nemzetközi tudományos együttműködés vagy a nyílt forráskódú információk megosztása volt.

A július 1-jei klub, amely a RAN több tucat tagját és levelező tagját tömöríti, nyílt levelet adott ki tiltakozásul Kolker ügyének kormányzati kezelése ellen, és felszólított „mindazok felelősségre vonására, akik bűnösök kollégánk halálában”.

A csoport közzétette a RAN 2018-as jelentését is, amely megerősíti, hogy Kolker előadásai „nem tartalmaznak olyan bizalmas információkat”, amelyek államtitoknak minősülnének.

Írta Robert Coalson, a Szabad Európa Szibériai Valóság című műsora és a Szabad Európa orosz szolgálatának tudósításai alapján.
XS
SM
MD
LG