Fogságba kerülése óta nincs sok lehetősége a 26 éves orosz katonának, Alekszandrnak: a fogolytábornak szigorú rendje van, megszabják, milyen ruha lehet rajta, mit ehet és mit csinálhat; Ukrajna azonban biztosítja neki, hogy hazatelefonáljon a családjának Kurszkba, amely mintegy száz kilométerre van az ukrán határtól. Azt mondja, ez tartja benne a lelket.
Az ukrán hadifoglyok számára ez a lehetőség elérhetetlen. Dühös rokonaik most azt követelik, hogy a fogva tartott orosz katonák se telefonálhassanak.
„Az, hogy beszélhetsz a szeretteiddel, sokat számít. Már majdnem egy éve vagyok börtönben. Kezdem elveszíteni az eszemet” – mondta Alekszandr az AP tudósítójának, amikor nemrég több hírügynökséget is beengedtek Ukrajna fő hadifogolytáborába.
Mint mondta, a rövid beszélgetések a családjával, amelyeket az ukrán őrök szoros figyelemmel kísértek, megmentették a teljes kétségbeeséstől – bár szerinte hétről hétre egyre ritkább ez a lehetőség.
Az orosz fogságban élő ukrán hadifoglyok számára ilyen hívások nem léteznek, még a levelek is ritkák. A rokonok általában csak akkor értesülnek a sorsukról, amikor a fogolycseréken kiszabadult bajtársak hírt adnak róluk.
Az utolsó ilyen fogolycsere február 8-án volt. Az ukrán kormány adatai szerint összesen 2988 ukrán katonát cseréltek orosz hadifoglyokra. Sem Ukrajna, sem Oroszország nem közölte, hogy összesen hány hadifogollyal rendelkezik.
Ukrajna rendszeresen beengedte fő hadifogolytáborába a Vöröskereszt és az ENSZ munkatársait, valamint a nemzetközi sajtót. Április végén az AP tudósítói is bemehettek a nyugat-ukrajnai táborba, egynapnyi útra a frontvonaltól. Az ukránok kérésére a pontos helyszínt nem árulhatják el.
Az oroszok erősen korlátozzák a bejutást azokra a helyszínekre, ahol az ukrán hadifoglyokat tartják. A kiszabadult foglyokkal készült interjúk alapján összeállított ENSZ-jelentések szerint az ukrán hadifoglyok többsége nem kap orvosi ellátást, súlyos és rendszeres a bántalmazás és a kínzás. Ugyanezekben a jelentésekben csak elszigetelt esetekben számoltak be orosz katonák bántalmazásáról, többnyire elfogásuk vagy a fogolytáborba átszállításuk alatt.
Az AP más fogolytáborba nem jutott be, nem tudta ellenőrizni a fogvatartottakkal való általános bánásmódot az ötórás látogatáson kívül.
Néhány orosz hadifogoly lelkesen és hosszan beszélt az AP tudósítóinak, de legtöbbjük nem akart nyilatkozni. Az őrök az interjúk alatt nem voltak ott.
Mozgalom a telefonhívás ellen
Ukrán hadifoglyok rokonai három hét alatt több mint 25 ezer aláírást gyűjtöttek össze egy petícióhoz, amely az orosz hadifoglyok hívásainak leállítását követeli. A kezdeményezést elküldték a kormánynak, amely április végén elutasította. A családok fellebbeztek, mert szerintük a kormány figyelmen kívül hagyja a fájdalmukat az orosz hadifoglyok kényelemben tartásával.
Mozgalmuk egyre nagyobb lendületet kap a közvetlenül érintett családokon kívül is, hétről hétre nő a tiltakozók száma.
A genfi egyezmény értelmében a hadifoglyok jogai közé tartozik a rendszeres kapcsolattartás a családjukkal, legalább havonta kétszer levélben. Ukrajna ennél többet enged: a háború kezdete óta lehetővé tesz 15 perces telefonhívásokat az orosz hadifoglyoknak, remélve, hogy Moszkva viszonozza.
A rokonok petíciójának elutasításakor a kormány az egyezményre hivatkozott, és hozzátette, hogy a hívások a fogságban lévő ukránok védelmét is szolgálják.
A kormány közleménye szerint a telefonhívások megmutatják az orosz katonáknak, hogy nincs mitől tartaniuk, ha megadják magukat.
„Ez segít növelni a hadifoglyok számát, ami lehetővé teszi Ukrajna több olyan harcosának szabadon bocsátását, akik az agresszor fogságában vannak” – áll a közleményben.
Alekszandr Vlaszenko, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának ukrajnai szóvivője nem kívánta kommentálni az orosz és az ukrán hadifoglyok telefonhívásokhoz való hozzáférésének egyenlőtlenségét. A kommunikáció nagy részét a Vöröskereszt szervezi, de Vlaszenko szerint a levelekkel ellentétben a telefonhívások „a felek jóindulatán” múlnak.
A hadifoglyok rokonai mozgalmának erősödése és a petíció elutasítása azután történt, hogy nyilvánosságra kerültek jelentések az orosz fogságban lévő ukrán katonákkal szembeni kegyetlen bánásmódról.
Élet a börtönben
Bár a hadifoglyok távol vannak a frontvonaltól, a háború hatásai így is elérik őket. Az AP látogatása alatt négyszer szólaltak meg a légvédelmi szirénák. A foglyok hátuk mögött összekulcsolt kézzel, párosával felsorakoztak, és egy rövid motozás után, fejüket lehajtva az alagsori óvóhelyre vonultak, amíg véget nem ért a légiriadó.
A nem sebesült hadifoglyok napközben dolgoznak. Feladatuk között szerepel műanyag karácsonyfák gyártása, kerti fészerek építése, raklapok gyújtóssá aprítása és fémek válogatása a roncstelepen. Mások az étkezésért felelnek.
Amikor a hadifoglyok elhaladnak az őrök mellett, a kezüket a hátuk mögé kell tenniük. Amikor étkezés után felállnak, egyszerre azt kell kiáltaniuk ukránul, hogy köszönöm. Mint sok ukrán, az őrök többsége is beszél oroszul, de az orosz foglyok közül csak kevesen értik az ukrán nyelvet.
A hívások egy kis emeleti szobában zajlanak, amely egy templomra és fákra néz. Az asztalon egy monitor és egy kis napló található, amelybe a foglyok beírják a nevüket, a hívás dátumát, a hívott fél adatait és a beszélgetés időtartamát. Az AP-nek nyilatkozó összes hadifogoly azt mondta, hogy nagyon örül a telefonhívásoknak, még úgy is, hogy tudják, mások is hallgatják a beszélgetést.
Egy sebesült hadifogoly azt mondta: január óta van a táborban, két alkalommal telefonálhatott. Először a feleségét hívta, aki nem vette fel, majd a felnőtt lányát. Arról nem akart beszélni, hogy igazságosnak tartja-e, hogy az oroszok hazatelefonálhatnak, míg az ukránok nem.
„Nekünk rossz itt, nekik meg rossz ott. Csak a vezetők nyernek ezen a helyzeten – mondta az orosz hadifogoly. – Mi mindig veszítünk. Bábok vagyunk. Zsebpénz. Mindent megtesznek, amit akarnak. Még a véleményemet sem mondhatom el” – fogalmazott.
A családok fájdalma
Anasztaszija Szavova 2022 decembere óta nem tud az édesapjáról. Nyolc hónappal korábban beszélt vele utoljára, amikor ukrán társaival Mariupolt védték.
Egy hazatérő hadifogolytól tudta meg, hogy apja egészségi állapota megromlott. De azt is hallotta, hogy milyen büszke volt rá, és biztos benne, hogy a szabadulásáért küzd. Szeretne közvetlenül is beszélni vele. Azt mondta, dühös, hogy az ukrán kormány nem hallgatja meg az olyan családokat, mint az övé. Azt akarja, hogy addig ne engedélyezzék a hívásokat, amíg Moszkva sem biztosítja ezt a lehetőséget.
„Azt hittük, hogy ez a lépés segíteni fog abban, hogy kapcsolatba lépjünk a szeretteinkkel, hogy Oroszország lehetővé teszi, hogy felhívjuk őket. De sajnos Oroszország nem tartotta be ezeket a szabályokat és normákat” – fogalmazott.
Mint mondta, a rokonok attól tartanak, hogy kapcsolattartás nélkül hadifogságba esett szeretteik elveszítik a reményt, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá. Egyik legmélyebb félelme azonban sokkal személyesebb: „Nagyon félek, hogy elfelejtem a hangját.”
