Miközben Ukrajna északkeleti részén az orosz invázió első időszakában sorban estek el a települések az inváziós erők gyors és kegyetlen előrenyomulásában, a 48 ezres lakosságú Ohtirka határozott nemet mondott a megszállásra.
Az AFP francia hírügynökség friss helyszíni beszámolója szerint ebédidőben a látkép és a hangulat hasonló, mint bármelyik európai városban, persze a mindent beborító romokat leszámítva.
A közeli kisvárosban, az ugyancsak Szumi régióbeli Trosztyanecben az első hetekben több mint ötven ember esett áldozatul a harcoknak.
Pavlo Kuzmenko, a Vorszkla folyó partján fekvő Ohtirka polgármestere azonban arról számolt be, hogy neki higgadt fejjel sikerült viszonylag biztonságos körülményeket teremtenie a lakosság számára. „Mindössze tizennyolc civil halt meg. Nem szeretném fényezni magam, de ez a város vezetésének és az önkénteseknek volt köszönhető, annak, hogy az emberek az óvóhelyeken maradtak” – mondta.
„A háború kezdetekor a legnagyobb kihívás az volt, hogy megelőzzük a pánikot az emberek körében. A pánik ugyanis tönkretehette volna a város védelmét” – tette hozzá.
Ohtirkába már az invázió legelső napján, február 24-én begördültek az orosz páncélosok, céljuk az volt, hogy elfoglalják a települést, majd folytassák előrenyomulásukat Kijev felé.
„Azt hitték, hogy nagyon gyorsan át fognak jutni. Majd ahogy a legtöbb helyen tették, ellenőrző pontot állítanak fel a bejáratoknál és kijáratoknál, a városban valójában nem hagyva senkit” – húzta alá a polgármester.
A magasabb rangú regionális kormányzati tisztségviselők akkor elérhetetlenek vagy döntésképtelenek voltak, így Pavlo Kuzmenko vette kézbe az irányítást, és azonnali ellentámadást rendelt el. A lépés készületlenül érte az orosz hadsereget, amely hirtelen visszavonulása közepette számos páncélost és egyéb katonai eszközt hátrahagyott.
„Gyomorforgató támadás”
Ezt nagyjából egy hónapos ostrom követte, az orosz erők szinte naponta lőtték BM–27 Uragan, Szmercs és Grad típusú rakéta-sorozatvetőkkel Ohtirkát. Megsemmisült a városháza, egy bevásárlóközpont, egy olajraktár és a helyi hőerőmű, a víz- és csatornahálózat is használhatatlanná vált. Legkevesebb hetven ukrán katona meghalt, amikor pusztító termobárikus bomba találta el a védelmi erők bázisát.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet „gyomorforgató támadásról” számolt be, amelynek során tiltott kazettás bombákat vetettek be egy óvoda ellen az ostrom második napján. Ebben három ember, köztük egy gyerek életét vesztette.
De Ohtirka mindennek ellenére kitartott, nem volt hajlandó megadni magát az orosz megszállóknak. A bekerített város ostroma végül március 26-án ért véget, miután az orosz fegyveres erők még inkább kiszorultak a térségből az ukrán pilóta nélküli repülőgépek támadásai következtében.
A lerombolt épületek között volt a 108 éves régi kultúrház, amely március 8-án semmisült meg egy éjjeli bombázásban. Tatjana Barcsenko, a központ 59 éves igazgatója alig tudta visszatartani a könnyeit, amikor felidézte a támadás éjszakáját, amivel szerinte a közösséget a szívétől fosztották meg.
A lakosok többségéhez hasonlóan azonban ő is rendkívül hálás a katonáknak. „Soha nem foglalták el a várost a hadseregnek, a területvédelmi erőknek és a helyiek hazaszeretetének köszönhetően. Soha nem tudnék orosz megszállás alatt élni” – fogalmazott.
„Hős város”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „Ukrajna Hős Városa” kitüntetést adományozott Ohtirkának, amelyet csak egy másik északkeleti város kapott meg, Harkiv.
A lakosságszám a harcok közepette visszaesett húszezer körülire, miután a város naponta mintegy ezer embernek segített elmenekülni biztonságos helyre, mára azonban a legtöbben visszatértek.
A hetvenéves Nina Kolot a katonák és a civilek közötti együttélést méltatta. „Itt voltak, harcoltak a városért, mi pedig segítettük őket, főztünk rájuk. Tehát a katonáknak köszönhető, hogy biztonságban lehettünk” – közölte.
Az utóbbi időben ismét hevesebbé vált az ágyúzás, így sokan attól tartanak, hogy az oroszok hamarosan vissza akarnak térni, a polgármester azonban ebben az esetben sem kívánja feladni a küzdelmet.
„Senki nem lehet semennyire biztos abban, hogy az ellenség nem fog újból támadást indítani Szumi ellen. Ennek eshetősége fennáll és még mindig magas. A régiót minden egyes nap rakétatámadások érik, de az ellenség nem tudja átvenni az uralmat a városok felett. Képesek megtartani néhány kisebb települést és falut, de erőforrásokra van szükségük, márpedig ezekből napról napra kevesebb áll rendelkezésükre” – vélekedett.
