Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szigorúbb járványügyi szabályok, koronavírusos kormánytag itthon


A háziorvos beolt egy asszonyt a kínai Sinopharm-vakcina harmadik adagjával a nagymányoki Váraljai „Őszikék” Szociális Intézményben 2021. augusztus 1-jén.
A háziorvos beolt egy asszonyt a kínai Sinopharm-vakcina harmadik adagjával a nagymányoki Váraljai „Őszikék” Szociális Intézményben 2021. augusztus 1-jén.

Az utóbbi három napban 11 211 új koronavírus-fertőzöttet és 152 halálos áldozatot regisztráltak Magyarországon, illetve életbe léptek a kormány által nemrég elrendelt járványügyi szabályok.

A koronavirus.gov.hu friss összesítése szerint a pandémia kezdete óta összesen 874 630 fertőződést és 30 881 halottat jegyeztek fel a magyar hatóságok. Mint közölték, a beoltottak száma jelenleg 5 955 207, akiknek a túlnyomó többsége mindkét vakcinadózist megkapta, nagyjából 1,2 millióan pedig már a harmadik oltást is felvették.

Arról is beszámoltak, hogy a gyógyultak száma folyamatosan nő (800 207), míg az aktív fertőzöttek száma 43 542 főre emelkedett. Közülük mintegy 2600-at kórházban ápolnak, lélegeztetőgépen 299-en vannak.

Korlátozások

Eközben hétfőn életbe léptek az újabb járványellenes intézkedések: ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében pedig a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak.

Emellett az állami szférában elvárássá tették az oltás felvételét. Így az egészségügyi dolgozók után a kormánytisztviselők, a honvédelmi, a rendvédelmi és az állami fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozói, az állami kulturális és felsőoktatási intézmények, illetve általános és középiskolák, valamint az adóhivatal munkatársai számára is kötelező lesz immunizáció.

Vasárnap pozitív lett a Miniszterelnökséget vezető miniszter koronavírus-tesztje, miután influenzaszerű tünetei miatt orvoshoz fordult. Gulyás Gergely, aki két Szputnyik-vakcinaadag után egy harmadik, Johnson&Johnson-oltást is kapott, az előírásoknak megfelelően házi karanténba vonul, és munkáját otthonról végzi majd.

Hasonlóan járt Jen Psaki, az amerikai Fehér Ház szóvivője is, s ezzel ő lett a Joe Biden elnök vezette kormányzat eddigi legmagasabb rangú tagja, aki igazoltan elkapta a koronavírust. A tisztségviselő azt írta a Twitteren, hogy nem érintkezett az elnöki stáb tagjaival október 26. óta. Bident, aki jelenleg Európában tartózkodik, utoljára október 31-én tesztelték, és az eredmény akkor negatív lett.

XS
SM
MD
LG