Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Mi a barlangban vagyunk profik, ahhoz értünk. Itt kint csetlünk-botlunk”


A Magyar Barlangi Mentőszolgálat munkatársai visznek egy sérültet a Mátyás-hegyi barlangban 2017. szeptember 29-én
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat munkatársai visznek egy sérültet a Mátyás-hegyi barlangban 2017. szeptember 29-én

„Több mint ötven év, több mint ötszáz megmentett élet önkéntes munkában” – áll a Magyar Barlangi Mentőszolgálat honlapján. Civilek, akiket a közös szenvedély hajt, akikről csak akkor hallani, amikor valaki bajba kerül egy nehezen megközelíthető helyen, és csak ők tudják kihozni. Nagyon szűkös költségvetésből, nagyon nagy önkéntes áldozatvállalással visznek véghez rendkívüli dolgokat. Legutóbb törökországi bravúrjuktól volt hangos a világ, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakemberei voltak az elsőként mozgósíthatók, hogy segítséget nyújtsanak az ezer méter mélyen bajba került amerikai barlangásznak. Horváth Richárd, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat országos vezetője a törökországi mentés mellett arról is beszélt a Szabad Európának, miért jó civilként működni, milyen anyagi gondjaik vannak, és hogy az ilyen bravúros mentés, mint amit a Morca-barlangban, egy nemzetközi akció keretében vittek véghez, hozzásegíti-e őket ahhoz, hogy jobb anyagi körülmények között működjenek. Interjú.

Hogy lehet az, hogy abban a pillanatban, amikor Mark Dickey amerikai barlangász gyomorvérzést kapott a törökországi Morca-barlangban, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat csapata volt az egyetlen, amely tudása, tapasztalata alapján bevethető volt, és mobilitása miatt képes volt azonnal útnak indulni?

A barlangászok társadalma világszerte elég szűk, ismerjük egymást. Mark, illetve a csapata többször is találkozott különböző helyeken magyar barlangászokkal, többek között az egyik olyan magyar orvos-barlangásszal is, aki tagja a csapatunknak. Amikor Mark gyomorvérzést kapott, az expedíció egyik tagja, Mark felesége – aki nagyjából a mi mentőtiszti képzésünknek megfelelő képzettségű, tehát viszonylag szakszerűen tudta elmondani a tüneteket – a felszínre jött; ez egyébként önmagában óriási teljesítmény. Ő először ezt a magyar orvos-barlangászt hívta fel, hogy tanácsot kérjen, mit lehet tenni. Kapott is olyan instrukciókat, amivel el tudta kezdeni Mark állapotának stabilizálását. A tábor egyébként jól felszerelt volt. Bizonyos gyógyszerek is voltak, például savlekötő, talán még infúzió is, tehát sóoldattal meg tudták akadályozni a kiszáradást.

Ugyanekkor el kellett dönteni, szükség van-e ezenkívül is segítségre. Mark expedíciója ekkor a Barlangi Mentők Európai Szervezetéhez fordult, amelynek mi is a tagjai vagyunk. Ők tettek közzé egy felhívást, hogy elsősorban olyan csapatok jelentkezzenek, akik ezer méter mélyre le tudnak jutni egy orvossal, és minél hamarabb el tudnak indulni. Erre tudtunk mi reagálni, egyrészt azért, mert civil szervezet vagyunk, nem köt minket az államközi diplomáciai protokoll, mint például az olasz hivatásosokat, másrészt mert az aneszteziológus Zádor Zsófiát elengedte a főnöke, és tudtunk mellé adni három nagyon jó barlangászt, akik már szintén jártak ezer méter mélyen.

Négyük közül járt már valaki ebben a törökországi barlangban?

Tudtommal nem, tehát a barlang ilyen értelemben ismeretlen volt előttünk. Ugyanakkor általában ismerjük a barlangokat, a jellegzetességeiket, így valamennyire fel tudtunk készülni erre is. Eldöntöttük, hogy jelentkezünk a felhívásra, és feltettük a négyfős csapatot a menetrend szerinti járatra. Ekkor már kaptunk állami segítséget, van ugyanis együttműködési szerződésünk a Terrorelhárítási Központtal. Ők segítettek abban, hogy gyorsan repülőre szállhasson az első magyar csapat, sőt ketten ki is mentek velük Törökországba, de miután a török államtól továbbra sem érkezett hivatalos segítségkérés, ezért a TEK-nek nem voltak ott megfelelő jogosítványai, és végül haza is jöttek.

Mit kellett a magyar csapatnak összeállítania, hány kilót vitt ki ez a négy ember?

Ahhoz, hogy a barlangban tudjon valaki mozogni, kell ruházat, testhevederek, karabinerek, mászó- és ereszkedőeszközök. Ennek tizennéhány kiló a súlya. Kell hálózsák, derékalj. Valamennyire kell készülni a felszíni körülményekre is, kétezer méter felett volt a plató, ahonnan elindultak lefelé, tehát nappal meleg volt, éjjel mindig lehűlt. Szerintem olyan bő húsz kiló mindegyiknek megvolt a felszerelése, tehát mindjárt nyolcvan kiló csomagról beszélünk, és persze vittek gyógyszereket, némi egészségügyi felszerelést is, hiszen a viszonylag pontos állapotleírás miatt fel tudtak készülni erre.

Tehát a menetrend szerinti járat kivitte őket Törökországba, ott pedig egy katonai helikopter vitte ezt a négy embert a barlang bejáratához. Az orvos, Zádor Zsófia és két barlangi mentő indult le, a negyedik tag fent maradt. Az expedíció tagjai is hihetetlen munkát végeztek, egyikük alig pár órával azután, hogy kijött ezer méterről, visszaindult a felszínen maradó magyar barlangi mentővel a vérrel. Ez megint óriási teljesítmény és nagyon nagy emberség.

Horváth Richárd országos vezető a Magyar Barlangi Mentőszolgálat sikeres törökországi mentéséről tartott sajtótájékoztatón a Pál-völgyi barlang fogadóépületénél 2023. szeptember 15-én
Horváth Richárd országos vezető a Magyar Barlangi Mentőszolgálat sikeres törökországi mentéséről tartott sajtótájékoztatón a Pál-völgyi barlang fogadóépületénél 2023. szeptember 15-én

Mekkora fizikai és mentális megterhelés egy ilyen mentés? Azt, hogy ezer métert megy le és jön föl egy barlangász, mihez tudná hasonlítani?

Ez olyan, mintha harmincegynéhányszor kellene felszaladni a tizedikre. De annál is sokkal nehezebb, mert rengeteg akadály van. Nem egyszerűen csak lefelé megyünk, meg felfelé. A barlangban kell oldalirányban is haladni. A járatok gyakran szűkek. Amikor vízszintes vagy ahhoz közeli járatokban megyünk, akkor sem arról van szó, hogy sétálunk az alján, hanem azokban a magasságokban megyünk a barlang falai között, ahol elférünk. Sokszor nincs a lábunk alatt semmi, a barlang falain lépkedünk. A kötéllel a leereszkedést lefelé még segíti a gravitáció, de azért ott is van erőkifejtés. Ami ennél súlyosabb, hogy végig koncentrálni kell. Ez tizenvalahány óra szakadatlan koncentrációt jelent. Mi a barlangban egyköteles, úgynevezett single rope technikát használunk, ebben hibázásra nincs lehetőség, mindent nagyon pontosan kell csinálni.

Csak a magyarok használnak ilyen technikát, vagy általában a barlangászok?

Körülbelül harminc-negyven éve jelent meg ennek a technikának a kezdeti formája, és mára világszerte elterjedt. Azóta persze finomodott, de az alapjai ugyanazok maradtak. A lényege az, hogy viszonylag kevés felszereléssel lehet nagy mélységekbe lejutni, illetve onnan feljutni, és emberi erővel szállítható. Az más kérdés, hogy a nagy expedíciók általában felszerelve hagyják az eszközöket, és utána csak annyit kell levinni, ami a tönkrement dolgok pótlására, kicserélésére szolgál.

Egy súlyos balesetet szenvedő, 35 éves férfit mentenek ki a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakemberei a Ferenc-hegyi-barlangból 2019. december 14-én. A férfit ötórás mentőakció keretében hozták a felszínre a kiépítetlen, helyenként nehezen járható barlangból
Egy súlyos balesetet szenvedő, 35 éves férfit mentenek ki a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakemberei a Ferenc-hegyi-barlangból 2019. december 14-én. A férfit ötórás mentőakció keretében hozták a felszínre a kiépítetlen, helyenként nehezen járható barlangból

Azt mondja, hogy itt nem lehet hibázni. Kockázatosabb ez a technika?

Ezt most félve mondom, mert szeretik félreérteni: a barlang veszélyes hely. A barlangász abban is különbözik az átlagembertől, hogy ismeri ezeket a veszélyeket, és ahhoz képest vállal kockázatokat. Egyszer a feleségemet megkérdezték, félt-e engem, amikor barlangban megyek. Azt mondta, hogy jobban félt addig, amíg odaérek, mert az nem csak rajtam múlik. A barlangász amellett, hogy látszólag nagy a kockázat, felelősen gondolkodik. Nincs is sok barlangi baleset. Magyarországon körülbelül ezer barlangász van. Egy részük nagyon aktív, gyakorlatilag hetente járnak barlangba, akár külföldre is, több expedícióban is részt vesznek. A többiek havi rendszerességgel teszik ugyanezt, és vannak, akik évente néhányszor mennek el egy-egy barlangtúrára. Így is tízezres nagyságrendű túraszámról beszélünk. Ehhez képest van Magyarországon évente két-három banálisabb baleset, egy bokatörés, egy vállficam.

Nálunk nagyon komoly oktatási rendszer van. Sok lépcsőn keresztül tanítják a barlangászokat. Barlangba jogszerűen bemenni csak barlangi túravezetővel lehet, túravezető pedig szerencsés esetben négy-öt év gyakorlat után lehet valaki.

Ők egyedül is lemehetnek?

Soha nem megyünk egyedül barlangba, ez alapszabály. Magyarországon négy főben határoztuk meg a legkisebb csoportlétszámot. Mindig le kell adni valakinek, aki nincs lent a barlangban, hogy hányan szálltunk le és mikorra vagyunk visszavárhatók. Ha nem jelentkezünk be időben, akkor a kint levő embernek el kell indítania a procedúrát, hogy legalább egy ugyanakkora létszámú csoport induljon el megnézi, történt-e valami baj. Ilyenkor már elrendeljük a készenlétet is, hogy minél hamarabb indulni tudjunk, ha tényleg probléma van.

Térjünk egy kicsit vissza a törökországi mentéshez. Zádor Zsófia a nehézségek között hangsúlyozta a kommunikációs problémákat, hogy sok idő telt el, mire az, amit kért, le is jutott hozzá.

A barlangokba szoktak lehúzni vezetéket, igazából csak ez működik megbízhatóan itt, a vezetékes telefon. Ennek a törökországi barlangnak a kutatása, feltárása viszont még korai szakaszban van, még csak ötszáz méterig volt kiépítve a telefonvezeték. Vagyis 1040 méterről ötszázra fel kellett mennie valakinek ahhoz, hogy telefonálni tudjon. Ez minimum négy-öt óra késést jelentett az információban. Nyilván a felszínen még ezután kellett intézni, hogy odakerüljön és elinduljon a barlangba az, amit az orvos kért. Zádor Zsófiáék egyébként 13 óra alatt értek le, nem vittek túl sok cókmókot magukkal, elég gyorsan tudtak haladni. Arra kellett vigyázniuk – erre már itthon felhívtam a kísérők figyelmét–, hogy nem engedhetik meg, hogy az orvos kifáradjon. Nem engedtek neki semmit cipelni, mindent ők vittek. Ők próbálták megszabni azt a tempót, amiben az orvos viszonylag kényelmesen tud haladni.

Zádor Zsófia, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosa, a Törökországban sikeres mentést végrehajtó magyar orvosokból és barlangi mentőkből álló csapat tagja beszél a fogadásukon a Liszt Ferenc repülőtéren 2023. szeptember 15-én
Zádor Zsófia, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvosa, a Törökországban sikeres mentést végrehajtó magyar orvosokból és barlangi mentőkből álló csapat tagja beszél a fogadásukon a Liszt Ferenc repülőtéren 2023. szeptember 15-én

Tizenhárom óra megállás nélkül?

Ahol volt lehetőség pihenésre, ott egy negyedórára, fél órára biztos megálltak fújni egyet. Bivaknak hívjuk ezeket a helyeket, ahol le tudnak ülni, van derékalj, némelyikben fóliasátor is. Itt lehet enni, folyadékot pótolni, főzni egy teát. Ezt muszáj, ez beleszámít a lemenetbe.

Amikor már újabb két emberünk volt lent a barlangban a vérrel, akkor jöttünk rá, hogy további embereket is ki kell küldenünk, hogy tartsák életben, például élelmezzék a lent dolgozó négyet, mert erre egyszerűen nincs a felszínen, a táborban használható erőforrás.

Azért, mert kevesen vannak a barlangász társadalomban, akik már jártak ilyen mélységben?

Az ezer méter vízválasztónak számít. Mindenkinek, aki lejut ide, nagyon fontos állomás az életében, az első ezresre mindig emlékezni fog, ezt biztosan állíthatom. Olyan ez kicsit, mint a sportban, hogy lehet valaki megyei bajnok, de még messze van az országostól. Vagy lehet egy ország bajnoka, de nem biztos, hogy a világelitbe tartozik. Aki ezerre lement, azt már világszinten jegyzik.

Mi egyébként inkább azon lepődtünk meg, hogy mások nem tudtak gyorsan reagálni. A civilségünk rendkívül gyors döntésekre tett minket képessé, lehetővé tette, hogy azonnal elkezdjük toborozni a következő csoportot. Ők öten indultak el, még mindig a mi szűkös anyagi forrásainkból finanszírozva. Azon már vakartuk a fejünket, hogy vissza is kell hozni őket, de nem ez volt akkor a legfontosabb. Szintén menetrend szerinti járattal mentek, de a saját cuccukon kívül már százkilónyi egyéb felszerelést is vittek.

Ki finanszírozta az egyéb felszerelést?

Ezek a raktárunkban vannak, direkt ilyen esetekre, de mi egy kis magyar mentőszervezet vagyunk, hazai barlangokra felkészülve. Elég mélyre kellett nyúlni a kasszánkba, a raktárból is sok mindent vittünk el, és figyelnünk kellett arra is, hogy maradjon itthon annyi felszerelés, hogy ha itt történik valami, és menteni kell, akkor is legyen mihez nyúlni.

Hangsúlyozni szeretném, hogy Magyarországon több barlangi mentőszervezet is van nagyon tapasztalt szakemberekkel, természetesen szintén önkéntesekkel, akik regionálisan sokkal gyorsabban tudnak reagálni. Ebből a bizonyos második, ötfős csapatból ketten a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálattól jöttek, mind a ketten kiváló barlangászok, valamennyien voltak ezer méteren. Ebben a csoportban küldtünk egy olyan embert is, akinek nem a barlang volt a feladata, hanem az, hogy a felszínen próbáljon meg olyan körülményeket kiharcolni, hogy elkezdhessük a barlangban dolgozókat ellátni, felkészülni magára a kimentésre, és próbálta elérni, hogy menjenek ki a nemzetközi meghívók más szervezeteknek.

Mark Dickey amerikai barlangászt hordágyon viszik ki a Morca-barlangból a dél-törökországi Mersin tartománybeli Anamur közelében 2023. szeptember 12-én
Mark Dickey amerikai barlangászt hordágyon viszik ki a Morca-barlangból a dél-törökországi Mersin tartománybeli Anamur közelében 2023. szeptember 12-én

Miért ment ez ilyen nehezen? Az olaszoknak is vannak ezres barlangjaik.

Igen, nagyon jó barlangászok, közülük is jó néhányat ismerünk. Ők azért nem tudtak azonnal kimenni, mert hivatásosok, az olasz hegyimentő szolgálat alkalmazottai, meg kellett várniuk a hivatalos felkérést. Amíg ez nem történt meg, ott ültek ugyan a repülőtéren, de nem indulhattak el. A civilek – mint a bolgárok is – repülőre vagy autóba ültek, és jöttek, a bolgárok nagyjából egyszerre értek ki a mi második csoportunkkal. Ők is azonnal indultak a barlangba, elsősorban az alsó szakasznak azokat a pontjait vették kezelésbe, ahol nehezen jött volna fel a hordágy. Tágítottak szűkületeket, az expedíciós beszerelést próbálták meg finomítani, hogy a mentésen dolgozó nagy létszám közlekedése jobb és hatékonyabb legyen. Az első beszerelés arról szól, hogy öt-tíz ember egyszer-egyszer átmegy rajta, most ötven embernek kellett ugyanitt többször átmennie, tehát egészen más terhelést kapott a beszerelés, ezért át kellett alakítani.

Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy nem tud önerőből feljönni az amerikai?

A török hatóság azt kérte, hogy ne adjunk információt Mark állapotáról. Ezt mi betartottuk – egyébként nem mindenki. A lényeg, hogy fantasztikus javulás kezdődött az állapotában, majd hasonló mértékű visszaesés következett be, tehát hullámzó volt. Emiatt elég egyértelmű volt, hogy nem kockáztatnak, hordágyon kell felhozni. Nagyjából ekkorra állt össze a helyszínen az az emberi erőforrás, amelyik elégséges volt ehhez a művelethez: a barlangban legalább 150 embernek kellett megfordulnia. Nagyon sok munka van ilyenkor bent, ami nemcsak a hordágy szállításához, hanem az előkészítéséhez, illetve a hordágyat szállítók egyéb kiszolgálásához kell.

Milyen állapotban volt, mennyire fáradt ki ekkorra az orvos, aki a beteg mellett volt?

Zádor Zsófia volt már többnapos föld alatti expedíción, tudta, hogyan lehet ilyen körülmények között pihenni, és sok segítséget kapott. Voltak, akik végig arra vigyáztak, hogy jó állapotban legyen. Ugyanakkor ez óriási mentális próbatétel, hiszen iszonyatos felelősség, hogy egyedül van lent, napokon keresztül egyedül hoz meg minden döntést, nincs konzultációs lehetősége. Nagy megkönnyebbüléssel fogadta, amikor megérkezett az olasz csapatorvos, aki egyébként szintén nő volt, és átvette Mark szállítás közbeni felügyeletét. Ez Mark kezelésének negyedik napján volt. A kinti események mellett itthon körvonalazódott, hogy komoly támogatást kaphatunk a magyar államtól, és felmerült, hogy a honvédség repülőgépét is igénybe vehetjük.

Akkor rászerveztünk egy húszfős csoportot, olyanokat küldtünk ki, akik legalább ötszáz méterig biztosan tudnak dolgozni, de sokan közülük is voltak már ezer méteren. Egyébként volt a 29 magyar barlangi mentő között öt, aki már a világ legmélyebb barlangjának legmélyebb pontján is járt, Abháziában, 2175 méter mélyen. Mi voltunk a második legnagyobb kontingens az olaszok után.

Mennyibe került a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak ez a segítségnyújtás?

Nincs még mérleg. Az összes felszerelést át kell vizsgálnunk, nagyon koptak az eszközök. A barlang vizes, és a vízben lévő hordalék, ami bekerül a kötelekbe, elképesztő ütemben koptatja el az eszközöket. A barlangban nem sok minden maradt, amit vittünk, annak a túlnyomó többségét vissza is tudták hozni. A külügy nyitott egy két és fél millió forintos büdzsét, nyilván számlákkal kell mindent igazolnunk, de például az általunk fizetett repülőutak és egyéb költségek elszámolhatók lesznek, tehát most úgy gondolom, hogy megtérül, amit betettünk.

Egy ilyen mentőakcióban való részvétel bizonyítja, hogy milyen óriási potenciál van ebben a szervezetben, amelyről csak akkor hallunk, ha valami baj történik. A honlapjukon is arról írnak, hogy a működéshez szükséges anyagi fedezetet nem tudják megfelelő szinten önerőből biztosítani. A bevételeket főként az egyszázalékos felajánlásokból és az egyesületi tagdíjból, pályázatokból teremtik elő. Egy ilyen siker, mint a törökországi, nem jó alkalom arra, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az anyagi helyzetükre?

Közvetlen állami támogatást általában ilyen akcióknál szoktunk kapni, ezek természetesen célzott támogatások. Felhívni a figyelmet a helyzetünkre? Mi a barlangban vagyunk profik, ahhoz értünk. Itt kint csetlünk-botlunk. Nem tudom, hogy mit tudunk kihasználni, nem tudom, hogy mit értenek meg a mi gondolkodásunkból máshol mások. Nekem a kommunikáció az állami szervekkel mindig nagyon nehéz, mert le kell fordítanom egy „idegen nyelvre” azt, amit mi könnyedén megbeszélünk egymás között, és ez nem mindig sikerül jól. Egyszer meghívtak a Sándor-palotába, de csak topogtam ott, mint egy pingvin. Egyszerűen mi ott nem érezzük otthon magunkat. Jöjjenek ki a kőfejtőbe! Ott mi vagyunk otthon. Semmi rossz nincs ebben, nem akkora baj ez, csak egy picit legyen könnyebb, ennyit szeretnénk.

A civilségnek egyébként rengeteg előnye van. Valóban, gyorsabban mozdulhatunk, és nem utolsósorban mi döntjük el, kit vonunk be egy feladatba, és kit nem. Magyarországon nagyon kevés olyan eset van, amihez mi kellünk. Erre állami szervezetet fenntartani nincs értelme. Iszonyatos költség lenne, és nincs annyi eset, amennyi ezt indokolná. Ugyanakkor valóban jó lenne egy olyan állandó büdzsé, aminek segítségével a civilek biztos alapra tudnák helyezni a működésüket, olyan forrás, amire pályázhatnak. Ez az alap egyelőre nincs meg. Nagyon sokat jelent nekünk a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlása. Ennek összege apránként, de folyamatosan emelkedik, miközben a felajánlók száma nagyjából állandó. Ehhez jön még a tagdíj, most nagyjából 110 fős az egyesületünk, és a pályázatokból is időnként befolynak kisebb-nagyobb pénzek. Jelenleg éves szinten öt-hatmillió forint körüli költségvetéssel működtetjük a szervezetet.

Mentés a Mátyás-hegyi-barlangból 2019. december 10-én
Mentés a Mátyás-hegyi-barlangból 2019. december 10-én

Mekkora éves keret lenne ideális?

Ha lenne egy saját bázisunk – mert nincs –, akkor 10-15 millió forint körüli összegből egészen jól működne. Például nincs gépjárművünk, a tagjaink gépjárműveit használjuk. Többeknek van kiválóan felkészített terepjárója. Ennek az a nagy előnye, hogy ezek használatban levő járművek. Ha egy saját gépjárművet kellene babusgatni, az keveset mozogna, mindig akkor jönne ki minden baja, amikor menni kell.

Sok év alatt nagyon takarékos gazdálkodással elég jó hátteret építettünk ki. A barlangi mentéshez szükséges felszereléseink viszonylag jó állapotúak. Egy barlangi mentőhordágy közel egymillió forintba kerül. Törökországban nem a mi hordágyunkkal dolgoztunk, de ugyanaz a típus volt, mint amit mi is használunk. Van benne egy teljes testheveder, annak azért megvan az ára. Az ágy könnyű, 12 kiló az egész, egy műanyag lapra van felépítve, lehet húzni-vonni a földön, nem akad be. Arra vannak ráerősítve a húzófülek, fogófülek és egy burkolat, ami betakarja a sérültet, védi a mechanikai hatásoktól, és melegen is tudjuk benne tartani. Az orvosi eszközök egyébként rettentően drágák. Most például egy vérgázelemző készüléket sikerült kölcsönkérni, nem tudom, milyen állapotban tudjuk majd visszaadni.

Az emberek a saját felszerelésüket használják a gyakorlatokon és a mentéseken is. Ehhez nemigen tudunk egyéb támogatást adni, ők vállalják. Próbálunk jól gazdálkodni, van egy pici tartalékunk, amiből például most a török mentésnél az első lépéseket tudtuk finanszírozni. Ehhez egy kis adalék: az első repülőjegy-vásárlásnál valamiért nem működött a mentőszolgálat bankkártyája, úgyhogy az egyik utazó kapta elő a sajátját, és rendezte a számlát. Ilyen tagjaink vannak, nem ijedünk meg ezektől a helyzetektől.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG