Az orosz hatóságok letartóztatták az Utolsó Evangélium Egyháza nevű keresztény és buddhista elemekből építkező orosz szekta vezetőjét és alapítóját, Szergej Toropot. Torop – akit szeptember 22-én vitt el az orosz titkosszolgálat – korábban közlekedési rendőr volt, most azonban azt állítja, hogy ő maga Jézus második eljövetele. Az FSZB emberei kiterjedt razziát tartottak a vallás központi településén, az ügynökök lőszert, fegyvereket, és „tiltott szélsőséges irodalmat” kerestek. Toropot és két társát azzal vádolják, hogy kicsalta a hívek pénzét, és lelkileg bántalmazta őket.
Bebörtönzött „Jézus”: így élnek a letartóztatott orosz szektavezér hívei

9
Egy hívő egy keresztet tart, amelynek három kör van minden csúcsán. A Vice riporterének egy 2012-es dokumentumfilmben az egyik visszarionita arról mesélt, hogy egy háromszögletű ufót látott lebegni a település fölött, amelynek három gömb volt minden csúcsán.

10
Visszarion egyik követője egy 2007-es közös imádságon. A szekta egyik kiugrott tagja azt mondta, hogy a csoport vezetője egy „ufóbolond” és a közösségi tanításai lelkileg destruktívak.

11
Visszarion magához ölel egy kislányt a gyülekezet egyik 2009-es eseményén. Az orosz ortodox egyház papjai többször felemelték a szavukat az új vallás ellen. Az egyik pravoszláv pap azt mondta a szektáról, hogy „a társadalomtól történő teljes elszigeteltség még soha nem tett jót az embereknek.”

12
Egy férfi Petropavlovka felé tart egy szekéren. A közösség vallási aspektusa mellett a szekta néhány tagja azt is pozitívumként hozza fel, hogy a településen tiszta a levegő, a természet, a víz és a föld.