Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Brit kémfőnök: Mesterséges intelligencia felhasználásával zavarják az orosz fegyverellátást


Richard Moore kérdésekre válaszol beszédét követően Londonban 2021. november 30-án
Richard Moore kérdésekre válaszol beszédét követően Londonban 2021. november 30-án

A brit külső hírszerzés vezetője arra számít, hogy a nyugati szolgálatoknak egyre erősebben kell majd fókuszálniuk a mesterséges intelligencia (MI) ellenséges államok által rosszindulatúan használt nyomon követésére.

Richard Moore közölte, hogy a gépi tanulás gyors fejlődése egyszerre jelenthet hatalmas potenciális fegyvert és súlyos fenyegetést, illetve kiemelte, hogy az MI6 ügynökei mesterséges intelligenciával is elemzik a felgyűlt adatokat az Oroszországba tartó fegyverszállítmányok azonosítása és megzavarása érdekében.

A kémfőnök kijelentette, hogy az ügynökség legfontosabb stratégiai fókusza Kína, és rámutatott, hogy egyre nagyobb feladatot fog jelenteni az információk begyűjtése arról, miként használják fel az ellenséges államok a rohamléptekkel fejlődő új technológiákat károkozásra.

Ehhez kapcsolódóan: Tiltás, tűrés és támogatás a mesterséges intelligencia uniós szabályozásában

Az igazgató, aki korábban arra figyelmeztetett, hogy a Nyugat lemaradásban van az MI-versenyben, hangoztatta, hogy „szövetségeseinkkel együtt szándékunkban áll megnyerni a versenyt a mesterséges intelligencia etikus és biztonságos használatának elsajátítására vonatkozóan”.

Ugyanakkor leszögezte, hogy az MI nem helyettesítheti a kémeket, az emberi tényező ugyanis ezután is kulcsfontosságú marad. Szavai szerint például az ügynökök akár a döntéshozatalt is befolyásolhatják egy kormányon vagy egy terrorszervezeten belül.

Ehhez kapcsolódóan: Az MI százezrek munkáját veszélyeztetheti Magyarországon

Moore arról is beszámolt, hogy Oroszország ukrajnai katonai beavatkozása kifulladóban van, a jelek szerint Moszkvának nincs sok esélye az újabb lendületvételre. Ezzel összefüggésben az orosz kormány gyengeségeiről beszélt, megvesztegethetőséget, belső harcokat, inkompetenciát emlegetve, valamint arra is kitért, hogy a júniusi oroszországi fegyveres zendülés jól demonstrálta a Vlagyimir Putyin vezette „instabil autokrácia visszafordíthatatlan hanyatlását”.

Leszögezte, hogy az ukrán ellenoffenzíva rendkívül nehéz, azonban derűlátónak mutatkozott a sikerrel kapcsolatban.

Ehhez kapcsolódóan: Legalább 125 ezer katonát veszthetett Oroszország az invázió kezdete óta

Az MI6 vezetője kiemelte, hogy Irán tovább súlyosbítja a konfliktust azzal, hogy fegyverekkel látja el az orosz hadsereget, tájékoztatása szerint ez a teheráni rezsim legmagasabb szintjein is vitákat generált.

A hasonló nyilvános megszólalások rendkívül ritkák a brit külső hírszerzés vezetői részéről, London még az ügynökség létezését sem volt hajlandó megerősíteni egészen 1992-ig. Moore utoljára három évvel ezelőtt vállalt ilyet, és akkor is elsősorban a mesterséges intelligenciáról beszélt, illetve az ezen a téren történő lemaradás veszélyeire figyelmeztetett.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG