Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Telex: A BKK-vezér szerint nem mond igazat a Fidesz és az index.hu a Budapest-bérlet ügyében


Középen Lázár János építési és közlekedési miniszter Kenderesen 2023. szeptember 3-án
Középen Lázár János építési és közlekedési miniszter Kenderesen 2023. szeptember 3-án

Év végén szivárgott ki egy minisztériumi tervezet, amely szerint az állam tarifareformot szeretne, és a MÁV-HÉV és a Volán tulajdonosaként nem kívánja megtartani a Budapest-bérletet. Ezzel párhuzamosan nagyszabású kampány indult be kormányközeli lapokban arról, hogy valójában Karácsony Gergely hibája lesz a számos budapestit büntető bérletfelszámolás. A BKK vezetője most elmondta a Telexnek, hogy mindez minden elszámolási vitától független volt, december 20-án közölték velük a minisztériumban, hogy semmiképp nem hosszabbítanak, nem maradhat meg a Budapest-bérlet.

A főváros és az állam közötti, az agglomerációs tömegközlekedési járatokról szóló szerződés alapjáraton tavaly év végén lejárt.

Ez a szerződés szabályozta, hogy hogyan lehet érvényes a Budapest-bérlet az államosított HÉV, a Volánbusz és a MÁV budapesti szakaszaira. Itt olvashat részletesen arról, hogy milyen elszámolási szerződések rendezték ezt.

Weiler Katalin BKK-vezér arról beszélt a Telexnek, hogy a tavalyi év során zajlottak az elszámolási viták még a 2022-es évről a főváros és az állam (a Lázár-féle Építési és Közlekedési Minisztérium, ÉKM) között, majd tavaly december 20-án, egy egyeztetés alkalmával a minisztériumban egyszer csak közölték velük, hogy a következő évben borítják az addigi megállapodást, az eddigi formájában semmiképp nem lehet többé Budapest-bérlet.

„Nem az volt, hogy lettetek egy papírt, amiben az van, hogy fizessétek ki ezt-azt-amazt, és hosszabbítunk, hanem csak közölték: ennek itt vége, nem hosszabbítunk.”

Az index.hu és más, kormányközeli kézben lévő lapok alig pár órán belül elkezdtek arról írni, hogy „kiszivárgott” hírek szerint „nem sikerült megállapodniuk a feleknek” az elszámolási vita miatt, ezért szűnhet meg a Budapest-bérlet. Ezek a kiadványok jellemzően nem kívánták megkérdezni magukat az érintetteket, a fővárost vagy a minisztériumot.

Később az index.hu kitette többek között a BKK-vezér és Draskovics Tibor BKK-igazgatósági tag január 1-jei belső e-mail-váltását is vélt bizonyítékként, amely azonban szintén semmit nem cáfol az egyoldalú állami döntés ügyében. Arról van benne szó, hogyan próbálnak alkalmazkodni a közlekedési cégnél a helyzethez.

A Fidesz részéről Wintermantel Zsolt egykori újpesti polgármester kezdte támadni a fővárost az Indexével egyező érvelés mentén.

Walter Katalin mostani elmondása szerint a MÁV-HÉV és a Volán hivatalos levélben kérte az államot, hogy találjanak valamilyen megoldást, hogy január 1-jétől is zavartalanul működjön a rendszer, miközben a BKK is ezen dolgozott.

Ebből állt végül össze az egy áthidaló megállapodás december 29-re, amelyet a BKK tett közzé. Két nappal később viszont a MÁV-on keresztül az ÉKM közölte, hogy a megállapodás csak március 1-jéig érvényes.

Karácsony szerint sem mond igazat a Fidesz és az index.hu
A főpolgármester Facebookon több pontban cáfolta a Fidesz és a portál állításait, kiemelve, hogy szerinte hiába fizetnének többet, a Budapest-bérlet mindenképp megszűnne. Január 3-án az ATV műsorában megerősítette, hogy semmilyen ajánlatot nem kaptak az állam részéről, mindkét említett szereplő hazudik. A Budapest-bérletre vonatkozó, eggyel korábbi, 2010-ben megkötött megállapodás szerinte jelenleg is érvényes. A kormány a „beborult költségvetését” próbálja Budapest kárára kezelni, Lázár János pedig csak kevesebb HÉV-et akar üzemeltetni, amit jelenleg nem tehet meg. Karácsony szerint „semmilyen észérv nincs” a bérlettípus megszüntetésére.

Szinte pont a választások előtt tervezik elkaszálni a Budapest-bérletet. A bérlet megszűnése elsősorban az állam tulajdonában lévő eszközöket használó budapestieknek lehet káros, hiszen várhatóan keveseknek fogja megérni, hogy emiatt megye- vagy országbérletet is vegyen.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG