Glasgow-ba érkeztek a vörös öltözékükről nemzetközileg ismert Red Rebellion környezetvédő szervezet tagjai, de a klímatalálkozó helyszínére szervezték a Nagy fejek névre keresztelt megmozdulást is az Oxfam emberi jogi szervezet önkéntesei. Fényképes beszámoló a helyszínről.
Nyomásgyakorlás céljával tüntetnek a klímaaktivisták Glasgow-ban
Látványos utcai demonstrációk, plakátok és politikusálarcok: az ENSZ klímaügyi csúcstalálkozójára több tiltakozó csoport is érkezett. Bár ígéretek és vállalások már az első napokban születettek, számos tüntető elégedetlenségét fejezte ki. Abban bíznak, hogy nyomást tudnak gyakorolni a politikusokra.

1
A Red Rebellion, azaz a vörös lázadás egyik tagja

2
A vörösbe burkolódzó aktivisták az Extinction Rebellion környezetvédő szervezet tagjai. A nemzetközi csoport látványos utcai megmozdulásokkal áll ki olyan globális ügyek mellett, mint a klímaváltozás

3
Az Oxfam emberi jogi szervezet önkéntesei is látványos demonstrációval készültek a glasgow-i klímacsúcsra. Nagy fejek tüntetésükön olyan politikusok bőrébe bújtak, mint Emmanuel Macron francia, Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök

4
Maszkok formájában is megjelent több politikus arca, mint például ezen a Squid Game-témájú tüntetésen. Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ment el a glasgow-i klímacsúcsra; úgy döntött, még élő videohívásban sem jelentkezik be