Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Disszidens belarusz ellenzéki vezető: „Az igazság a mi oldalunkon áll”


Szvjatlana Cihanouszkaja a NATO-csúcs egyik kísérőrendezvényén Vilniusban 2023. július 12-én
Szvjatlana Cihanouszkaja a NATO-csúcs egyik kísérőrendezvényén Vilniusban 2023. július 12-én

A litvániai száműzetésben élő Szvjatlana Cihanouszkaja azt hangoztatta a példátlan tömegtüntetéseket kirobbantó, elcsalt elnökválasztás harmadik évfordulóján, hogy a rezsimnek minden erőszak ellenére sem sikerült megtörnie a belarusz népet.

Az ellenzéki vezető YouTube-ra feltöltött videóüzenetében mindenekelőtt arról beszélt, hogy a 2020. augusztus 9-i szavazás „egy új Belarusz kezdete” lehetett volna, ahol „a másként gondolkodókat nem üldöznék, és nem lennének politikai foglyok”.

Szvjatlana Cihanouszkaja lett az ellenzék fő jelöltje 2020-ban, mivel férjét, Szjarhej Cihanouszkit letartóztatták azután, hogy bejelentette indulását a volt szovjet tagköztársaságot 1994 óta vaskézzel irányító Aljakszandr Lukasenka ellen. Az elcsalt voksolás utáni demonstrációk brutális vérbe fojtása közepette azonban el kellett menekülnie az országból, bár sokak szerint valójában ő nyert.

„Tisztában voltunk vele 2020-ban, hogy az évtizedek óta fennálló rendszerrel, a hatóságokat a nép fölé helyező rezsimmel szállunk szembe. De ettől függetlenül mentünk előre, mert biztosak voltunk abban, hogy az igazság a mi oldalunkon áll” – mondta.

Kijelentette, hogy három évvel később a kormány még mindig azon dolgozik, hogy megfossza az embereket a reménytől, a szeretteiktől, a szabadságtól, a függetlenségtől és a hazától.

Ehhez kapcsolódóan: A hatóságok elárverezték a disszidens belarusz ellenzéki vezető minszki lakását

„Nem számít, mekkora a fájdalom, mindig is hittem magunkban, belaruszokban. Nem tudtak megtörni. A politikai foglyok és családjuk segítésével válaszoltunk az erőszakra, az elnyomásra, a történelmünk és nyelvünk eltörlését célzó kísérletekre pedig azzal, hogy áttértünk a belarusz nyelvre, és könyveket adtunk ki” – sorolta.

Cihanouszkaja kitért az ukrajnai háborúra is. Aláhúzta, hogy Oroszország fel akarja számolni Belarusz szuverenitását, azonban az emberek ennek hatására gerillaakciókba kezdtek, sokan pedig csatlakoztak az ukrán hadsereghez.

Ehhez kapcsolódóan: Lukasenka esetleges halálára is készülne a belarusz ellenzék vezetője

„Minden újabb kihívás megnehezíti, hogy szilárdan tartsuk magunkat. Rajtunk múlik, hogy válasszunk aközött, hogy mindent elveszítünk, amit elértünk az utóbbi három évben, csalódjunk magunkban és nemzetünkben, vagy pedig megőrizzünk minden fontos eredményt, emlékezzünk azokra, akiket elvesztettünk az úton, és menjünk tovább előre” – fogalmazott.

Szvjatlana Cihanouszkaja július elején névtelen üzenetet kapott, amelyben azt írták, hogy ugyancsak kormányellenes aktivista férje életét vesztette a rácsok mögött.

Ehhez kapcsolódóan: Meghalhatott a börtönben egy belarusz ellenzéki vezető

A politikus már március óta nem hallott semmit a férjéről, akit csaknem húsz év szabadságvesztésre ítéltek lázadás szervezésének vádjával.

A jogvédők adatai szerint több mint ezerötszáz politikai fogoly van jelenleg bebörtönözve Belaruszban.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG