A Brassó megyében található, magyarul Szászfehéregyházának nevezett településnek kevesebb mint ötszáz lakosa van, erődtemplomával együtt az UNESCO kulturális világörökségének része.
Egy apró román falu várja Nagy-Britannia új királyát
Károly még hercegként beleszeretett az erdélyi Viscri faluba, 2006-ban ingatlant is vásárolt ott. Most, hogy király lett, a helyiek még jobban várják az új uralkodó látogatását, aki egy alapítványon keresztül felújításokat végeztetett és munkahelyeket teremtett a faluban.

5
Egy kazahsztáni turista fényképezi Károly király birtokának bejáratát szeptember 11-én. A viscriek szerint Károly hatása aprócska falujukra többnyire pozitív volt, például a turizmust is fellendítette

6
Az uralkodó birtokában lévő ház kapuján egy fekete szalagon ez olvasható: „Mély szomorúsággal értesültünk Őfelsége, a királynő haláláról. Gondolataink és imáink most Őfelségével, Károly királlyal és a királyi család tagjaival vannak”

7
Egy, az AFP-nek nyilatkozó helyi férfi szerint Viscri elfeledett falu volt, ám most a kisebb házakat is több mint negyvenezer euróért árulják

8
Egyelőre nem tudni, hogy az új király mikor tér vissza a faluba, de a helyiek arra számítanak, hogy nem kell sokáig várniuk