Kijev egyik toronyházában él egy 36 éves orosz blogger, aki az ukrán főváros többi lakójával együtt éli át a bombázásokat, az áramszüneteket és a fagyot. Segít az időseknek, élelmiszert szállít oda, ahol szükség van rá, és pénzt gyűjt az újjáépítéshez.
„Nálunk legfeljebb napi hét órán át van áram – mondta a 36 éves orosz blogger, aki az ukrán fővárosban, Kijevben él egy emeletes házban. – Soha nem tudjuk, mikor lesz. Ha nincs áram, nincs fűtés és nincs víz. A liftek nem működnek. Egy betondobozban ülsz.”
A blogger – aki a Telegramon Roman Juhnovecként ismert, de oroszországi rokonai miatt kérte, hogy ne közöljék a valódi nevét – 2015-ben költözött Kijevbe egy északnyugat-oroszországi városból, két évvel azután, hogy egy ukrajnai üzleti út során megismerkedett leendő feleségével, Marijával. A házaspár most egy lakóház 24. emeletén él hathetes kislányukkal, Polinával.
Oroszország totális inváziója átalakította az életüket. Arra kényszerítette őket, hogy alaposan átgondoljanak minden kimozdulást a lakásból – különösen attól való félelmükben, hogy a csecsemővel a liftben rekednek.
„Amikor megszólalnak a szirénák, a pincébe kell mennünk, de csak akkor, ha van áram – mondta Juhnovec. – Ha nincs áram, akkor nincs mód arra, hogy időben eljussunk oda. Ezért a légitámadások idején kimegyünk a lift melletti folyosóra. Ott többé-kevésbé biztonságos.”
Október eleje óta Oroszország légicsapásokat hajtott végre Ukrajna elektromos hálózatát és más polgári infrastruktúráját célozva, ami országszerte áram-, víz- és fűtéskimaradásokat okozott. December 16-án Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője barbárnak és háborús bűnnek nevezte a támadásokat, és azt mondta, hogy „minden felelőst számon kell kérni”.
Az ENSZ december 27-i közlése szerint Ukrajnában az orosz támadások legalább 18 ezer civil áldozatot követeltek, bár a tényleges szám minden bizonnyal jóval magasabb.
„A gyűlölet szaga”
Juhnovec a háborús Kijevben töltött életéről blogot vezet Telegramon, világszerte több ezer embernek bepillantást nyújtva Ukrajna megpróbáltatásaiba.
„A kijevi pályaudvaron karácsonyfát állítottak – írta egy december 18-i videóbejegyzésében. – De hogy ne terheljék az elektromos hálózatot, a fényeket generátorral táplálják. Ha szelfit akarsz a fával, pedáloznod kell.”
December 16-án egy rövid videót posztolt egy élelmiszer-bevásárlásról a sötét városban, amelyen azt látni, hogy az emberek gyertyafénynél veszik meg a szükséges dolgokat egy nyirkos aluljáróban.
„Odakint nyirkos hideg van – írta –, és az Oroszország iránti gyűlölet szaga terjeng.”
„Valójában belarusz származású vagyok, de sok éven át Oroszországban éltem” – mondta a blogger a Szabad Európa Északi Valóság című műsorának egy Kijevből készített telefoninterjúban.
„Mit gondolnak most az emberek Ukrajnában az oroszokról? Van egy ukrán szó: ljut, ami valami olyasmit jelent, mint düh, amikor összeszorítod a fogad, miközben a szemeddel követsz egy érkező rakétát, és kivárod a veszélyt, majd elkezdesz tenni bármit, amit tenned kell magadért, a családodért, a győzelemért. Ez a legmegfelelőbb szó.”
„Köszönet a vendégszeretetért”
Néhány nappal Moszkva február 24-i masszív ukrajnai inváziójának kezdete után Juhnovec és családja elkezdte keresni a segítségnyújtás lehetőségeit. Néhány barátjával együtt ételt kezdett készíteni a mozdonyvezetők és a kitelepített emberek számára. Marija és kollégái az utazási irodából, ahol dolgozik, megszervezték, hogy kisgyermekes családokat evakuáljanak a fővárosból. Ez idő tájt tudta meg a házaspár, hogy Marija terhes.
„Márciusban tüzérségi támadás volt Kijev külvárosa ellen – emlékezett vissza Juhnovec. – Félelmetes volt. Sokáig nem mondtuk el a szüleinknek, hogy ne aggódjanak. Minden lehetőséget megvitattunk. Természetesen jobban örültem volna, ha Mása az anyjával és a kisbabával együtt elmegy, de Mása kategorikusan elutasította, hogy elmenjen nélkülem. Én pedig nem mehettem el – az árulás lett volna. Úgy gondoltam, hasznos lehetek.”
Március végén az oroszok váratlan ellenállásba ütközve kivonultak a Kijevtől északra fekvő megszállt területekről. Néhány héttel később, amint viszonylag biztonságos lett a helyzet – mondta a blogger –, ő és barátai a területre utaztak, hogy segítséget nyújtsanak azoknak az időseknek és fogyatékosoknak, akik nem tudtak elmenekülni a támadás elől, és akiknek még mindig nem volt hová menniük.
„Mindenféle terv nélkül mentünk oda – írta blogján április 22-én. – Csak embereket kerestünk az elhagyatott és lerombolt faluban. Az egyik házban találtunk egy idős házaspárt, amelynek kerítésére a távozó oroszok ezt festették: Köszönjük a vendégszeretetet.”
A Szabad Európának nyilatkozva Juhnovec felidézte azokat a korai látogatásokat, amikor „az emberek zombiként bolyongtak” a lerombolt utcákon, és történeteket mesélt arról, hogy az orosz megszállás alatt az embereket arra kényszerítették, hogy húszan-harmincan éljenek egy házban, és nem mehettek el.
Barátaival rendszeresen kezdett járni a kistelepülésekre, ahol segítettek az ott élő több tucat, többnyire idős embernek. Blogjában arról írt, hogyan osztottak élelmiszert, miközben a horizonton a tüzérség fénye villogott, és az ágyúk dübörgése hallatszott, és hogyan segítettek egy száz év körülinek tűnő asszonynak betömni az árkokat, amelyeket az oroszok ástak a kertjében. A csoport a projekt kezdete óta több mint ezer zsák élelmiszert osztott szét.
Eleinte, mondta, az emberek fogták az élelmiszert, és hazamentek, de fokozatosan elkezdtek megnyílni.
„Az utazásaink olyanok voltak számukra, mint egy terápia – mondta. – Nem az élelmiszer voltak a lényeg – vártak ránk.”
Néhány nő szerény ajándékot készített jótevőinek. Egyikük „süteményt sütött, hogy legyen mit csinálni” – mondta. „Ez adott valami okot arra, hogy folytassa.”
„A magányos emberek számára a legfontosabb a társaság” – tette hozzá.
Az önkéntességről szóló blogbejegyzések a világ minden tájáról emberek tucatjait késztették arra, hogy néhány dollártól néhány ezerig terjedő adománnyal segítsenek. A hozzájárulásoknak köszönhetően a csoport tűzifát tudott biztosítani, valamint sérült tetőket és ablakokat tudott kicserélni.
Amikor a blogger márciusban egy Kátya nevű nyugdíjas nyomorúságos helyzetéről írt, akinek a háza összeomlott, egy mexikói nő - aki a februári invázió után lemondott orosz tiszteletbeli konzuli posztjáról – több ezer dollárral járult hozzá a javítások finanszírozásához.
A támogatók többsége orosz, néhányan Oroszországon belülről, néhányan pedig külföldről, mondta Juhnovec.
„Nem vagyok meglepve – mondta. – Szinte mindennap hálás megjegyzéseket hagynak, megköszönve, hogy legalább valamit tudnak segíteni, mert most nincs biztonságos módja annak, hogy Oroszországból segítsenek Ukrajnának. Az emberek keresik a módját, hogyan tehetnék meg.”
