Hogyan lehet egy diktatúrában demokratikus modellt kialakítani egy pszichiátriai osztályon, egyenrangú kapcsolatot orvos és páciens között, a páciensek erős beleszólását az osztály működésébe? Erről is beszélt a Szelfiben dr. Gerevich József pszichiáter, neurológus, író.
Ha valakit olyan sok és a művészetekkel olyan magas szinten foglalkozó ember vesz körül gyermekkorában, mint Gerevich Józsefet, szinte törvényszerű, hogy ő is ebbe az irányba indul el.
Szülei elismert művészettörténészek voltak, ahogy egyik nagybátyja is, de jutott a családnak olimpikon és matematikus is. Őt magát egyszerre vonzotta a színház és a gyógyítás. Végül az utóbbit választotta, de megtalálta a módját annak, hogy pszichiáterként is hű maradjon a művészethez, sőt a terápia részévé, a gyógyítás eszközévé tegye.
Korábbi interjúnk Gerevich professzorral: Több művész a pszichiátriáról indult el a világkarrier felé
A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kezdett el drog- és alkoholfüggőkkel foglalkozni. Miután nyilvánvalóvá vált számára, hogy a pszichiátriai klinika hagyományos pszichiátriai osztálya nem alkalmas arra, hogy segítsenek ezeknek a pácienseknek, új utakat keresett. Szakmai műhelyeket hozott létre, önismereti csoportokat szervezett, bevonva népművelőket, szociológusokat, a korszak új képzőművészeti és zenei törekvéseinek képviselőit.
Gerevich József nyitott kapukban gondolkodva képzelte el a pszichiátriát, nem zárt falak között. Ennek szellemében alakította ki ő és Zseni Annamária a Kulich Gyula téri (ma Kálvária tér) Nappali Szanatóriumban a művészetterápiás osztályt. Céljuk egy demokratikus modell kialakítása a pszichiátriai osztályokon az ország diktatórikus viszonyai között.
A Gerevich professzorral készített podcastot itt hallgathatja meg:
