Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nem örültek a helyiek, mégsem lesz gyermekotthon Velemben


Ebben az épületben lett volna a gyermekotthon
Ebben az épületben lett volna a gyermekotthon

Korábban komoly tiltakozás indult a Vas megyei Velemben, amikor kiderült, hogy beilleszkedési zavaros fiatalokat költöztettek volna a településre. Tavalyelőtt közmeghallgatást tartottak a gyermekotthonról, jelen voltak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársai is. A fórumon a lakók arra kérték a képviselő-testületet, hogy utasítsák el a főigazgatóság kérését. Ezt meg is tették a képviselők. Idén, március 15. után robbant a hír, hogy mégiscsak gyermekotthon lesz a kiválasztott épületben.

„Ez az az épület, ott fent az erdőben” – mutatta Velem határában a domboldalon a házat Rába Ákos helyi lakos. Az épület impozáns látványt nyújt még úgy is, hogy az útról csak egy része látható. Beljebb nem mehetünk, kerítés állja utunkat, és amúgy is, az már magánterületnek számít.

Ez az út vezet az épülethez
Ez az út vezet az épülethez

Az ingatlan tulajdonosa az állam, de kezelője a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a vagyonkezelői jogot pár évvel korábban kapta meg a szervezet.

Békés terület, a kilátás is magával ragadó, ez az Alpokalja, a Kőszegi-hegység. Velem település turisztikai vonzerejét éppen ezen adottságok jelentik, és többek között az, hogy itt lakott évtizedekig Törőcsik Mari, akiről hamarosan utcát is elneveznek .

Magával ragadó a kilátás
Magával ragadó a kilátás

Bomba a békés idillbe

2021 októberében az állami Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kérelmet nyújtott be a velemi képviselő-testülethez, hogy a szóban forgó ingatlant nyilvánítsák kiemelt fejlesztési területté a településrendezési tervben. Kiderült, hogy a kőszegi gyermekotthonból magatartás- és beilleszkedési zavaros, állami gondozásban lévő, 12 és 21 év közti lányokat akarnak ide költöztetni egy húszfős otthonba.

Azonnal komoly tiltakozás indult a faluban a terv ellen, de Rába Ákos azt mondja, nem a gyerekek ellen volt kifogásuk a velemieknek. A helyiek tudják, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekeknek is kell hely, ők inkább a látogató hozzátartozók, a megnövekedő forgalom miatt aggódtak.

Elkezdték a terület rendbetételét
Elkezdték a terület rendbetételét

Az ingatlanhoz egy szűk, kanyargós, meredek utca vezet, kérdés, hogy buszokkal, teherautókkal hogyan lehetne itt közlekedni. Márpedig a gyerekeket iskolába kell vinni, az otthont pedig el kell látni.

Úgy tűnt, a lakók győztek, aztán mégsem

2021. november 9-én közmeghallgatást tartottak a faluban a gyermekotthonról, jelen voltak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársai is, de nem sikerült meggyőzniük a velemieket. Így kijelentették, hogy elfogadják a falu döntését. A közmeghallgatás jegyzőkönyve itt elérhető.

A fórumon a lakók arra kérték a képviselő-testületet, hogy utasítsák el a főigazgatóság kérését. A november 30-i ülésen ezt meg is tették a képviselők, és úgy tűnt, a lakók felháborodása eredményes volt.

A tervezett gyermekotthon helyszíne
A tervezett gyermekotthon helyszíne

Idén március 15. után robbant a hír, hogy mégis lesz gyermekotthon a velemi épületben. Ráadásul a jogszabályok változása miatt most már a helyi képviselő-testület hozzájárulása sem kell.

A lakosok megint felháborodtak, Rába Ákos szerint a képviselőik sem tudtak a döntésről, így az volt az érzésük, hogy gyorsan, a fejük felett átnyúlva akarják elintézni a dolgot. Az ingatlant el is kezdték rendbe tenni, megnyírták a bokrokat, levágták a zavaró faágakat.

Váratlan döntés

Március 22-én délelőtt Velemben jártunk, a helyiek akkor még úgy tudták, hogy lesz gyermekotthon a településen. Visszatérve a szerkesztőségbe levelet írtunk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak az ügyben. Másnap délelőtt tudtuk meg, hogy a főigazgatóság előző este közölte Velem önkormányzatával, hogy mégis lemondanak a gyermekotthon tervéről.

Rába Ákos is megerősítette ezt telefonon. Nem hivatalos információk szerint a kőszegi közös önkormányzati hivatalban léptek fel az állami tervek ellen. Arról, hogy egy nap alatt mi történhetett a háttérben, nem tudunk részleteket, továbbra is várjuk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tájékoztatását az ügyben.

A helyiek azt mondják, nem a gyerekektől, hanem a látogatóktól és a megnövekedett forgalomtól tartottak
A helyiek azt mondják, nem a gyerekektől, hanem a látogatóktól és a megnövekedett forgalomtól tartottak

Rába Ákos az mondta, a helyiek örülnek a hírnek, de továbbra is aggódnak, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy Velemben végleg megtiltsák gyermekotthon létesítését. Információink szerint a képviselő-testület is arra készül, hogy önkormányzati határozatot hoznak erről.

Szilágyi József írása.
  • 16x9 Image

    Nyugat.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Nyugat.hu Szombathely és Vas megye híreit, eseményeit követi. 

XS
SM
MD
LG