Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Éjjel-nappal temetik őket” – Wagner-zsoldosok sírjai tűnnek fel Oroszország-szerte


A bakuszkajai temetőben nemrégiben tett kirándulás során frissen ásott sírok sorait, valamint a hamvasztott maradványok elhelyezésére szolgáló, újonnan emelt falakat lehetett látni
A bakuszkajai temetőben nemrégiben tett kirándulás során frissen ásott sírok sorait, valamint a hamvasztott maradványok elhelyezésére szolgáló, újonnan emelt falakat lehetett látni

Napról napra bővül a megölt Wagner-harcosok holttestének eltemetésére szolgáló speciális temető, mivel a zsoldoscég továbbra is súlyos veszteségeket szenved el Ukrajnában.

A délnyugat-oroszországi Bakuszkaja faluban naponta temetik el egy erre a célra kijelölt temetőben a hírhedt Wagner magánzsoldoscég harcosait. A temető folyamatosan bővül, rávilágítva arra, hogy a cég egyre nagyobb áldozatokat szenved el Ukrajnában.

Interjúk, videófelvételek és a Szabad Európa orosz szolgálata regionális hírportálja, az Északi Realitások tudósítója által tett látogatás alapján több mint háromszáz harcost temettek el a helyszínen Oroszország 2022. februári ukrajnai inváziójának kezdete óta. A temető kiterjedése az elmúlt hónapokban nőtt legjobban. Ez a növekedés egybeesett a kelet-ukrajnai véres és költséges orosz offenzívával, amelyben kulcsszerepet játszott a zsoldoscsoport.

A Wagner félkatonai magáncég mintegy ötvenezer harcosa tartózkodik vélhetően Ukrajnában, az amerikai kormány becslése szerint a csoport több mint tízezer embert vesztett, miközben a reguláris orosz hadsereg oldalán harcolt. A zsoldosok egyre nagyobb többsége elítélt rab, akiket azzal toboroztak a háborúba, hogy egy sikeresen leszolgált időszak után amnesztiát kapnak, és elengedik a büntetésüket. (A Wagner a héten közölte, hogy nem toboroz tovább a börtönökben.)

Az Oroszország rácsok mögött nevű orosz érdekvédelmi csoport úgy véli, hogy eddig akár negyvenezer foglyot is toborozhattak a csoport számára, az amerikai kormány becslései szerint a Wagner zsoldosainak kilencven százaléka volt rab.

Egy nemrég a bakuszkajai temetőben tett kirándulás során frissen ásott sírok sorait lehetett látni, valamint újonnan készült falakat, amelyek a hamvasztott maradványok elhelyezésére szolgálnak. Sok sírban harci kitüntetések, valamint virágok és koszorúk vannak. Míg a túlnyomó többségén ortodox kereszt, másokon iszlám félhold látható.

A temetőben szinte naponta tűnnek fel frissen ásott sírok
A temetőben szinte naponta tűnnek fel frissen ásott sírok

A gyász külső jelei ellenére a helyiek azt mondják, hogy nem láttak szervezett gyászszertartást.

„Naponta tizenhat gödröt ásnak a temetőben (…) Éjjel-nappal temetik őket – mondta Andrej, egy bakuszkajai lakos, akinek vezetéknevét a Szabad Európa nem hozta nyilvánosságra. – Nem volt hová temetni őket a faluban vagy a szomszédos területeken, ezért a Wagner-harcosok külön temetőt kaptak.”

A Szabad Európa elemzése, amelyet az elhunytak nevének és születési dátumának online bírósági adatbázisokkal való összevetésével végeztek, azt is megállapította, hogy a temetőben elhantoltak túlnyomó többségét erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el.

Az Észak-Kaukázusban található oroszországi Krasznodar régióban a Wagner-harcosok számára készült különleges kápolna is a közelben van. A temető nem messze van Molkintól, egy olyan falutól, ahol a Wagner által működtetett kiképzőlétesítmény található, amelyet Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha vezet. Prigozsint már régóta „Putyin séfjeként” emlegetik, mivel cégei jövedelmező cateringszerződéseket kaptak a Kreml rendezvényeire, amelyeken gyakran részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Egy magas kerítés mögött rejtőzik a speciális kápolna a Wagner-harcosok számára
Egy magas kerítés mögött rejtőzik a speciális kápolna a Wagner-harcosok számára

„A halál zászlóaljai”

A temető hónapok óta egyre több találgatás tárgya, de létezését először decemberben erősítette meg Vitalij Votanovszkij helyi aktivista és az orosz légierő volt tisztje. Egyre növekvő méretét különböző, az interneten keringő videókon, valamint műholdfelvételeken mutatták be.

A temetőről szóló nyilvános beszámolók nyomán Prigozsin még a helyszínre is ellátogatott. Azóta Telegram-csatornáján videókat tett közzé, amelyeken ő maga helyez el virágot a sírokon.

Oroszország ukrajnai inváziója után Prigozsin és a Wagner irányt váltott és szélesebb nyilvános jelenlétet vállalt. A hivatalosan az orosz katonai parancsnoki láncon kívül álló Wagner korábban egy árnyékszervezet volt, amellyel mind Prigozsin, mind a Kreml tagadta a kapcsolatát. A csoport igyekezett nem kelteni feltűnést, külföldön tevékenykedett, olyan országokban, mint Szíria, Líbia és a Közép-afrikai Köztársaság, ahol hatékony – és brutális – erőként szerzett hírnevet.

A csoport 2022 februárja óta egyre nagyobb hírnévre tett szert és fontos szerepet játszott az orosz katonai sikerekben, például az olyan ukrán városok, mint Mariupol elfoglalásában. A Wagner arról is ismertté vált, hogy kockázatos frontális gyalogsági támadásokat hajt végre, amelyeket az ukrán csapatok írtak le olyan keleti városokért folytatott harcok során, mint Szoledár vagy Bahmut.

A temetőről hónapokig folyt a találgatás. Létezését először decemberben Vitalij Votanovszkij helyi aktivista, az orosz légierő volt tisztje erősítette meg
A temetőről hónapokig folyt a találgatás. Létezését először decemberben Vitalij Votanovszkij helyi aktivista, az orosz légierő volt tisztje erősítette meg

E taktikák miatt Igor Girkin nyugalmazott orosz tiszt, aki az orosz háborús erőfeszítések kritikusává vált, a közelmúltban a halál zászlóaljainak nevezte a Wagner-egységeket. A nacionalista Girkin – aki néha Igor „Sztrelkov” néven fut – aktívan részt vett a 2014-ben kirobbant donbászi harcokban. Korábbi háborús tevékenysége miatt Ukrajnában potenciális háborús bűnökkel vádolják, és kapcsolatba hozták a Malaysian Airlines 17-es járatának lelövésével.

A Wagner új arca

A bakuszkajai temetőben eltemetett legfiatalabb zsoldos mindössze 18 éves volt, amikor megölték, a harcosok többsége 35 és 50 év közötti.

Bár koruk változó, sokuknak hasonló, erőszakos bűnözői múltja van, ami miatt csatlakoztak a Wagnerhez, hogy elkerüljék a gyilkosságtól kezdve a lopáson át a nemi erőszakig terjedő bűncselekményért kiszabott hosszú börtönbüntetést.

Szergej Marinkót, akit a temetőben helyeztek végső nyugalomra, öt év börtöntelepre ítélték, mert hátba szúrta egy ismerősét
Szergej Marinkót, akit a temetőben helyeztek végső nyugalomra, öt év börtöntelepre ítélték, mert hátba szúrta egy ismerősét

A 2020-as bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a temetőben eltemetett 46 éves szentpétervári Szergej Marinkót öt év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert egy részeg verekedés során hátba szúrta egy ismerősét.

A közelmúltban eltemetettek között van Filaret Gamurjak, egy 47 éves, moldovai születésű férfi, akit tíz évre ítéltek gyilkosságért és több ember meggyilkolásának kísérletéért. A bírósági iratok szerint tíz alkalommal szúrt meg egy nőt.

Alekszandr Korhalevet, akit a sírfelirat szerint január 14-én Ukrajnában öltek meg, tizenkét év börtönbüntetésre ítélték édesanyja meggyilkolásáért. Az ügy aktája szerint a férfi azért szúrta le anyját, mert nem volt hajlandó odaadni neki a nyugdíját, hogy cigarettát tudjon venni magának. Az aktában az áll, hogy a késelés után a férfi elment inni, és amikor visszatért, édesanyját még mindig eszméleténél, vértócsában fekve találta, de nem volt hajlandó mentőt hívni.

Míg sok erőszakos bűnözői múlttal rendelkező rabot a bakuszkajai speciális temetőben temetnek el, addig mások esetei vitát váltanak ki, amikor ukrajnai haláluk után visszakerülnek szülővárosukba.

Wagner-harcosok Szoledárban januárban
Wagner-harcosok Szoledárban januárban

Az egyik ilyen eset nemrég történt a délkelet-szibériai Csitától mintegy háromszáz kilométerre északkeletre fekvő Zsireken faluban.

Nikita Kaszatkint, egy 23 éves zsirekeni lakost, aki büntetése enyhítésének reményében csatlakozott a Wagnerhez, hazahozták eltemetni, miután Ukrajnában harc közben megölték.

A Szabad Európa Szibériai Valóság szerkesztősége által megszerzett jogi dokumentumok szerint Kaszatkint 2020-ban tíz év börtönbüntetésre ítélték egy helyi nő meggyilkolásáért, de úgy vélik, hogy 2022-ben csatlakozott a Wagnerhez, miután csak két évet töltött le büntetéséből.

A kis falu nehéz története miatt sok lakos ellenzi, hogy Kaszatkin rendes katonatemetést kapjon a helyi közösségi házban. A helyi lakosok egy frakciója azonban lobbizni kezdett Zsireken polgármesterénél, hogy erőszakos múltja ellenére szervezzenek szertartást.

A helyiek a Szibériai Valóság tudósítójának elmondták, hogy az ügy megosztotta a falut, és törést hozott létre abban a kérdésben, hogy miként tekintsenek az Ukrajnában Oroszország nevében harcoló Wagner-zsoldosokra, tekintettel bűnügyi múltjukra.

„A gyilkosság két-három évvel ezelőtt történt, az emberek még emlékeznek rá – nyilatkozta Aljona Kogodejeva, Zsireken polgármestere. – Sokan fel vannak háborodva, vannak, akik azt kérdik: Most már gyilkosokból is hőst csinálunk?”

Az elmúlt hónapokban Oroszország-szerte történtek hasonlók. Az egyik januári eset kapcsán maga Prigozsin is a közösségi médiában volt kénytelen megnyilvánulni, miután egy lopásért büntetését töltő Wagner-harcost Ukrajnában megöltek, és szüleinek megtagadták a temetést szülővárosában, Kamiszlovban, ahová visszahozták a holttestét.

„Sajnos nem voltam tudatában annak, hogy a polgármesteri hivatal úgy döntött, hogy ilyen módon mutatja meg a kegyetlenségét – írta Prigozsin a Concord nevű cégének Vkontakte-oldalán közzétett nyilatkozatában. – El fogunk bánni ezzel a söpredékkel, és megpróbáljuk az orruknál fogva elrángatni a gyerekeiket, hogy részt vegyenek Ukrajnában a harcban.”

Szöveg: Reid Standish Jekatyerina Barkalova és a Szabad Európa Siberia.Realities tudósítása alapján.
XS
SM
MD
LG