Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

El kell vetni a szuverenitástörvényt – üzeni Strasbourgból az emberi jogi biztos


Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa egy szarajevói médiakonferencián 2019. december 6-án
Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa egy szarajevói médiakonferencián 2019. december 6-án

A tervezett Szuverenitásvédelmi Hivatal ellenőrzését fegyverként lehetne alkalmazni bárki ellen, aki ellenfélnek tekinthető például „a demokratikus vita befolyásolására irányuló tevékenység” miatt – közölte az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Dunja Mijatović ezért felszólította az Országgyűlést, hogy vesse el a „nemzeti szuverenitás védelmére” vonatkozó csomagot.

Az emberi jogi biztos 2023. november 27-én kiadott közleménye szerint „az a javaslat, hogy Magyarországon hozzanak létre egy szuverenitásvédelmi hivatalt, amely széles körű hatáskörrel rendelkezne, hogy kivizsgáljon minden olyan szervezetet vagy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy külföldi érdekeket szolgál vagy a nemzeti szuverenitást fenyegeti, jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve, ezért el kell vetni”.

Ehhez kapcsolódóan: A párt ökle bárkire lesújthat – a Fidesz szuverenitásvédelmi törvényjavaslata

Dunja Mijatović szerint a köztársasági elnök által a miniszterelnök javaslatára kinevezett hivatali elnök korlátlan hatáskörrel rendelkezne arra, hogy bárkitől érzékeny adatokat és magáninformációkat kérjen felügyelet és jogorvoslat nélkül. A parlament elé terjesztett törvénycsomag, valamint a kormány javaslata az új hivatal Alaptörvénybe illesztésére „olyan homályos, hogy a javasolt hivatal invazív ellenőrzése fegyverként alkalmazható lenne bárki ellen, aki ellenfélnek tekinthető például »a demokratikus vita befolyásolására irányuló tevékenység« miatt”.

Önkényesen korlátozzák a civilek munkáját

Az emberi jogi biztos mostani közleményében emlékeztet rá: korábban figyelmeztette már Magyarországot olyan lépések miatt, amelyekkel önkényesen korlátozzák a nem kormányzati emberi jogi szervezetek és jogvédők nélkülözhetetlen munkáját az országban. „Aggodalmamnak adtam hangot a végrehajtó hatalom túlkapása és az arra irányuló erőfeszítések miatt is” – fogalmazott.

Ehhez kapcsolódóan: Kvíz: Szuverenitásvédelem magyar módra

A biztos úgy látja, hogy a magyar törvénytervezet messzemenő következményekkel járhat az emberi jogokra, a demokráciára és a jogállamiságra, ezért átfogó vizsgálatnak és érdemi konzultációnak kell alávetni, mielőtt a parlament elé kerülne.

„Felszólítom a magyar parlamentet, hogy tegye félre ezeket a javaslatokat, és használja fel jogalkotási és felügyeleti jogkörét az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelmére, összhangban az európai egyezménnyel és az Európa Tanács alapvető értékeivel” – üzente Mijatović.

  • 16x9 Image

    Horn Gabriella

    Horn Gabriella a Szabad Európa rovatvezetője. Több mint húsz éve újságíróként dolgozik. Cikkei az online és a nyomtatott sajtóban jelentek meg, televíziós riporter is volt. Az alapítás óta szerzője volt az atlatszo.hu oknyomozó portálnak, az elmúlt években a lap munkatársa volt. Több nemzetközi újságíróprojektben segítette a határokon átívelő korrupciós ügyek, hatalmi visszaélések feltárását. ​A hortobágyi földmutyiról szóló riportjáért Hégető Honorka-díjat és Telenor-különdíjat kapott munkatársával közösen, egy másik írásáért pedig a Soma-díj zsűrije részesítette elismerésben. 

XS
SM
MD
LG