Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elbocsátások a Magyar Államkincstárnál, több száz alkalmazottat érint


Az egyeztetésen a kormány képviselői azzal érveltek, hogy a versenyszférában nagy a munkaerőhiány, így biztosan mindenki el tud majd helyezkedni
Az egyeztetésen a kormány képviselői azzal érveltek, hogy a versenyszférában nagy a munkaerőhiány, így biztosan mindenki el tud majd helyezkedni

661 munkavállalót építettek le a Magyar Államkincstárnál, az érintettek semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptak – értesült a HVG. A szakszervezet elnöke szerint a kormány egyik napról a másikra küld el munkavállalókat, akik gyakran csak az Ügyfélkapun keresztül értesülnek arról, hogy megszűnik az állásuk.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a portálnak elmondta, hogy a közszférában korábban végrehajtott leépítéseknél bizottságot állítottak fel, hogy segítsék a kirúgottak elhelyezkedését, átképzését. Ezt most csak a szakszervezet figyelmeztetése után tették meg.

Mint mondta, az egyeztetésen a kormány képviselői azzal érveltek, hogy a versenyszférában nagy a munkaerőhiány, így biztosan mindenki el tud majd helyezkedni.

A cikk szerint nem látszik, hogy a leépítés megteremti-e a központi közigazgatásban beígért béremelések fedezetét, mert nem tudni, hogy a kormány beöltött vagy beöltetlen álláshelyeket szüntet meg.

A 24.hu egy nappal korábban írt arról, hogy az állami Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-nél kétkörös leépítést hajtanak végre, mert továbbra sem érkeznek uniós pénzek Magyarországra. A cégnél, amelynek tulajdonosi jogait a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozó Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. gyakorolja, tavaly tavasszal még 180-nál többen dolgoztak, mára nagyjából 120 alkalmazott van, és a május végi bejelentés szerint a megmaradt munkavállalók legkevesebb felét elküldik.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG