Petro Andriuscsenko polgármesteri tanácsadó orosz adatokra hivatkozva azt írta Telegram-csatornáján, hogy aznap, május 12-én mindössze 9610 lakos kapott élelmet. „Azt hiszem, ez elég egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy van-e elég élelmiszer a városban, és hogy a megszállók biztosítanak-e élelmet a lakosságnak” – mondta.
Ha Oroszország meg tudja tartani Mariupol ellenőrzését, azzal szárazföldi folyosót szerezne a Krím és a Moszkva által támogatott szakadárok között a kelet-ukrajnai Donbász régióban.
Mariupol: Élet a megszállt város romjai között

1
Egy templom keresztje a folyamatosan lőtt Azovstal acélművel a háttérben május 10-én

2
Egy helyi férfi üldögél az udvaron május 12-én. A 0629.com.ua ukrán híroldal május 12-én arról számolt be, hogy Oroszország a tiszta víz hiánya és a rossz higiéniai körülmények miatt kolerajárvány kitörésére számít Mariupolban

3
A helyi, szeparatisták által ellenőrzött kormány alkalmazottai takarítják el a törmeléket a mariupoli színházból május 12-én. Az AP vizsgálata szerint hatszáz civil halt meg, amikor Oroszország támadást mért a több mint ezer ember számára menedékül szolgáló épületre

4
Munkások takarítják el a törmeléket az egyik lakónegyed romjainál május 12-én