Életképek az ukrajnai Szumi régióból, amelyhez egyre közelebb jutnak az orosz csapatok
Az Oroszországgal határos ukrajnai Szumi régió volt a kiinduló pontja a tavalyi ukrán támadásnak Kurszk ellen. Az ellentámadásba lendülő orosz csapatok azóta előre nyomultak Szumi városa felé. Útközben több falut is elfoglaltak, a civil lakosság pedig menekül.

1
A régió központját, Szumit, a harcok kezdete előtt mintegy 260 ezer ember lakta. A város mindössze 40 kilométerre fekszik az orosz határtól

2
Az elmúlt három és fél évben sokan távoztak innen is, de így is számos család él még a háború jeleit viselő épületek között

3
Több fontos szerepet betöltő ukrán egység is a város közelében harcol. Ezen a fotón a 225. önálló rohamezred drón zászlóaljának egyik katonája mikroszkóp segítségével forrasztja egy drón mikroprocesszorát

4
A helyközi járat éppen a Szumi melletti Szteckivka buszmegállójába érkezett. Az egyik utas elmondta: összecsomagolt arra az esetre, ha az orosz katonák elérnék a települést, ahonnan a háború előtti 5500 fős lakosság nagy része mára elmenekült