Itthon 1990-ben tartották meg először a Föld napját. Már akkor felhívták a szakértők a figyelmet a légszennyezésre, a csökkenő vízkészletekre, arra, hogy cselekednünk kell, nem csak a Föld napján. Azóta hangzik el itthon is David Brower címben idézett mondása – legalább évente egyszer, a Föld napján. Arra most nem kerestük a választ, hogy mi változott ez alatt a 34 év alatt, helyette álljon itt egy rövid képgaléria a kezdetekről.
Már akkor is azt mondták, hogy a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön
![„A vasárnapi Föld napja rendezvénysorozatot megelőzően pénteken délutánra a Fidesz tüntetést hirdetett meg Budapesten a gépkocsik légszennyezése elleni tiltakozásul a Mártírok útja Mechwart térnél lévő részére. Néhány percre leállt a forgalom, s a mintegy 100 érdeklődő előtt az út közepén diákok hangosbeszélőn felhívást tettek közzé. Ebben kifejezték, hogy az eddigi vizsgálatok szerint a Mártírok útja környékén – főként a gyerekeknél – igen magas a gépkocsik kipufogógázából adódó ólomterhelés” – részlet a Népszava 1990. április 23-i számából. A kép 1994. április 22-én készült, amikor a Fidesz tagjai plakátot festettek a Föld napja alkalmából. (Népszava Sajtófotók, 1994. április 22.) Ironikus módon később pont a Fidesz szüntette meg az önálló környezetvédelmi tárcát: a negyedik után az ötödik Orbán-kormányban sem kapott saját minisztériumot a környezetvédelem](https://gdb.rferl.org/01000000-0a00-0242-9d42-08dc62a72591_cx0_cy5_cw0_w1024_q10_r1_s.jpg)
1
„A vasárnapi Föld napja rendezvénysorozatot megelőzően pénteken délutánra a Fidesz tüntetést hirdetett meg Budapesten a gépkocsik légszennyezése elleni tiltakozásul a Mártírok útja Mechwart térnél lévő részére. Néhány percre leállt a forgalom, s a mintegy 100 érdeklődő előtt az út közepén diákok hangosbeszélőn felhívást tettek közzé. Ebben kifejezték, hogy az eddigi vizsgálatok szerint a Mártírok útja környékén – főként a gyerekeknél – igen magas a gépkocsik kipufogógázából adódó ólomterhelés” – részlet a Népszava 1990. április 23-i számából. A kép 1994. április 22-én készült, amikor a Fidesz tagjai plakátot festettek a Föld napja alkalmából. (Népszava Sajtófotók, 1994. április 22.) Ironikus módon később pont a Fidesz szüntette meg az önálló környezetvédelmi tárcát: a negyedik után az ötödik Orbán-kormányban sem kapott saját minisztériumot a környezetvédelem
![„Az eredeti ötlet 20 évvel ezelőtt született. Denis Hayes végzős joghallgató kezdeményezése megmozgatta az amerikaiakat, az 1970. április 22-én megrendezett Earth Day kézzelfogható változásokat eredményezett, szigorú környezetvédelmi törvények születtek” – írták a Beszélő 1990. április 14-i számában a Föld napja kapcsán. 1990. április 22., az első magyar Föld napja eseményeinek résztvevői, középen Jack Vallentyne kanadai biokémikus](https://gdb.rferl.org/01000000-0aff-0242-3686-08dc62a5e8ba_cx0_cy1_cw0_w1024_q10_r1_s.jpg)
2
„Az eredeti ötlet 20 évvel ezelőtt született. Denis Hayes végzős joghallgató kezdeményezése megmozgatta az amerikaiakat, az 1970. április 22-én megrendezett Earth Day kézzelfogható változásokat eredményezett, szigorú környezetvédelmi törvények születtek” – írták a Beszélő 1990. április 14-i számában a Föld napja kapcsán.
1990. április 22., az első magyar Föld napja eseményeinek résztvevői, középen Jack Vallentyne kanadai biokémikus
1990. április 22., az első magyar Föld napja eseményeinek résztvevői, középen Jack Vallentyne kanadai biokémikus
![Békéscsabai papírgyűjtés a Föld napja környezetvédelmi megmozdulás alkalmával](https://gdb.rferl.org/01000000-0aff-0242-d9ce-08dc62a59f41_cx0_cy2_cw0_w1024_q10_r1_s.jpg)
3
Békéscsabai papírgyűjtés a Föld napja környezetvédelmi megmozdulás alkalmával
![„A Keleti pályaudvar érkezési oldalán találkoznak a levegőszennyezés elleni tiltakozó felvonulás kerékpáros és gyalogos résztvevői. A Március 15. térre érve lefekszenek a földre, így emlékeztetnek azokra a tízezrekre, akik Magyarországon a környezetszennyezés következtében halnak meg” – ez volt az egyik program az 1990. április 22-én itthon először megrendezett Föld napján.](https://gdb.rferl.org/01000000-0aff-0242-ca1d-08dc62a392e8_cx0_cy4_cw0_w1024_q10_r1_s.jpg)
4
„A Keleti pályaudvar érkezési oldalán találkoznak a levegőszennyezés elleni tiltakozó felvonulás kerékpáros és gyalogos résztvevői. A Március 15. térre érve lefekszenek a földre, így emlékeztetnek azokra a tízezrekre, akik Magyarországon a környezetszennyezés következtében halnak meg” – ez volt az egyik program az 1990. április 22-én itthon először megrendezett Föld napján.