Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

ENSZ-jelentés: Oroszország civilek százait vette őrizetbe a háború kezdete óta


Matilda Bogner, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelőmissziójának vezetője
Matilda Bogner, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelőmissziójának vezetője

A világszervezet ukrajnai emberi jogi megfigyelőmissziója arról számolt be, hogy az orosz hatóságok már több mint nyolcszáz civil személyt letartóztattak, közülük hetvenhetet ki is végeztek.

Az ENSZ mintegy hetven, büntetés-végrehajtási intézetekben tett látogatásra és ezer interjúra alapozta friss helyzetértékelését, amely szerint Ukrajna is több esetben megsérthette a nemzetközi jogot civilek önkényes fogva tartásával, azonban jóval kisebb léptékben, mint Oroszország.

„Több mint kilencszáz esetben regisztráltuk polgári személyek önkényes őrizetbe vételét, idősek és gyerekek is vannak köztük” – mondta online sajtótájékoztatóján Matilda Bogner, a misszió vezetője.

„Ezek túlnyomó többségét az Orosz Föderáció követte el” – tette hozzá.

A tisztségviselő leszögezte, hogy az orosz hatóságok által végrehajtott kivégzések háborús bűntettnek számítanak. Ilyen incidensekről nem érkezett jelentés az ukrán oldalról.

Ehhez kapcsolódóan: Az ukrajnai orosz agresszió több ezer újabb civil áldozatáról adott ki jelentést az ENSZ jogvédő hivatala

Miközben Oroszország dokumentáltan 864 civilt tart fogva, mindössze 178 esetben volt megismerhető az ügy részleteiben. Az érintettek több mint kilencven százalékát megkínozták, érkeztek jelentések vízbe fojtás imitálásáról (waterboarding), elektrosokk alkalmazásáról és hőkamrába zárásról is.

Ehhez kapcsolódóan: „Szorongás, depresszió, rémálmok”: segítség a háborús szexuális erőszak ukrán áldozatainak

Az ENSZ ezenfelül 75 olyan esetet azonosított, amikor az ukrán hadsereg vett őrizetbe civileket, miután a büntető törvénykönyv Kijev általi módosítása lehetővé tette a gyakorlat kiszélesítését. Kiemelték, hogy az érintettek több mint felénél volt szó kínzásról vagy nem megfelelő bánásmódról.

Az ukrán szervek egy eset kivételével teljes körű hozzáférést biztosítottak a misszió ellenőrei számára, míg az orosz hatóságok többszöri megkeresés ellenére is visszautasították az együttműködést.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG