Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Erőszakba torkollott a lezárások elleni tüntetés Németországban


Rendőrök a járvány miatt elrendelt korlátozások elleni tüntetésen a németországi Lipcsében, 2020. november 7-én.

Több mint húszezer ember tüntetett szombaton a kelet-németországi Lipcsében a kormány járványügyi korlátozásai ellen. Többen a rendőrökre és az újságírókra támadtak, amikor felszólították őket, hogy viseljenek maszkot.

A német kormány és más döntéshozók is elítélték az erőszakot, miután Szászország legnagyobb városában, Lipcsében erőszakba torkollott a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetés.

Maszk nélkül akartak felvonulni

A demonstrációt a járványveszély miatt a város vezetése megpróbálta bírósági úton betiltani, de az elutasította a kérelmüket. A rendőrség végül, a korábban bevezetett járványügyi szabályok alapján ötezer fős demonstrációt engedélyezett, ahol a résztvevők 1,5 méteres távolságtartás mellett, maszkot viselve vonulhattak volna.

A rendezvényen azonban jóval többen jelentek meg. A dw.com szerint az emberek 90 százalékán nem volt maszk, ezért a hatóságok nem adtak engedélyt a demonstráció tervezett második részére, egy felvonulásra a lipcsei belvárosban. A tüntetők egy része - sajtójelentések szerint egy szélsőjobboldali csoport tagjai -, azonban áttörte a rendőrkordont, így mégis elindult a vonulás, ami hamarosan erőszakhoz vezetett. A tüntetők petárdákkal és más tárgyakkal dobálták meg a rendőröket és az időközben megjelent ellentüntetőket, égő barikádokat emeltek, és több riportert is megtámadtak. A rendőrség szerint a rendbontás éjszaka is folytatódott, amiért több embert letartóztattak.

Nincsenek országos lezárások, de a tartományok szigorítanak

Németországban, szemben a legtöbb európai országgal, nem vezettek be országos szintű lezárásokat, azonban a tartományi kormányok döntései alapján november 30-ig betiltották a nagyobb rendezvényeket, egy lakásban vagy helyiségben jelenleg csak két háztartás tagjai, és maximum tíz ember tartózkodhat együtt. Zárva tartanak a szállodák és a legtöbb vendéglátóhely, kulturális intézmény és más, szabadidős helyszín.

Az elmúlt napokban, Németországban is rekordszámú ember fertőződött meg a koronavírussal. A napi esetszám a hétvégén 23 ezerre emelkedett, a halálos áldozatok száma pedig összesen 11 226-ra nőtt a járvány kezdte óta.

A lipcsei események miatt több német politikus is aggodalmát fejezte ki. „Semmivel sem igazolható, ami Lipcsében történt” – fogalmazott Christine Lambrecht igazságügyi miniszter Twitter-üzenetben, elítélve a „tudományellenességet és szélsőjobboldali uszítást”, valamint a média képviselőit ért támadásokat.

Heiko Maas külügyminiszter azt mondta, a német alkotmány lehetővé teszi a gyülekezési szabadságot, de ebbe nem fér bele az erőszak és a szélsőjobboldali propaganda terjesztése.

Angela Merkel német kancellár és szóvivője, Steffen Seibert egyelőre nem nyilatkoztak a Lipcsében történtekről. Seibert egy nyilatkozatában jelezte: a tüntetéseken is be kell tartani a járványellenes intézkedéseket.

XS
SM
MD
LG