Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Facebook-szivárogtató: A közösségi oldal felerősíti a gyűlöletet


Frances Haugen az amerikai kongresszus illetékes bizottságának ülésén Washingtonban 2021. október 5-én
Frances Haugen az amerikai kongresszus illetékes bizottságának ülésén Washingtonban 2021. október 5-én

Ismét élesen bírálta a Facebookot a közösségi oldal korábbi termékmenedzsere, mondván, „kétségtelenül felerősíti a gyűlöletet”.

Frances Haugen ezúttal a brit parlament illetékes bizottságának ülésén vett részt hétfőn, ahol az online biztonságról szóló törvényjavaslat szigorításának kérdése volt a téma.

A felmondása előtt több tízezer oldalnyi belső dokumentumot kiszivárogtató adattudós a gyűlölet és a szélsőségesség szításával vádolta a platformot, illetve azzal, hogy nem tesz eleget azért, hogy megóvja a gyerekeket a káros tartalmaktól.

Kiemelte, hogy a vállalatnál a biztonsággal foglalkozó csoportoknak nem áll elegendő forrás a rendelkezésükre, ugyanis a cég „még a profit apró szeletkéit sem volt hajlandó feláldozni a biztonság erősítésére”.

Emellett arra figyelmeztetett, hogy az Instagram „veszélyesebb a közösségi média más formáinál is”. Szerinte ez a platform mindenekelőtt egymás életmódjának, kinézetének összehasonlításáról szól, ráadásul függőséget okoz, ami különösen káros a kiskorúak számára.

„Tartok tőle, hogy nem lehet biztonságossá tenni az Instagramot egy 14 éves, és őszintén kétlem, hogy biztonságossá lehet tenni egy tízéves gyerek számára” – fogalmazott.

Haugen ugyanakkor méltatta a londoni parlament előtt lévő törvénytervezetet, amellyel szerinte az Egyesült Királyság példát mutathat a világnak.

Nem csitul a botrány

A volt termékmenedzser korábban arról beszélt az amerikai törvényhozás előtt, hogy szigorúbb kormányzati felügyelettel lehetne mérsékelni a kiskorúakra leselkedő veszélyeket, illetve az erőszakra felbujtás és az álhírek terjedésének kockázatát a portálon. „A vállalat vezetői tudják, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a Facebookot és az Instagramot, mégsem hozzák meg a szükséges változtatásokat, mert csillagászati nyereségüket tartják szem előtt, nem az embereket” – szögezte le.

Nem csitul a botrány az Egyesült Államokban sem. Richard Blumenthal amerikai demokrata párti szenátor szerint például a nyilvánosságra hozott iratok „rámutatnak, hogy a Facebook vezetése rendre figyelmen kívül hagyta a súlyos belső figyelmeztetéseket, és a nyereséget helyezte az emberek elé”.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója újfent védelmébe vette a vállalatot, hangsúlyozva, hogy „egyszerűen nem igaz” az az állítás, miszerint a nyereséget részesítenék előnyben a biztonsággal szemben. Mint mondta, „összehangolt akció zajlik annak érdekében, hogy szelektíven használják fel a kiszivárogtatott dokumentumokat, hamis képet festve a cégről”.

A friss adatok szerint a Facebook az idei harmadik negyedévben 17 százalékkal tudta növelni a profitját, amely így elérte a 9,2 milliárd dollárt.

Készült a BBC és a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG