Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Felgyorsítják a Hős utcai szegregátum kiürítését, a TEK-nek kell a hely


A kép illusztráció, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a kőbányai Hős utca 14. szám alatti lakótelepen 2012. november 13-án
A kép illusztráció, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a kőbányai Hős utca 14. szám alatti lakótelepen 2012. november 13-án

A Terrorelhárítási Központ épít új műveleti komplexumot a kőbányai telken. 2000-es, féltitkos kormányhatározat ad felhatalmazást arra, hogy a X. kerületi Hős utca 15/A–B krízistömbben ott ragadt, több mint félszáz tulajdonos ingatlanát kisajátítsák.

A lakástulajdonosok számára néhány hónapon belül vagy a kisajátítás, vagy a lakásalappal kötött alku eredményeként lezárulhat az évek óta tartó kálvária. A Népszava cikkéből kiderül, hogy március közepétől kezdték értesíteni a már évekkel ezelőtt bontásra ítélt Hős utcai lakótömb még megmaradt lakástulajdonosait a budapesti főispán végzéséről, amely arra kötelezi őket, hogy „ingatlanuk forgalmi értékének megállapításához készülő előzetes szakértői véleményhez szükséges helyszíni szemléhez biztosítsák a bejutást” a megjelölt napon. A végzés ellen fellebbezésnek, jogorvoslatnak helye nincs.

Jogalapként két kormányhatározatot említ a kormányhivatal. Az első még 2020-ban kelt, és a TEK komplexumának megvalósításáról szól. A másiknak csak a száma ismert: 2024/2023, a pontos tartalma nem, mert a 2000-es sorszámú kormányhatározatok, bár nem tartalmaznak minősített adatokat, nem is tartoznak a Magyar Közlönyben kötelezően közzéteendő, teljesen nyilvános kormánydöntések közé.

Egy ilyen határozat ad most felhatalmazást arra, hogy a Hős utcai krízistömbben élő több mint félszáz tulajdonos ingatlanát kisajátítsák. A lap emlékeztet arra, hogy a Kőbányai Önkormányzat 2017-ben 2,1 milliárd forintot kapott a Belügyminisztériumtól a szegregátum felszámolására. A kerület első körben 4,2 milliót ajánlott a tulajdonosoknak, végül saját számításaik szerint átlag 6,3 milliót fizettek lakásonként. Végül 1,9 milliárdot költöttek a kisajátításra, de egy éve még a tömb ötven lakásában nyolcvanan éltek, köztük két tucat gyerek.

Molnár Zsuzsanna szociológus, a Kontúr Egyesület elnöke a lapnak arról beszélt, hogy a lakástulajdonosok számára néhány hónapon belül vagy a kisajátítás, vagy a lakásalappal kötött alku eredményeként lezárulhat az évek óta tartó kálvária, de a házban sok önkényes lakásfoglaló és albérlő is lakik, és nem tudni, hogy velük mi lesz.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG